Falu a hó alatt (első rész)

Olyan nagyon vártuk már, hogy éghajlati övünk büszkeségét, a fehér hótakarót lássuk, míg körbetekintünk udvarunkon, utcánkon, vagy a falunk belső terein, azon túli határain.

Most itt van, bár -mint hírlik- nem marad sokáig.
Karácsonyunk sem lesz fehérben.

Egyformának, hidegen kiszámíthatónak tűnik minden. Nem borítja ránk láthatatlanságának köpenyét az érzéketlen világ.

Csak a szívünk titkai, igen azok, az érzéseink a kiszámíthatóak. Izgatott vendégváró, titkok feletti bölcs megoldásokban közelítve jön hozzánk a Karácsony, sötétségünk éjjelén is megmutatja, milyen a szép, Jézus születését váró hajnal.
Milyen az ember Adventje!

Nem olyan falu ez a mi falunk mint akárhány is a környékünkön. Az országunkban akár.

Olyan falu ez, ahol titkok tárulnak föl lépten-nyomon, mindenki számára látható és megoldást jelentő titkok.

A hó sem takarja el ezeket a titok-hordó, üzenetet tartó, az embert lépten-nyomon megállító kis belső tereket. Csak talán kicsit befedi, köpennyel, sapkával díszíti, hogy majd olvadáskor együtt sirassuk velük a tüneményt, a tél kedves ajándékának légies eltűnését.

A Fű utcán indulok el.
Könnyen rátalálok az ikonszerű Mária képre. Fehér téglák a fehér hó alatt. Szép-szomorú Mária kép tekint rám, hogy csak megállni van kedvem. Gyönyörködni és imádkozni. Dóczi Pista bátyánk ránk hagyott öröksége.

A Nagyhát "kapujában" a "Márciusi Mária", Gyümölcsoltó Boldogasszony képében. Még nagyon fiatal. Talán ha két esztendeje szemléli a falu határának egyik ikonját, a Nagyhát nevű dűlőt.István és András, a szomszédjában lakó két iskolatárs, frissen ültetett gyümölcsös szélére tette. Üzenetet küldeni várja a "kisgazdák" jövőépítő kivirágzását.

És a keresztek, melyet a falu népe minden évben felkeres, és éppen akkor, amikor vígságos sokadalom előestéjén jó kedve kerekedik.
Igen, jókedve támad a bűnöktől való megváltottsága miatt. Az örök élet igérete miatt.

És megyek így sorba, sorba.
Belső zarándok út ez. Jó lenne ha sokan mennénk ezen az úton.
Majd kitalálja valaki -remélem- miképpen illeszthető ez a dányiak bűntől szabadító, imádságos, hol hosszabb, hol rövidebb, szent helyekre tartó menetelésébe, zarándoklataiba, hálaadó, hitüket erősítő útjaikba.
Hosszú a szeretet útja, de rövid végű az ember élete!

És rátalálok belső utamon Szent Margit szobrára.
A térre, mely ezer éves kereszténységünk ajándékaként az Árpádokra emlékeztet bennünket. Dányhoz nagyon is kötődő szép szobor ez, csodás történeteket mesél, meleg szeretetben most is várja a szobor szimbolikus Duna vizét símogató kicsiny gyermekeket, gyermekváró anyukákat és ábrándos,az esti csillagokban gyönyörködő, egymást kereső párokat, fiatalokat.

A szobrok sorát nem folytatom.
Az úton itt megállok.

Az ember, mint tanítanak bennünket a papok, püspökök, Advent idejére a korhoz illő, az eljövetel misztériumában élő, külső és belső jegyeket hordozó vállalásokat keres, hogy méltó legyen majd a triduum, a szent három nap, szenteste, Karácsony napja és másodnapja ünnepi eseményeiben is Jászolhoz járulni.

Az egyik közeli város közintézményében járva, a várakozás idejét azzal töltöttem ki, hogy az előtérben felállított könyvárusító pavilon kínálatában keresgéljek.

Megkopott könyvre lettem figyelmes. De inkább a könyv címére, mint magára a könyvre.
A könyv címe ez volt: Boldog Margit.
Az írója sem akárki. Kodolányi János.

Mindjárt tudtam, megtaláltam az én adventi utamnak központ alakját, aki majd elmondja nekem, mi is a Krisztushoz, vagy az Atyához való viszonya a keresztény embernek, Advent idején.
Lásd tehát, kedve barátom, aki keres az talál is.
Mert van, aki oda vezeti az embert, ahol neki a legjobb helye van.

Minden dányi tudja, hogy Szent Margit -Kodolányi idejében Boldog Margit, Dányhoz való kapcsolatában is Boldog Margit legendájában esik szó községünkről- és Dány kapcsolata, az ő csodát kiesdeklő életének eredményeként jött létre.

Szent Margit most az én Adventem irányítója és lelki-szellemi tápláléka lett.

Hogy miképpen azt majd rövidesen elmondom.