Szóljunk hát konkrét személyekről is

A munkásélet, a munka és annak gyümölcse, mely szépen mosolyog ránk tiszta időben, elrejtve a világmindenséget tápláló fényeket, egy örök kezdet, mely átível életeken, határokon, míg megnyugvást talál egy kis időre, és megpihen a kezdődő reményeken. Ez a remény minden emberben megtalálható.
Így megtalálható volt Istvánban is. Így kezdte munkáséletének első lépcsőfokát, amikor belépett a 202-es iparitanuló intézet kapuján.
Lett volna lehetősége mást is választani, gimnáziumot például, vagy akkor még létező technikumot, mert biztos családi háttérben élt bátyjával együtt, egy panorámás környezetben épült, bár négy ember számára kissé szűknek bozonyuló családi házban. Az általános iskolai eredményei is jók voltak, a jól tanulók csoportjához tartozott.

(És itt meg kell állnom egy pillanatra. Azon gondolkodom, -eredménytelenül- miért volt a dányi családok igényszintje alacsonyabb másokénál, a környező falvakban élőknél, mert sem ekkor, István továbbtanulásakor, sem később nem tartozott a pályairányultság a gimnáziumok felé még azokban az esetekben sem, amikor a gyermek ennek elvégzésére alkalmas volt és a családi kasszát sem tette volna padlóra az ő továbbtanulása. Néhány évvel ezelőtti felmérés azt a kellemetlen végkövetkeztetést vonta le, hogy községünkben a felsőfokú végzettségűek aránya elmarad a környező falvakétól és a megyei átlagtól is.)

István "kemény"legény volt. Nem volt vezértípus, de nem hagyta magát elnyomni sem.
Karosszéria lakatos lett, majd nemsokára katonai behívót kapott.
A katonaság személyiségének alapértékeit nem rombolta le ugyan, de a határőrség, mert itt szolgált, keményen támadta a vallási és más konzervatív értékeit. Ezek az értékek és értékorentációk nagyon markánsan éltek a dányi fiatalokban.
Családközpontúság, Istenhit, a kortársak iránti barátság a kimondott szó igaza és annak megvédése, puritán életvitel, mindig tiszta és rendezett környezet, személyes tárgyaiban is és attól távolabb is, ahogyan ezt otthon megtanulta, kimondatlanul is tiszteletet követelt mások által.

A párválasztása is megfontolt volt, tántoríthatatlan ebben és "rámenős" mint aki tudja ez az út jó lesz a számára.

Szakmájának megfelelően választott munkahelyet egy budapesti üzemben. A szülei rendelkeztek földvagyonnal, szerény mértékben, édesanyja a tsz-ben vállalt munkát, édesapja a fővárosban.
A közvetlen élmények hatására, melyek érték őt az utóbbi időben, semmiképpen nem gondolta és soha meg sem próbálta a szövetkezet irányába elmozdulni. A tsz-t teljesen kitörölte lelkéből. (Pedig a csíra még élt benne a föld és a növény, állat szeretete iránt.)

Döntő lépés volt minden dányi fiatal életében az önálló családi ház felépítése. István is így gondolkodott.
A felépíteendő házat maga tervezte, és mondhatni, építette is meg. Konzervatív ember lévén, banki kölcsönt soha nem vett fel, tartozása senki irányában nem volt.
A házalap betonból készült, a fő- és közfalak törekes (szalmás) sárból un. fecskefal módszerrel. A ház építése kalákában történt és ez István életét az elkövetkezendő tíz- tizenöt évre meghatározta. A kölcsönt, melyet munkában kapott barátaitól (a falutól) azt vissza kellett adni. Tartozni valakinek, csak akkor, ha a törélesztést nem veszélyezteti infláció, vagy más társadalmi kétség, zűrzavar, és ez nem volt más mint a saját munkaereje és szorgalma melyet az adott szó hitelesített.
A hitét fel nem adta, de a hit gyakorlását, a szombati pihenést és a vasárnapok szentmisén való megszentelését csak a "hiteltörlesztés" elsőbbségének alkalmazásával gyakorolta.

Munkahelyén szorgalmas volt, és tudását megbecsülték. Ha a korábbi értlmezésünket használó mobilitást nézzük, István édesapjához képest előrébb, feljebb lépett. Intergenerációs mobilitás. De saját magához, eredeti szakmájához képest is, (intragenerációs mobilitás) mert amikor feleségének közben kialakult betegsége nyomán a munkahelyétől búcsút vett, már nem lakatos volt, hanem autóvillamossági szerelő, melyet csak szakközépiskolában oktattak.

A családi házát és környékét pedánsan gondozta. Gyümölcsös kertje messzeföldön híres egészséges terményeket hozott, öröme volt benne. Talán rejtve az apai, és a nagyszülők paraszti tehetsége került felszínre benne.

Egy gyermekük született, aki tanár lett, tehát a mobilitás nem állt le, hanem "kettőt is ugrott".

István idősebb falubélijével, István bácsival beszéli meg most a magas mennyekben a falu sorsát és mivel rokonlelkek, és egyek is az Úrban, nincs vita köztük, bár nem egy generációhoz tartoznak, a falu és a föld közös sorsuk volt és maradt. István bácsinál sorsdöntően elsőbbséget élvező ügy, Istvánt csak símogatóan megérintve.