Az anómia eredete

Anómia, anómiás társadalom a törvényszegő, a törvényt nem tisztelő, törvényellenes magatartást tanúsító társadalom. Így nevezi ezt a szociológia irodalma. A magyar társadalmat sajnos így tartják nyilván. Az "ügyeskedő" a törvényt kikerülő, a protekcióra építő ember, erre az állapotra "hajt". Maga a hatalom is, az anómiát készíti elő és nevel törvényt nem tisztelő embereket akkor, amikor döntésével különbséget tesz emberek és közösségek között. Hihetetlen, hogy ezt nem látják és nem tudják azok sem, akik magas társadalmi beosztásba kerülnek.

Az illegális hulladéklerakók keletkezésének, a környezet tudatos (vagy akár tudat alatti) szennyezésének, megrontásának az alapja is az anómia, vagyis a törvényszegés. Sajnos élen járunk ebben.

Hol kezdődik a baj?

Gyerekcsoport érkezik az öreg iskola kapujához. Elvegyülve a rendezetlen csoportban maga a "tanerő" is. A nagykaput megközelítvén, megszólal a tanár: Krisztina nem a nagykapun megy be! Krisztina ennek ellenére "természetesen" a nagykapun át jut az iskola udvarába. Krisztina becsukja a kaput -szól az intelem. Krisztina "természetesen" nem csukja be a kaput maga után. (Megtette egy, a rendre érzékeny társa -dicséretes módon.

Itt kezdődik a baj. Krisztina nyilván nem az iskolában tanulta az "anómiát", a törvény megszegését, valszínűleg ezt otthonról magával hozta.

Egy amatőr filmfelvételt láttam -a facebookon- valószínű a nyolcvanas évek körül volt ez a felvétel. Vagyis 40 éve.

A dányi iskola felsőtagozatos diákjai Isaszegre mentek a szoborhegyi emlékműhöz feltehetően. Kerékpárral. Az akkori létszám lehetett 220- 240 tanuló is a felső tagozaton.
A kerékpárkonvojt néhány pedagógus vezette, egy elől karikázott, egy középen egy pedig az oszlop végén. A többiek és még biztosan néhány gyerek az autóbusz járatot vette igénybe.

Megkérdezem: Lehetett volna-e ilyen nagy gyermekcsoportot az úttestre vezetni kerékpárral, veszélyes helyzetre irányítani, kitenni a sérülésnek, balesetnek őket, ha a pedagógusok nem bíztak volna a gyermekek szabálykövető, azaz törvénytisztelő magatartásában?

Nem lehetett volna.

A dányi gyerekekre -ekkortájt- nagy kereslet volt a környék középfokú iskoláiban. Minden új közösségben nemcsak, hogy megállták a helyüket a dányiak, hanem jó hatással voltak másokra is. Magatartásukkal, szorgalmukkal, tudásukkal, közösségi érzülettel, vagyis empátiával rendelkeztek. "Küldjétek azokat a jó dányi gyerekeket hozzánk -mondták a középiskolák igazgatói, többször is nekem. Verseny folyt a dányi gyerekekért.

Ezek a gyerekek ma szülők -vagy talán már van köztük nagymama, nagypapa is.
Hol rontottuk el a nevelést?
Ki rontotta el a gyermeki világot, ki rontotta meg a dányi lelkeket? Nyilván nem a dányiak, nem a Dányban lakó ide költözött, szülővé váltak serege. Nem!
A dányiakat a világ sodrása rontotta meg!
A dányiak ma egymásnak esnek politikai nézetek miatt. Egymás ellenségeivé válnak. Különbséget egymás között a politikai hovatartozás szabja meg. Káosz van, zűrzavar. Mert a politika világa a hatalomról szól. Hatalomba kerülni és hatalomba maradni. Mindenáron. Pedig -eredetetileg- a politika művészet volt, a hatalom pedig nem fegyver saját hasznomra és mások kárára hanem szolgálat. A másik ember szolgájává lenni, az igazi hatalom. A fegyvert úgy forgatni, hogy az védje a szegényt, az elesettet, a rászorulót és védje az egészséges erős embert is, hogy terveinek végére juthasson.
A hatalom a bizalomkeltés eszközévé váljon!

Milyen lett volna az a világ, mondjuk az iskolában, ha a pedagógus nem a tudás szerint, nem a bizalom szerint, nem a fejlődés igérete szerint adta volna az osztályzatot, hanem saját kénye-kedve szerint. Attól függően, hogy milyen párti a gyermek családja, szülöje. Elképzelni is lehetetlenség.

Ma futballpálya hangulat van a köztereken, a családokban, a szülőkben, mert a futballpálya az a hely, ahol lehet különféle állást foglalni, kinek szurkolok, kinek nem.

De a meccsnek vége lesz egyszer. És közösen iszunk meg, egymás vendégeként egy kisfröccsöt a sarki kocsmában. Úgy mint régen!

Nem politikát és ideológiát sírunk vissza, nem politikai rendszereket, hanem csak a saját öntörvényünket akarjuk megtartani.
Ebben az öntörvényben nincs illegális hulladéklerakók bűze, mert nincs illegális hulladéklerakó.
Ebben az öntörvényben politika van, ami nem más, mint az, hogy Krisztina nem megy be a kapun, ha a tanár másként kéri.
Ebben az öntörvényben játék van, játékos boldogság, gyermekközpontúság, jövőkép és áldozathozatal a gyermekeink jövőjéért. Kiállni és áldozatot hozni ezért a faluért.
Ebben az öntörvényben szolgálat van és tisztelet. Ebben az öntörvényben a törvényalkotás forrása atyáink imája, hite és hazaszeretete.
Ebben az öntörvényben az emberek egymás kezét fogva segítenek a másiknak és hagyják, hogy aki gyorsabban tud menni, az menjen gyorsabban, akinek több a tálentuma az kerüljön magasabbra, akinek több a tehetsége, vigye hát többre.
Ebben az öntörvényben nincs anómia.

Megboldogult kedves barátunk Dóczi Bandi mindig azt mondta: mi dányi párt vagyunk. Sem több de nem is kevesebb.

Nem állunk ellen annak aminek nem lehet, de kiirtjuk az írmagját is annak, aki az embert tönkre akarja tenni. Arany Jámos is azt mondta: küzdj érte, ha a cél nemes, ne állj ellen ha nem érdemes.

A mi küzdelmünk, tudjuk egy nagyon bonyolult és több sebből vérző világban zajlik.
Nem szállunk hajóra, hogy kivonuljunk a küzdelmekből de a jó harcot meg akarjuk harcolni.

Nem kenyerünk az anómia. A törvényszegés, társadalmi szokások és elvárások kiiktatása nem a mi utunk.

A mi utunk a Szoborhegyre vezet. Ahol Aulich Lajos áll őrt. Értünk és a hazáért.Ha majd hárman is el tudnak kalauzolni seregnyi gyermeket, mert tudják, hogy az apák vére és hite bennük van. És ez a hit, ez a vér soha nem válik vízzé.

Milyen nagyon várjuk már a vakcinát, amelyik megszabadít bennünket remélhetőleg- a bajtól.

Kezdjünk vakcinát gyártani a társadalmi bajainkra is. Hogy elkerüljük a kishitűséget, a szolgalelkűséget. Vakcinát, mely gyógyítja az anómiát bennünk. Mely közösségért kiált, értünk és nem ellenünk van. Szabad és szép falut, szabad és szép hazát, szabad és szép világot kell építenünk és ellen kell állni minden gonosz kisértésnek.

Főleg ezen utóbbinak.

Ha ma még kicsi is a reményünk, hogy jobbá váljék a világ, de nem hült ki még bennünk ez a remény. Ha ma még nem is tudunk tisztán különbséget tenni, mi a jó és mi a rossz, de a hit csírája még nem halt ki bennünk.

Egyek vagyunk látszik: nem tűrjük, hogy a szeméthegyek koszorúzzák falunk határát. Egyetlen szemétkupacot sem tűrünk meg magunk küröl.

Hát hogyan tűrnénk azt el, hogy a szemétkupacok bennünk halmozódjanak! Ebben is egyek vagyunk, vagy egyek leszünk.

A világ csak ekkor marad meg gyermekeinknek, utódainkak.
És mi nem a rombolásra, hanem az építésre születtünk. Saját testünk-lelkünk építésére és a szép, harmonikus világ a szép környezetünk építésére is.

Hol van már az anómia? Mert bennünk már nincs! Csak rajtunk múlik, hogy így legyen.
.