Igaz mese felnőtteknek

Minden embernek fontos, hogy milyen jövő vár gyermekére. Hogyan tud beilleszkedni a világba, elégedett, boldog életet él-e, lesznek-e vágyai, tervei, és milyen eszközökkel fogja ezt elérni. Milyen körülmények között zajlik egyáltalán az élete.

Évezredes tapasztalat, hogy a tanulás, az iskolázottság mértéke egyenesen arányos azzal a társadalmi ranggal, amely az embereket elhelyezi az általános értékitélet hierarchiájába.

Gondolkodjunk mi is el ezen.

Azt a példát szeretném bemutatni az alábbiakban, amely azt bizonyítja, hogy egy ember döntése milyen mértékben határozza meg az utódok életét, ambícióit és társadalmi sikereit.

Mert igazság az is, hogy az egyéni siker, a társadalmi létrán való felkapaszkodás kihat a szűkebb és tágabb környezet gazdagságára, értékeire és orientációira, irányultságára.

Két dányi családban bekövetkezett továbbtanulási példán mutatom mindezt be és levonjuk az egyéni valami az általános következtetéseket is.

Az egyik család DA, a másik GV családja.
Utódaik most is itt élnek közöttünk. A szereplők valóságos élő emberek. Itt is laknak Dányban, de vannak akik máshol telepedtek le.

Még a tizenkliencedik században született és élt DA, a község tiszteletben élő embere, családfő, a falu bírója 1925 és 1933 között. Nagyjából az ismert gazdasági világválság idején.

A bírónak hat gyermeke volt. Három fiú és három lány.

Úgy döntött bíró uram, hogy a legfiatalabb gyermekét, aki nevét is örökölte a keresztségben továbbtaníttatja.
Kivette hát az elemi iskola negyedik osztályából és beíratta a közelben lévő katolikus rend gimnáziumába.

A fiúcska annak rendje-módja szerint maturált, vagyis érettségi vizsgát tett és folytatta tanulmányait az egyetem jogi karán.
Fiatalon már az egyik felvidéki megyénk aljegyzője lett.
Meg kell említeni, hogy a továbbtanuló gyermek mindig rajongásig szerette szüleit, főleg édesanyját tűntette ki szeretetével, aminek egyik bizonyítéka, hogy beiktatása során a sok szoknyás parasztasszonyt az ünnepségben a főhelyre ültette.
Apró gesztus, de kifejező.
Életét egy nagyvárosunkban élte le -viszontagságos időszak után- de mindig megmaradt dányi kötődése és ezt a családjába is átültette.
Két gyermeke született, két daliás és eszes fiú.
Az egyik fiú a földtudományokban jeleskedett, a másik orvos lett.

DA-nak összesen nyolc unokája volt.

A nyolc unokából öten Dányban raktak fészket, miután a nagyvárosban élő jogot végzett fiához költözött -és diplomát szerzett- az egyik itt élő unkája is.

A szülőfaluban élő unokák nyolc dédunokával ajándékozták meg a valamikori községi bírót.
Nem nagy "eredmény" ez a szaporodási létrán nem nagyon kapaszkodik ez a szám. De mit lehet tenni!!

Viszont figyelemre méltó az, hogy a nyolc dédunoka közül öten diplomás emberek lettek.

Nézzük meg a családfa magasabb iskolát végzett tagjainak számát, vagyis tovább tanulást, mint a társadalmi mobilizáció mértékét:

Hat gyermeke született tehát DA községünkben élő parasztembernek, aki néhány évig bíró is volt.
Nyolc unokája után nyolc dédunokája született. (Csak a dányi születésűeket számolva).
Ez összesen huszonkettő fő.
A továbbtanuló utódok (gyermek,unoka,dédunoka) száma nyolc.

DA köztiszteletben álló, a módosabb családok közé tartozó parasztembernek, a dédunokákig menően 36,6 %-ban lett diplomás utóda.
Több mint minden harmadik ember diplomát szerzett a nagycsaládban, nem számítva ide a nagyvárosban született dédunokákat, melyek számba vételével ez az arány tovább növekedne.

DA azon döntése, hogy egyik gyermekét továbbtaníttatja, olyan hatással volt, mely emberöltőkre is kihatóan befolyásolta a család tagjainak sorsát.
Olyan dinamika került DA családjába ezzel a döntéssel, amely nem csak a család egyes tagjait, de a család egészét, sőt a település, tágabban az ország szellemi értékét is növelte.
A volt dányi bírónak DA-nak nyolc diplomás utodjából két orvos, egy jogász, egy agrármérnök, egy geológus és három pedagógus végzettségű ember lett.
Kiemelendő, hogy az egyik orvos a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Mi kell hát a "nagy ugráshoz"?
Egy ember, aki többet lát a jövőből mint más.
A vízióját meg akarja és meg is tudja valósítani. Van ehhez lelki és szellemi ereje, no meg megfelelő anyagi háttere is.
Van benne lemondás és a viták elkerüléséhez, lecsillapításához kellő muníció.
Bátor, konfliktus vállaló, erős személyiség.

Nézzük meg a továbbiakban, hogyan alakult az élet GV családjában.

Tiszteletre méltó, szorgalmas ember volt GV is.
Nem volt társadalmi rangja, talán még virilis sem volt, hogy a falu tehetős adófizető polgárai közé tartozzon.
Korai halála nagy veszteség volt a család számára.

GV-nek egyik gyermeke sem tanult tovább.
Az unokák között sem volt diplomás, a dédunokák között is csak két tanár embert találunk.

Számokban kifejezve és összegezve, a nem túl fordulatos és különös döntésekkel nem is bíró helyzetet, összehasonlítva azt DA családjának eredményével:

Míg Da családjában a mobilitási érték 36,6 %, addig az öt gyermeket, 12 unokát és és 21 dédunokát számlálható GV családjában ez az érték alig 2 %.

18-szor nagyobb mobilitással bírt DA családja. Ez nagyon tanulságos és egyben megdöbbentő helyzetet takar.

Mi okozza ezt a nagy különbséget?

A dédszülők társadalmi rangja.
A családok gazdasági helyzete.
Az egyén döntési képessége.
A sors, vagyis a szerencse és a balszerencse együtt.

Tanulságo megnézni további egy színfoltot a családok életében.

DA családja és GV családja egy ponton találkozott, összeért.
Ezt pedig az okozta, hogy DA egyik leány unokája GV unokáinak egyikével házasságra lépett.

A házasságra lépő unokák a tovább nem tanulók közül kerültek ki.
Az ő gyermekeik viszont diplomát szereztek. (Két gyermekük lett.)
Az unokák (akik a kezdetekben szereplő DA és GV ükunokái) mindegyike diplomás lett, egy orvos, egy közgazdász, egy szakmérnök és két középiskolai tanár vált belőlük.

Miért írtam le ezt az igaz mesét?
Tanulságként!

Az első tanulság talán az, hogy bemutassam, milyen fontos az ember maga, aki a döntést hozza. Vagy nem hozza.
Nem igaz tehát az a közkeletű állítás, amikor azt mondjuk: "ez van, más sem tudna többet tenni".

A második, hogy fontos az ember életében az anyagi háttér.
Esetünkben az, hogy legyen a családoknak elég vagyonuk, pénzük a gyermekek taníttatására.
Az elszegényedés nem csak egy embert vagy családot, de az utódokat, és a társadalmat is sújtja. Helyi társadalmat is és a nagy társadalmat.

A harmadik, hogy az a jó társadalmi rend, ahol a fiatalok, gyermekek továbbtanulását nem akadályozza az iskolarendszer.
A továbbtanulás, szellemi gyarapodás, olyan demokratikus alapjog, amelyet sem mesterséges sem más tényező nem tilthat, nem gátolhat.

A negyedik, hogy minden szülönek kellő felelősséget kell éreznie gyermeke sikeres tanulásával kapcsolatban.
Az iskola pedig vegye tudomásul a szülői kontrollt, mert oda az "Ő" gyermeke jár, és az iskola a gyermek érdekét kell hogy szolgálja.

Van ennek az esettanulmánynak általánosabb érvényű tanulsága is.

Az első, hogy a drága, megfizethetetlen iskola frusztrálttá teszi a felnőtt társadalmat, ez pedig a depresszió melegágya.
Legyen az iskola hát mindenkié!!

A második, hogy a felnőtt társadalom ne csak az anyagiakban lássa meg az elérendő célt, hanem a lélek, a szellem, a jellem és más nemes tulajdonságok épülésében is.
Az értékválságból és a hamis illúziókból ki kell kecmeregnünk.

A harmadik, hogy a jó példák az igazi mintakövető tanulási módok.
Ne hatalmasodjon el, ne vegyen erőt rajtunk az olcsó, a bóvli, a giccses, a "mulatós" és az "ezt kérik az emberek" silánysága hanem harcoljunk meg az időtálló szellemi és kulturális kincsekért.

A negyedik, hogy az egyéni értékek növekedése közös kincsünk, mely az egyénen túl a települést is gazdagítja. Sőt, az országot is ezzel.

Az ötödik hogy közös örömünk minden egyéni siker.
Növelni kell magunkban a szolidaritás értékét.

És végül a hatodik, hogy a szimbólumok (ünnepek, terek, szobrok, rendezvények stb) a szellem kisugárzásának alkalmai, amelyek bensőnkké válva emelnek bennünket.

Dány 219 november 13

Gódor András ny. polgármester c. egyetemi docens