Itt vagyTartalom / 50 éve történt - őszinte gondolatok egy évfordulóra

50 éve történt - őszinte gondolatok egy évfordulóra

  • user warning: Table './d6_danyikronika/node_counter' is marked as crashed and should be repaired query: SELECT totalcount FROM node_counter WHERE nid=12628 in /data/web/d6_danyikronika/modules/dashplayer/dashplayer.module on line 184.
  • user warning: Table './d6_danyikronika/node_counter' is marked as crashed and should be repaired query: SELECT totalcount FROM node_counter WHERE nid=3007 in /data/web/d6_danyikronika/modules/dashplayer/dashplayer.module on line 184.

Beküldte Gódor András - Ekkor: 2019 May 20

Félszáz éve, 1969-ben végeztek az iskolában azok a mára már nagyszülőkké váló egykori eleven, friss észjárású, szorgalmas, tisztelettudó "kislegények" és kisleányok, akik 1954 szeptembere és 1955 augusztus 31 közötti időben születtek.

Ők találkoztak feleségüktől, férjüktől elkisérve, hogy ünnepi ebéd keretei között, terített asztalnál emlékezzenek a régi és persze a mostani időkre is.

Sokáig emlékezetes lesz számomra a kép az asztalnál ülőkről, melyet láttam, -most is látom lelki szemeimmel.
A sokszor bölcs gondolatokat megfogalmazó, az élet számos tanulságait hordozó, ezúton is intelligens és tisztelettudó magatartást tanúsító fiatal öregeket, (egyik tanáruktól vettem át a megnevezést, aki azt mondta zárszavában :"tegezzetek most már nyugodtan, mert hozzám öregedtetek), akiknek én is pályakezdőként tanáruk voltam, örömmel láttam együtt.

Szólok hát hozzátok, kedves barátaim,aranyballagást tartó tisztelt hölgyek és urak!

Bizonyára sok hasonlóság van köztünk. És különbség is persze.
A mai napon arra a közös hasonlóságra gondolok, -és ez köt össze most bennünket- titeket és engem, hogy mindannyian egy iskolának, a dányi iskolának voltunk tanulói.
Nekem megadatott az a szerencse, hogy egykori iskolámnak tanára is lehessek.
A nem túl hosszú pedagógusi pályámon -nem volt több tizennyolc évnél, melynek utolsó tíz évében az iskola igazgatója voltam- sok jó emberrel találkoztam. Így veletek is.

Szeretném most megköszönni nektek, hogy pedagógussá válásomhoz hozzásegítettetek, hogy tapasztalatot gyűjthettem, élettapasztalatot is, szakmai tapasztalatot is és emberi példákat is.
Szeretnék most bocsánatot kérni, elkövetett hibáimért, tévedéseimért, de a tiszta szándék és a jót tenni való törekvés, a túlbuzgalom és a tapasztalatlanság talán megfelelő indok arra, hogy megértést és "feloldozást" kapjak tőletek.

Én büszke vagyok ma is egykori iskolámra. Legyetek erre büszkék ti is.
Örömmel tölt el, ha sikereitekről, szellemi, anyagi gyarapodásotokról és egészségetekről hallok.
Kesergek a félbeszakadt életeken, emberi kudarcokon és tragédiákon.
Ebből is volt az elmúlt ötven évben az elégnél is több.
Ilyenkor úgy érzem, hogy a világ igazságtalansága zajlik körülöttem.

Ma is aggódom egykori iskolámért, -és ezt ne vegye zokon tőlem senki- a dányi gyerekek sorsáért, szülőfalum jövőjéért.
Reményik Sándor szavaival hívlak hát benneteket:
" A nagyapáink, a nagyanyáink
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot és az iskolát".

Úgy gondolom, hogy a számoknak üzenetük van. Úgy értem, hogy üzenet-értékük.

Az ötvenes szám, az ember életében választóvíz.
Az ötven, az emberi lét végső földi határának éppen a fele.

Ötven évesnek lenni: meggondoltság.
Hatvan évesnek lenni: tapasztaltság.
Minden ezutáni év: bölcsesség.

Úgy éljetek és úgy szemléljétek az iskolát, a községet, a társadalmi folyamatokat, mint az a bölcs emberekhez szokás. Ne úgy, mint az az ember, embergyermek, akinek meg kell mondani, hogy milyen a világ körülötte. Nem csupán követői vagytok a folyamatoknak, hanem korotokból adódóan, bölcs mérlegelői is. Irányítói és kritikusai.

A mai világ fősodrában élő megmondóemberek -mint mindig- érdeke az, hogy kiskorúak maradjunk, akik vakon követeik a rájuk zúdított hamis információkat.
Ez nem lenne méltó hozzánk.

Ötven éve, hogy kimaradtatok az iskolából.
Komoly, számvetésre alkalmas idő.
Így vagytok ezzel biztosan ti is, így vagyok ezzel én is.

Vessük hát össze az éveinket -múltat, jelent és jövőt- a természet pontos járásával és az ehhez igazodó történelmi tapasztalattal.

Lássunk hát egy példát!

Ismerjük a naptárban Szent György napját.
És ismerjük Szent Mihály napját is.
Az első tavasszal van, Mihály napja ősszel.
Tavasszal nyílik a természet, zöldell a fű. Tavaszkor, Szent György napja idején kiengedték a jószágot a falusi portákról, hogy a pásztor vigyázzon rá.
Szent György napján fogadták föl a pásztorokat.
Szent Mihály napja után a dér megcsókolja a virágokat, fákat, füveket, Szent Mihálykor letelik a pásztorkodás ideje.

Bölcs mondás járta, hogy "nem az a pásztor, aki Szent György napján, kihajtáskor pásztor, hanem az a pásztor, aki Szent Mihály napján, behajtáskor, elszámol".

Mi lett a juhokkal, mi lett a rábízott értékekkel?
Hagyta-e, hogy a farkas elvigye, vagy ő maga felelőtlenül eltékozolta, megtizedelte, eldorbézolta?
Miként mer az ilyen pásztor a számadó szemébe nézni!
Nem pásztor az ilyen, csak egy ócska csaló, vagy hitvány gazember, mert nem a juhok gyámolítója volt, hanem a nyájnak saját maga által kinevezett felelőtlen ura.

Vannak jó pásztorok is.
Vannak, akik otthagyják a kilencvenkilencet az eltévedt egy bárány miatt, hogy együtt legyen a csapat az elszámoláskor.
Vannak jó pásztorok, akik nyakukba veszik a lemaradókat, hogy el ne tévedjenek.
Vannak pásztorok, akik segítik a segítésre szorulókat, akik együttéreznek és felelősséget vállaélnak a rábízottakért.

Felmerül a kérdés ilyenkor, az elszámolás idején, vajon én a pásztorok melyik csoportjába tartoztam amikor pásztorságot vállaltam.
Őrködtem-e a nyáj egészsége, egészséges haladása, gyarapodása fölött. Nyakamba vettem-e a sérültet a másként haladókat. Megvédtem-e a rászorulókat és jó példával jártam-e elől.

Ezek a mi számvetéskor megfogalmazott gondolataink.

A számvetést mindenkinek el kell végezni. A pedagógusnak legelőbb és utána mindenkinek. Orvosnak, mérnöknek, gépi munkásnak,minden dolgozónak. Mindenkinek. Kivétel nélkül.
A földi sikeres elszámolás lesz az alapja az égi elszámolásnak. Nem a végén kezdődik az ostor -szokták volt mondani.

Az idő nem csak nagy elszámoló, nem csak nagy számonkérő, de keményen tartja keze között az embert.
Halad az idő előre. Előre és soha nem hátra.
Ma több kell, mint amennyire tegnap volt szükség, ma magasabbra tették előttünk a lécet mint tegnap, ma nagyobb a harc és küzdelem mint amilyen tagnap volt, ma erősebb a kísértés és a csábítás mint eddig volt és ma -tudom- nekem is többet kell tennem mint amennyire tegnap voltam képes.

Nem könnyű a pásztorélet. Sohasem volt könnyű. Olykor kilátástalan, máskor derűs. Olykor magányosan, máskor szépen, közösségben, társakkal.
Borúra derű.
Felhők, gomolyfelhők gyülekeznek az égen, zivatar lesz.
Majd ez is elvonul és árad ránk a fény.
Menetrendszerűen betörnek a fagyosszentek, leheletük nyomán vígasztalan lesz az élet, csalódás, lemondás kilátástalanság.
Aztán újra serken a fű, símogat a napsugár, játszadozik az élet, virul a határ.

Az 1969-es Szent György napi kihajtástól immár ötven év eltelt.
A tehetséges pásztor nem riad. Hiszen minden pásztornak védangyala van. Ha nem is asszisztálhat mindig boldog időkhöz, de boldogtalanság sincs mindig.
Áldásra mindig szükség van.

Rudolf Steiner filozófiai mélységekben és szellemi magasságokban vizsgálta az életet. Úgy mint a mi Hamvas Bélánk, azzal a különbséggel talán, hogy ő rendszert is alkotott, melytől más lett az élet -aki követi- más lett a pedagógia, más az orvoslás, a mezőgazdálkodás, egyszerűen fogalmazva, talán minden.

In Gottes segen is alles gelegen. Ez lett rendszerének egy mondatba sűríthető lényege. Magyarul mondva: Isten áldása mindennek alapja.

És milyen a magyar sors!? Kölcsey Ferenc Himnusz-a nem ezzel kezdődik? Isten áldd meg a magyart!
Ez az alapja mindennek.
Most azt mondják -helyette?- hogy know-how- (no- hau), vagyis gyártási mód, újítás stb. Ne dőljünk be mindennek, főleg ha tudjuk, mi az igazság, a MI igazságunk.
Kérjük mi csak nyugodtan az áldást. Isten áldását ránk, a családunkra, falunkra, a hazánkra. Erre az ötven éves jubiláló osztályokra én is ezt kérem. Isten áldását életükre, sorsukra, a megpróbáltatások viselésére, az együvé tartozásra, a megmaradásra.

1969-ben kihajtáskor történelmi napfogyatkozásban éltünk. Tartott ez még, jó husz évig. 1989-ig.
Rudolf Steiner többször járt Magyarországon. Sőt itt is született, a Szent Korona joghatósága alatt álló horvát földön.
Magyarországot így jellemezte: "Magyarország sötét tónusú alap, amely fölött valamilyen színjátszó fény ragyog".
Vajon mit akart ezzel mondani?
A sötét tónusú föld, melyet eltakar a hold a napvilág elől? Napfogyatkozású ország a mi hazánk?

A barna szegély a kép szélén már kezd világosodni. A meleg tónus peremén már ragyog a fény. De még mindig nincs elég világosság.

Mi hát a dolgunk?
Világosságot teremteni. A tolakodó sötét ellenére.

Gödöllőn jártam a minap. Séta közben Wass Albert szobra előtt mentem el.
Rátok gondoltam akkor is, rátok, jubiláló barátaim.

A szobor posztámensén ez az idézet olvasható, mely tőle származik.

A magyar élet él,
Bízzatok magyarok.

Figyeljetek hát, holnap kihajtás lesz!

Az 51-ik kihajtás.
Ezt követi majd az 52-ik,...53-ik és így tovább.

Így biztosított a magyar élet!
Főleg, ha mi is pásztorokat nevelünk. Akik nem csak Szent György napján, kihajtáskor, hanem Szent Mihály napján is, a behajtáskor is pásztorok tudnak maradni, a számadó szemébe bátran tudnak nézni.

És ne is jusson más ma eszünkbe Szent Mihály nevét felemlítve -bár tudjuk halad az idő, fiatalabbak mi sem leszünk- csak legfeljebb a Sárkányölő arkangyal és az ő imája: "Őrizz bennünket a küzdelemben..."

Isten éltessen benneteket kedves aranyballagáson lévő barátaim, egymást még sokáig tartó, viszont szeretetben tobzódó látásban.

És ne feledd el az intelmet: In Gottes segen... Isten áldása mindennek alapja.

Dány 2019 május 19

Gódor András tanár,, c. egyetemi docens, ny. polgármester

Cimkék