Vízválasztó korosztály

Az 1969-ben ballagó dányi gyerekek, az általános iskolát 50 éve hagyták el.
Erre való emlékezettel szervezték meg a Gyöngyvirágban azt a közös ebédet, amelyre -még élő vagy elérhető- tanáraikat is meghívták. Előző írásom erről szólt.

Szamosvölgyi Attilánét (lánykori neve: Hangodi Erzsébet) láttam a főszervezői "székben", aki meghatódottan köszöntötte néhány szépen megfogalmazott gondolattal a jelenlévőket.

Szeretnék némi történelmi hátteret felvázolni az alábbiakban, hogy kerek legyen a kép amely bennünket fogadott.

Feltűnik a szemlélőnek, hogy nézve a nyolcadik osztály végzését igazoló fényképet -most már tablók készülnek, régóta- alig férnek el a fiatal kiskamasz lányok, fiúk a képen.
Sokan voltak. A két osztály létszáma nyolcadikra megközelítette a hetvenet.
(Az 1968-ban ballagó dányi nyolcadikosok -az előző korosztály- még ennél is többen voltak.)
(Az 1970-es év ballagói létszáma -a következő korosztály- alig haladta meg a negyvenet.)

Sajátos történelmi időben születtek ők, (a 69-es ballagók)
-bár minden történelmi idő sajátos- de ez azért figyelemre méltó, mert talán "áthallásokat" tudunk megállapítani a napjainkban folyó aktuális népesedés-politikai eseményekkel.

Lássuk hát az elejéről.

Rákosi Mátyás -hallom a név olvasásakor nyilvánított megjegyzést: pfuj- miniszterei között volt egy nő miniszter is. Egy sokgyermekes munkáscsalád talán tizenkettedik gyermeke. Úgy hívták, hogy Ratkó Anna. 1949 - 1953 között volt a kormány tagja.
Ezt a korszakot a népesedés politikusok úgy titulálják, hogy Ratkó korszak.
A Ratkó korszak, utolsó "eredménye" volt az 1955-ben született gyermekek. Ezek a szóban forgó, 1969-ben ballagó diákok.

Mi volt az oka annak, hogy a kommunista diktatúrában, 1951 és 1955 közötti években másfélszer annyi gyerek született mint napjainkban születik egy évben.
A jólét nem lehetett az ok. Nem volt jólét. Szegénység volt, rettegés, beszolgáltatás a mezőgazdasági terményekből (falun), bizonytalanság, személyi kultusz. Rákosi (pfuj) által kialakított személyi kultusz. (Belebukott szerencsére).

És mégis!
1954-ben a magyar termékenységi ráta 2,9 volt. Tudjuk, hogy a népesség száma úgy marad meg, hogy ha egy szülőpárnak legalább két gyermeke van. 1954-ben több volt. Statisztikai értelemben 2,9.

Ezt a korszakot nevezi a mostani generáció "Z generáció", bébi - bumm korszaknak.

(A termékenységi ráta 210-ben 1,25, ma 1,49)
Akkor növekedtünk, most katasztrófális 2010-es adat után kissé emelkedve, de még mindig csökkenő állapotban vagyunk.

Mi volt hát a Ratkó korszak lényege, mi volt az oka a létszám gyarapodásnak, mert a jólét nem lehetett.
Bizonyára több oka is volt mint amit mondok, de legalább két három, annyi bizonyos.

Az első, hogy tiltott volt az abortusz. Pontosabban szólva, szigorú orvosi bizottság javaslata, engedélye kellett ahhoz, hogy megfogant életet likvidáljanak, mondjuk ki a valóságot: eltűntessenek. (Nem akarok senkit minősíteni ebben, ehhez nincs jogom, de azt, hogy ez egy többszereplős áldozati helyzet, azt bizton állítom)

Második, hogy a gyermektelenségi adót bevezették. Adót fizetett a gyermektelen házaspár vagy az egyedül élő lány, legény.

A harmadik, hogy a szülés előtt (talán) tizenkét héttel pénzbeni támogatást kapott a az áldott állapotban lévő édesanya és a szülés után is kedvezményt adtak.

A propaganda is "működött". Így szólt: Leánynak szülni dicsőség. Asszonynak szülni kötelesség.

Néhány gondolat a mai helyzetről (az áthallásról).

Most mennek, mentek néhány éve nyugdíjba a Ratkó-korszak gyermekei.
Ez az állami kiadást megnövelte, az állami bevételt csökkentette úgy is, hogy az általuk eddig termelt érték hiányzik, vagyis kétszeresen is befolyásolja a költségvetés kiadási oldalát.

Ha jól tudom, a nyugdíjra -éves szinten- az állam három ezer milliárd forintot fizet ki. Ez több mint az oktatásra és az egészségügyre fordított összeg együttesen.

(Asztali beszélgetéseken áthallottam, hogy a friss nyugdíjasok (a teremben) 100 ezer és 185 ezer közötti összegekről beszéltek).

Súlyos helyzetet teremt és teremtett Nyugat-Európában az, hogy a házaspárok nem vállalnak annyi gyermeket, hogy a saját utánpótlásukról gondoskodjanak. Ez az egyik oka a távolabbi földrészekről való betelepítéseknek (Franciaországban talán a népesség 20 százalékát is eléri a betelepültek, elsősorban muszlimok), és a munkaerőhiány az oka annak is, hogy hazánkból is száz ezres nagyságrendben dolgoznak a nyugati országokban.

2010 óta emelkedik a magyar szaporulat. Ez örvendetes, de az 1,49 szám mégis, ennek ellenére is, aggasztó.

Az optimális előrejelzés szerint Magyarország lélekszáma 9 millió tájékán megáll, de a kedvezőtlen előrejelzések ezt a számot 6 - 7 millióban nevezik meg.

Nagyon összetett probléma ma az Európai Unió népesség összetételének alakulása. Sokkal árnyaltabb annál, mint amit a politikai elemzők, -nyilván pártszimpátiától függően- hirdetnek.

Mi sem állunk jól. Mi, magyarok.
A kormány az új népesség-politikáját lépésről-lépésre vezeti be. Az eredményességet az idő fogja igazolni, vagy cáfolni. Az elmozdulást segítő intézkedések elmaradhatatlanok, lehet, hogy már késében is vagyunk.
Szükség van rá, ez nem lehet vitás. Aki mást mond, azt nem a józan belátás gondolata vezérli.

A jövőbe nem látunk.

Mindenkinek a maga háza táján kell rendet tenni, csak így haladhatunk előre.

A régi mondás, mely így hangzott a szülők szájából: egy gyereket a papának, egyet a mamának, egyet a hazának, ma is megszívlelendő -bár a katonai életre senki sem, gondol, aki civilként szeretné élni életét.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy szellemi-kulturális-történelmi és nem utolsó sorban etikai alapokra is kell helyezni a magyar népesség kedvező alakulásának legfontosabb feltételeit, nem elhanyagolva természetesen az anyagi támogatásokat sem, sőt!

Akkor és csakis akkor leszünk jó magyarok, jó polgárai ennek a hazának, ha mindenben -ezek között a népesedés alakulásában is- lesz egy mindannyiunk által elfogadott minimum-feltétel, melyet magyar valóságnak és hungarikumnak fog nevezni a világ.

A spanyol polgárháború befejezése után a barikád két oldalán állók elfogadtak egy nemzeti tervet -Moncloa-terv, talán ez volt a neve- és ez alapozta meg az ország kilábalását abból a bajból melyet a megosztottságból adódó nemzetellenes erők kihasználtak.

Várjuk hát a magyar közös tervet. Magyar "Moncloa-terv" nemzeti megegyezés és szolidaritás alapján.

Különben kezdhetjük a visszaszámlálást, és bár nemzethalálról nem vízionálunk, helyzetünket mégis komoly emberhez méltóan, felelősségteljes módon szemléljük.