Mariska és a rózsafűzér

Ritkán jár hozzánk a póstás. Nem mondom, hogy sohasem, de nem mindennapos vendég. Kedves, közlékeny ugyan -már ami a hétköznapi témákban belefér- szívesen hallgatom én is.
Most ugyan elsietett, de a póstaláda nem maradt érintetlen.

A gyorsan érkező csomagokra azt írják "elsőbbségi". Karácsony tájékán nagy a forgalom a póstán is. Főleg új időnkben, a "Covid" által diktált tempóban és általa okozott veszedelmekben, hogy még a levegő is halált okozó rémmel van tele, fontos minden hír és minden küldemény.

Mariska megjelenik lelki szemeim előtt -ha már közvtlenül nem láthatom- és vele együtt egy kor, egy korszak, mely meghatározó volt az életemben.

Látom magam előtt azt a vadkörtefát, mely biztos támpontot jelentett nekem, hogy el ne tévedjek, amikor elviszem az uzsonnát a "földeken" dolgozó szüleimnek a nekik segédkező rokonoknak, úgynevezett biciklifazékban, jó erősen leszorítva, hogy a rázkódás közben a csomagrartóról le ne essen.

Nagy becsben volt tartva ez a vadkörtefa nálunk. De még nagyobba az a szántóföld amelyen állott. Ha nem is volt gazdag a humuszban ez a föld, gyengébb volt az aranykorona értéke mint a "határi" földeknek, de mégis nagyon kedves jószág volt ez, főleg nagymamámnak (édesmamának) aki örökségül kapta. Így is titulálták otthon ezt a"birtokot" : a Matyisék földje. Lévén, hogy nagymamám az öreg Matyis András lánya volt.

Amúgy nem volt igazán nagy piaci értéke ennek a földnek, mert gyakran látogatták a vaddisznók, tankcsapda-szerű gödröt túrva benne, meg aztán messze is volt, közvetlen szomszédságában a szentkirályi földeknek.

A szentkirályi földeket homok takarta. Legalább kétarasznyi mélyen. Ezért a görög dinnyének nagyon megfelelt, mert ez a gyümölcs akkor mutatott szépen, ha fészekbe rakták el a dinnye palántát. A fészket jól kibélelték érlelt istálló trágyával és máris adott volt minden, ami a jó dinnyeterméshez szükséges. Volt hát tápanyag, feléforrósodó homok, mely az érleléshez nagyon kellett, és a gyomnövények sem lepték el, mint például a kukoricát vagy a krumplit, legfeljebb a királydinnye, melyet kerülni kellett a meztélábas embernek, gyereknek, mert mint a korona vírus tüskéi erősen megtapadtak az ember talpán, hogy lépni sem lehetett tőle ezt követően.

Dinnyét fészkeltek hát nagyapámék a matyisék földjére.

Nagyon szorgalmas és bátor dinnyecsősz ugyan nem voltam, -mert éjjel is óvni kellett a termést a nyulaktól- de napközben szívesen és örömmel vállaltam a csőszséget. Nem is azért, hogy megvédjem a termést, inkább más dolog vonzott, más volt az én indítékom, mint a föld termésének megőrzése.

Az én titkom egy nyíladozó, bontakozó érdeklődés volt, melynek tárgya, vagy inkább iránya nem volt más, mint a földünk végéhez csatlakozó másik dinnyeföld, melyet a csupán a dűlőút különített el természetben a mi földünktől.

Mentem hát szívesen dinnyét őrizni nappal, mert az utam nem is a mi földünkön megépített ideiglenes szállás, a csőszkunyhó irányába vezett, hanem a szomszéd földjére ahol a dinnyékre felvigyázó őr nem volt más, mint Mariska.

Gyerek voltam még, nem léptem legénysorba, hogy Mariska engem komolyan vegyen, mint akinek a szorgalmas látogatása egy ki nem mondott vonzalomból eredt volna.
És különben is ha ilyen irányba dobbant volna a szívem, akkor ott volt egy harmadik személy, aki szorgalmasan látogatta Mariskát.
Jól emlékszem, még most is dúdolom néha azt a kis dalt, melyet Mariska énekelt, míg keze gyorsan járt a szita fölött, mert ugyanis a nyagylányok a dinnyeföldön sem tétlenkedtek hanem varrtak. Gobelint varrtak mely majd a hozomány alapja lesz, amikor a stafírungot összeállítják.

Mariska és András (persze ez egy másik András) találkozásából két szép gyermek született.

Régi történet, alig van nagyobb értéke, mint hogy egy pillanatfelvétellel mutassam meg Mariskának egykori arcát.

Mariska nem lakik most már községünkben. Számtalan módon tapasztaltam az ő szeretetét szülőfalujának irányába.

Most is például egy ilyen közeledés volt valamikori "övéi" felé, amikor a postással egy kis csomagban , elsőbbségi gyorsasággal tudatta mindezt magáról.

A szeretet soha nem múlik el, az emlékek legfeljebb halványodnak de ki nem hunynak. Sőt, az emlékek soha nem halnak meg, mert csodás módon ha emberré tettek minket, emberré fogják tenni az utódokat is megmondhatatlan csodás együttlétben, amit csak a képzelet szárnya (intuíció) vagy a művészet ereje tud megmutatni, fenntartani.

Mariska négy féle rószafűzért küldött nekünk. Négyféle imádság, mely a Szentháromság, az Engesztelő, a Szent Mihály és a Szent Filoména rózsfűzérben ölt testet.

Azt mondta nekünk, hogy ezeket a szépen megmunkált, saját keze által majdhogynem művészi módon előállított rózsafűzéreket adjuk tovább azoknak az embereknek akik a Sebestyén szobor felállításához adományokat adtak, akik a helyi népfőiskolának ebben segítségére voltak.

Mindenkinek ha nem is jut ebből a rózsafűzérből de Mariska gondoskodó szeretetéből igen, mert az ő szeretét ezek a kézimunkák megsokszorozzák, szét osztják a dányi embereknek, hogy váljon vígasztalásul a nehéz sorsunkban és legyen az öröm szimbóluma, hogy rövidesen megszületik a Megváltónk, aki velünk volt mindig, eddig is és velünk lesz ezt követően is a világnak végéig.

Kedves Barátaim!

Mariska ajándéka mellé fogadjátok az én ajándékomat is, fogadjátok el tőlem azt a szeretetből küldött könyvet, melynek címe: Gondolatszőttes (fényről, földről, emberről), és ha mindenkihez nem is jut el, de a Mariskákhoz, az önzetlen dányi emberek sokaságához, volt munkatársaimhoz, kollégáimhoz igen, akkor ha találkozunk.

A Betlehemi csillag, a Kis jézus csillaga világosítsa meg nekünk azt az utat is, melyet most félelem és homály borít.

Ne hallgassatok másra csak a szívetekre és a Jászolban fekvő Kisjézus üzenetére, mert akkor jó úton jártok és nem térít el benneteket a jótól, nemestől, a követendő úttól, szívetek valamikori boldog virágzásától a megrontott világ.

Karácsony öröme tegyen titeket boldoggá.

Dány 2020 december 24 déli 12 órakor

Gódor András ny. polgármester c. egyetemi docens,