Vétkek egymás mellett

Látom a facebook majdnem felrobban a dányi hozzászólásoktól, amit (amelyeket) annak a fényképnek közzé tétele váltott ki, amelyet a dányi határban vettek fel, a valamikori Öreg szőlőktől Kóka felé eső részen. (Ha jól látom)
Röstellem, én is látom ezt a szomorú képet elég gyakran, ha a Felsőhegyet van kedvem megkerülni egy kis kitérővel. A szemétkupac, szemétkupacok nincsenek elrejtve, naponta közlekednek mellette akik Kókát vagy a szőlőket ezen a földúton kívánják megközelíteni, elérni.

Végtelen szomorúság vesz erőt rajtam az ilyen környezetszennyezésnek a látásától is, a tudatától is, hogy mennyi de mennyi van még ehhez hasonló a dányi határban is, a magyar haza földjén, területén is, hogy mindkét földrajzi egységet a dányi határt is, a magyar földet is (határainkon kívül fekvőket is beleértve) szívembe zárom ennek ellenére is, a maga bűneivel együtt.

Mert, hogy a környezetet így szennyezni, ahogyan azt látjuk a közölt fényképeken, nem szabálysértés, hanem bűncselekmény. Olyan bűnnek az elkövetése, amit talán a BTK is elmarasztalni tartozik, de ezen felül és ezen túl, személyes támadás az ember ellen, frontális attak, mely nem csak puszta tényével, hanem ördögi bűzös, kénköves kacajával fordul felénk és harsányan mutatja meg nekünk, természeti környezetünk ilyetén való bemocskolása a még teljesen meg nem tisztult életünk eredménye is.

A környezet megsértése, megbántása ilyen, a fényképen látott szeméthegyekkel, párhuzamosan jön létre mindazzal a magatartással, amit mi emberek a másik ember ellen elkövetünk.
Ne legyünk igazságtalanok. Nem csak tárgyi környezetszennyezés van. Van szellemi környezetszennyezés is. Nem csak a felesleges tárgyainkat dobjuk el, hanem feleslegesen bántunk meg másokat, személyes és szellemi környezetünket is. Kigondoltam, hát kimondom: a lelki környezetünket is.

És itt nincs kivétel barátaim. Itt én sem vagyok kivétel, de te sem vagy az.
Nem dobom el a papírzsebkendőt használat után, nem "díszítem" vele a vízelvezető árkot. De nem köszönök ismerőseimnek sem ha találkozom velük.
Nem viszem ki utánfutóval a sittet a falu szélére alkonyatkor vagy hajnalban, hogy meg ne lássák, de elfelelejtettem a napi imámat is, amit gyermekkoromban még oly szépen mondtam.
És folytathatnám a sort. Ugy-e nem bántódtal meg: sajnos ilyenek vagyunk. És higyjétek el, az élet úgy kerek, ha minden szabályát betartjuk. Az emberit is, az istenit is, és azt is amit a környezetünk megkövetel.

Nem menti az egyik bűn a másikat. Nem menti a felelősségre vonás alól az elkövetőt, aki a környezetet, a földet, a talajt, a vízbázist, veszélyezteti, az a tény, hogy van még bűn a világban.
Nem menti a bűnöst sem az a tény, hogy más is bűnben van, nem ebben, de egy másikban, nem csillapítja háborgó lelkiismeretünket az a látvány, amit a fényképen látunk, hogy íme nem csak én vétkezem.
Az egyik bűn a másikkal nem takarható el.

Viszont lehet hozadéka -bármilyen furcsán hangzik is és ellentmondásnak tűnik- annak, hogy látjuk ezt a borzalmat. Ezt a szeméthegyet, ezt a patkányfészket.
Az a hozadéka, hogy holnaptól figyelek magamra. Nekem már megadatott (neked is, így gondolom), hogy nem kell arra ügyelnem, hogy a környezetet a maga szépségében óvjam, tartsam meg és fejlesszem, szépítsem. A lerondítás helyett. Én ettől a bűntől már mentes vagyok.
De holnaptól mentes leszek más bűneimtől is. És ha így lesz, akkor az a notórius ember, aki a háza felújításának a törmelékét a faluvégre vinné, látva az én segítőkészségemet, felajánlásomat, sőt emberszeretetemet, százszor is meggondolja, miként vétsen ellenem. És ellenünk.

Hosszú ez az út. De valamikor el kell kezdeni.

Együtt a kettőt, vagyis a törvény szigorát valamint az ember személyes jó példáját, a bűnöktől való megszabadulást.

Kizárt, hogy nem lenne eredmény! Mégpedig tartós eredmény.
Példa gyermekeinknek is és a világnak is.

A dányi ember erre is képes. Ha van hozzá akarata. És van sok jó példa, ahonnét mintát vehet.