Emberek és csoportok a helyi társadalomban két konkrét esettel bemutatva

Nem állítom, hogy a két esetelemzés tipikus lenne e helyzet bemutatására. Harminc esztendő jelképeként foghatjuk fel legföljebb őket, és nem tipuskeresés, tipizálás eredményeként. Hát értelmezzük így. Vagyis nem teljes kép, nem reprezentatív, hanem példa és az sem kimerítőleg, nem teljeskörűen hanem inkább arcképvázlat készítésével.

A kér ember neve legyen István bácsi és a fiatalabb István.

István bácsit a tsz szervezése életének derekén, még az ötven éves kor elérése előtt érte.
Élete nem balsorsszerű, de igen nehéz elemekkel tarkított.
Katona nem volt, háborút nem járta meg, málenkíj robotra sem került. Viszont fiatalon árva maradt nővérével együtt, mert édesapjuk az első világháborúban meghalt.
Jómódú család volt ami Dányban azt jelentette, hogy kellő mennyiségű földdel rendelkeztek és a háztartás is, a gazdaság is jól felszerelt, anyagi gondok nélkül éltek.

Korán "felnőtté" vált István bácsi mert özvegy édesanyja mellett a gazdaságot neki kellett "vinni", ő volt az egyetlen férfi a családban. Figyelmes volt, tanulékony és a rokonok jó tanácsait és segítségeit elfogadta.
Nővére korán választott párt magának, István bácsi édesanyjával maradt, akit nagyon tisztelt és szeretett. Még a néni kisebb hibái ellenére is.

Vagyonos családból választott magának párt, bár édesanyja tanácsára ebben nem hallgatott. Az élet őt igazolta, mert a két szorgalmas "cselédpár", ahogyan magukat játékosan nevezték, vagyis István bácsi és felesége nagyon szépen gyarapította a gazdaságot. Látástól vakulásig dolgoztak ugyan, de boldogok és megelégedettek voltak, jókedvűen élték az életet, amit még szebbé tett két fiúgyermek megérkezése.

Szép két éjfekete lovával büszkén hajtott István bácsi a falun végig. Zárt életet éltek. Vallásos volt a család, szorgalmasan jártak templomba és István bácsi ha szántás közben megszólalt a déli harangszó, megállt és az Úrangyala kezdetű imádságba fogott. Kalaplevéve. "Hadd szusszanjanak a lovak" -nyugtatta magát az időkiesésért.

István bácsit a tsz szervezők már az ötvenes évek elején "elérték". Mi történt, mi nem, homályba maradt. Az emberek beszélték ezt is, azt is. Mindenesetre a "kuláküldözésből" ő sem maradt ki. (Kuláknak minősült az, akinek cséplőgépe volt, vagy kereskedelmi egysége, tiezenöt holdnál nagyobb termőföldje, stb. A kulák "zsíros paraszt" volt a hatalom előtt, akiket éppen úgy lehetett kifigurázni, nevetségessé tenni vicclapokon mint az egyházat, papokat és a hívő embereket. Ezeket nyílt ellenségnek tartottak.)

1960-ban már István bácsi is tagja volt a dányi Magvető tsz-nek. Tisztséget nem vállalt, még brigádvezető sem lett. Egyetlen közéleti szereplése az volt, hogy az egyháztanács tagja lett, elméletileg irányított a plébános mellett a dányi hitéletet. A magánélete erre rászolgált.

István bácsi jó étvágyú ember volt. Takarékos, beosztással élő. Borfogyasztó volt, de mértékkel. És mindig csak a magáét itta.

Este a kiskonyhában szívesen elvegyült a látogató rokonokkal, asszonyokkal, békésen hallgatta őket. Közben elfogyasztott -időszakosan- egy szakajtó nyári almát, ami a kertben termett és télen egy kalap diót is feltört, hogy e finom csemegével lássa el magát.
Politikai nézeteit csak családi körben hangoztatta. A tsz-t elutasította, soha nem dicsérte. Sóvárogva beszélt régen töltött időkről, vásárokról, "dinnyehordásról" (mely a dányiaknak szimbolkus eseményévé vált). Vagy talán még többé:Szakrálissá.

Szívesen és feltartóztathatatlanul aludt el kedvenc székében ülve este, de bizonyos időt mégis egy fontos eseményre szánt. Következetesen. Ez pedig a Szabad Európa rádió hallgatása volt, az esti hírek idején.(a 31, 39 és 41-es rövid hullámon- előzte meg a bemondót). Később még meghallgatta az angol rádió magyar adását. "Itt London, London beszél".
Ezek után mindig megállapította, hogy "ezek" nem maradnak sokáig. Meggyőződése volt a nyugat segítése és egészen az intervenció gondolatáig is eljutott. A fejlődést, vagyis a tsz gyarapodását látva azt nem a szövetkezet belső erejének tartotta, hanem az állami támogatásnak és amit "az idő hozott magával". Bizalmas beszélgetésen sorolta a rendszer hibáit, indulatosan a pazarlásokat.

Aztán amint lehetett, a tsz-t magára hagyta. Gazdálkodott még háztáji földjén egy ideig, lovat vett, és szívesen kocsikáztatta a környék gyermekeit ha felkéretőztek a bakra. Akiket kitűntetett bizalmával, azokat a gyerekeket az istállóba is beengedte és azt sem bánta ha a lószerszámokkal (gyeplő, fejző, hám, nyakló, istráng) a maguk gyermeki világát és képzeletét fejlesztve eljátszották az igazi István bácsit.

Gyermekei nem a mezőgazdasági munkát választották. A fiatalabb elköltözött a faluból és az egyik vidéki nagyvárosban telepedett le. Szakmai tárgyat tanított a város egyik középiskolájában. Az idősebb fiú viszonylag fiatalon halt meg, akinek felesége gondozta István bácsit életének utolsó szakaszában. Példaértékűen.
Halála olyan nyugodt és kegyensúlyozott volt mint az élete. Nyertesnek érezve magát, reménykedő volt mint az az ember aki szereti az életet és mélyen, igaz meggyőzdéssel hisz Istenben.
Szűzmária énekkel fejezte be az utolsó perceket is, és hunyta le a szemét örökre, feleségével és fiával való boldog találkozás tudatában.

És most lássuk a másik embert, Istvánt.