Az Elnök

A falu kis töppedt házait mélyen nyomja a nyugalom az egyformaság szürkeségébe. A kocsmából minden ajtónyitást követően kiömlő moraj, mint tömör fal zárja le a Nagyköz vasárnapi forgatagát. Legények leányok (eladólányok) járnak föl s alá, a zötyögős országút melletti széles "földpadlós" járdán. Szekér vasárnap nem járja a makadám utat, a por is nyugalomba marad, csak az énekszó hallik itt-ott kart karba fűzött lányok ajkáról. Színes, vasárnapi, vagyis ünnepi ruhába öltözve érkeznek a lánycsoportok, hangos szótól kísérve a legények. Isten a megmondhatója, mikor kezdődött ez a "leányvásár" a falu közepén. Szépen mondja a magyar nyelv a házasságra már érett lányról, hogy "eladólány". Mert azon a kétszáz méteres szakaszon, ahol a fiatalok jártak föl és alá, látnivaló nem volt. Mit nézzenek a múlt század végén épült öreg iskolán, vagy talán a tejbegyűjtőn (tejcsarnok), egy-két lakóház és máris itt van a Rákóczi utca, mint a terep természetes határa.
A közelben lévő templomnak csak a tornya látszik. Őrt áll ez és figyel, óvja a jó erkölcsöt. Harangja ha vasárnap délután megszólal, akkor az a litániára hívja az embereket. Jönnek is tömött sorban az emberek, jobbára asszonyok és idősebb férfiak, innen is, onnan is.

Jani daliás legény. Magas, széles vállú ember, fekete szöghaját simára fésülve hordja. A vagyonosabb nagycsalád sok reményre jogosító sarja, nősülés előtt áll. Büszke tartásában mintha kiolvasható lenne az a háromszáz éves múlt, ami a családot ehhez a faluhoz köti az őseinek boldog alkotó korszaka volt. Palócos nyelvjárás még mindig érezhető a beszédén, és azt is láttatni véli, hogy elődei a falu vezető rétegéhez tartoztak. Volt köztük bíró, eskütt, és más előljáró is.
A boldog menyasszony már ismert mindenki előtt. Azt mondják ma az ilyenre, ha egybekelnek, hogy "álompár".

Jani tájékozott ember a világ dolgaiban. Véleménye van fontos dolgokról és meglátásait az idősebbek is jóváhagyják.
Az első világháború befejezésének ajándéka az ő nemzedéke. Ők lesznek hivatva visszaszerezni az ország elrabolt területeit, részeit, ha kell, akkor harccal, ha kell, akkor tudással. Látja maga körül a törékeny és szegénységtől sújtott világot, a föld kerekére kiterjedő gazdasági válság pusztító hatását és mélyen szívja magába azt a hazaszeretet amit tanítói belé plántálnak. A család ezt az életérzést csak tovább táplálja benne.

Jani jó barátja János, akivel lelki rokonságot érez, még a termetük is hasonló.
Kocsmába csak vasárnap mennek, délután, követve nemzedékének történelmi hagyományait. Kocsma nélkül nem legény a nagyközre merészkedő ember. Mit mondanának ha elkerülnék a társaságnak ezt a kellemes és embertpróbáló helyét. Azt mondanák, hogy a templom egere is gazdagabb nála, vagy azt, hogy betegesen fukar, hogy lenézi a másik embert, és egyáltalán azt is megkérdőjeleznék, hogy alkalmas a házaséletre. Faluszerte eltejedne ez a hír. Nem jó ajánlólevél. És különben is, Jani, miként barátja is, nem veti meg a bort, a jó társaság pedig neki mint a búzának a föld jó televény, és árnyékától sem ijed meg, ha a sors úgy hozza, hát megmutatja, ki a legény a gáton. A Nagyközön vagy a kocsmában.Nem virtusból, de az énkép védelmében, mint mondják más szavakkal. Erre eddig még nem volt példa. Soha nem provokál senkit és vele szemben is a legnagyobb barátsággal viseltetnek mások. Keresik a társaságát.

János, a jó barát kezdi a nótát. Szomorú, siralmas nótát, mintha idegeiben érezné az eljövendő taragikus napokat, a rájuk leselkedő veszedelmet. Mások is csatlakoznak a nótához: "Kimegyek a doberdói harctérre...."

Ha nem is Doberdó karsztmezején, az Isonzó folyótól kísért magyar vértől ékesített és megszentelt csata helyén, de az orosz fronton, a sztyeppék kietlen és szinte határ nélküli távolságában eljött a pokol.
A háború végeztével pedig a pokolnak kistestvére, a harci helyek szénbányákba űzött mása. Ukrajna széles szénmezői várták a magyar hadifoglyokat. Janival "tartott" a család két másik tagja, az öccse és az unokaöccse.

A földi pokolból van szabadulás. Kinek-kinek ugyan, mert megsiratott bajtársaknak ők ásták meg a sírt, idegen földben, idegen népek között.
A lélek ha nem bírja tovább a sanyargatást mint a test, akkor az ember örökre lehunyja a szemét. A test eledelt kíván, ami erősíti és a munkára alkalmassá teszi. Az eledel szegényes volt a lágerben. De a lélek eledele ott volt velük mindig. Ott volt az otthon tanult rózsafűzér és Máriabesnyő csillagának oltalma. A test gyönge volt, a lélek erős.
Így menekültek meg a későbbi Nagy Testvér halálos ölelésétől, a hadifogolynak kijáró szenvedéstől. Ez nem testvérharc volt. Ha igen, akkor Káin győzelme Ábel felett.

Jani és testvérei is szerencsésen hazakerültek.
Nem csak az itthon hagyott feleség várta és a gyermekek, a nagyobb, égő fekete szemével igéző leányka, hanem a kicsit dundi kövér fiú is.

És várta egy lista, melyet ajándékba talán a nagy testvér küldött. A kuláklista. A kuláknak minősített emberre újabb szenvedések vártak.

E nagy terhet elkerülendő, munkásnak állt a főváros egyik gyárába. Fekete szénpor helyett most a gumigyár a szénnél is halálosabb kilehelése bontotta le korábbi egészséges testének szöveteit.

Forradalom után egy kis levegőhöz jutott a falu. A paraszti vér újra forrni kezdett Janiban. Két szép lovat vett, egy pej csikót és egy almásderest. Együtt, összefogva dolgozott a nagycsalád újra. Nem volt alaptalan merész ötletekbe burkolózni álmatlan éjjeleken a sötét plafont nézni, mert visszakapta a falu a szabadságát. Igaz, a póráz még ott volt a nyakán, de sokat lazítottak rajta.

A tsz szervezés véget vetett minden további, három évig tartó álomnak.
Nem akarta Jani a falut, a földet többé itthagyni. Főleg idegenekre, kik járták a házakat és sokszor logikus, de máskor nevetséges példákkal élve mutatták be a falun élő parasztembernek varázslatosra festő jövőjét. Hitték is, nem is.
A föld maradt magántulajdonba, a tsz pedig a használatért földbérleti díjat fizezetett. Nehezen szokott bele a falu embere az új renszerbe.

Janira -most már Jani bácsira- az éléetének delelőjére ért emberre szemet vetett a hatalom.
A község lakói nem szerették a "nadrágos" embereket, akik a tsz- irányították, akiknek kedvesebb volt az irodában feltálalt reggeli forró kávé, mint gumicsizmát húzni és a tehenek közé menni.

Jani bácsi végül engedett a "csábításnat" és ahogy az emberek ezt évek óta akarták, a gazdaság vezetője lett. Vagyis Elnök.

Jani bácsi jó diplomata volt, értett az emberek nyelvén és értett a szóból. Nem csak értette a szót, de a párját is megtalálta. Ezért lehetett, hogy a szénbányák lágereiből egészen az országgyűlésbe, a törvényhozás csúcsára érkezhetett. Volt benne szorongás, hogyne lett volna. Kettős énjét, a középparaszti gazdatudatot és a szövetkezet kollektív tudatát, a "mi" élményt nehezen lehetett elválasztani egymástól.

Családi asztalnál gyakran szóba került a világ helyzete és benne Jani bácsi sorsa is. Az öregek egyrészt félették, mondván, te a kommunistákba ne bízz. Ezek egymást is pusztítják ha az érdekük így kívánja, vagy az (hamis) ideológia ezt követeli. Nem védenek meg téged, de bűnbaknak kikiálthatnak. Szenvedsz majd ismét mások helyett. És különben is, emlékezz arra, hogy évszázadokon keresztül milyen nagy szorgalommal, beosztással és féltőn őriztük és gyarapítottuk a család vagyonát. A miénket. A tiédet. Most pedig egy tollvonással földönfutóvá tehetnek bennünket. Ezt neked is kell látni,-mondták a bölcse.

Jani bácsi érezte mindig hogy egyrészt a falu népe mellette áll, és neki ezt az érzést mint felvállalt terhet vállani kell.
Nagy lett a gazdaság. A környező tsz-eket a "Magvetőhöz" csatolták. Elkezdődött egy olyan jelenség, ami a hólabdához hasonlítható, amikor elindul a hegytetőről a völgybe érve mindent eltipor válogatás nélkül.

Janibácsi hívő ember volt és maradt. Alkalmazkodó képessége a megújuló világnak, a tartalmasabb és szebb, jobb éveknek, az általános jólétnek szent üzenetét hordozta, nem csak a mának keresztjét hordozta, hanem a megbékélésre szolgáló kommúna közös erejét is vallotta. Elképzelésének alapjait sokszor megtalálta a szent könyvekben és hagyományokban amire még jól emlékezett. Nem propagandisták irányították az ő ideáját, hanem az a lélek amit gyermekként magában felépített. Az a nagycsalád aminek szellemét mindig hordozta. Szilárdan, megmásíthatatlanul.

Betgségét gyógyítandó, kórházba került. Az eddig szóba nem került jó barátja, messzi földről érkezett a kórházban meglátogatni őt.
Emlékszel Jani -mondta Károly- hogy nagypénteken mindig megkergettek az iskolás társak, mondván, hogy nekem is bűhődnöm kell Jézus keresztre feszítéséért, mert ezt az én népem követte el.
Te mindig megvédtél engem.
Most azt mondom neked, hogy nem vagyo hívő ember -mint tudod te is- de imádkozni fogok Istenhez a felgyógyulásodért.

A család üdvösjkéje, sokáig Jani maradt. Aztán mások szemébenJani bácsi. Egy olyan ember, aki a település dízpolgára lett és még számos elismerésben részesült.

Jani bácsi élete egy mamár jól értelmezhető történelmi kornak a hordozója lett anélkül, hogy számaára a történelem lett volna a meghatározó.

Az életének és sorsának történelmi lapokra írt tanulsága arra mutat, mint iránytű az észak - dél irányt kibillenthetetlenü, hogy az emberi élet igazi alapja a jellem, és a hit.

A jellem, emberséget hordozó.
A hit pedig jellemhordozó, miként azt a néphagyományokban és a szent iratokban örök időkre lefektették.