Laboratóriumi vizsgálatok az építési és bontási hulladékok lerakóban történő elhelyezéséhez

Laboratóriumi vizsgálatok az építési és bontási hulladékok lerakóban történő elhelyezéséhez

Bontási munkálatokból származó vegyes épületbontási hulladékot szállíttatott el cégünk egy közeli hulladéklerakóba, s azt tapasztaltuk, hogy a lerakóba történő elhelyezéshez a lerakó üzemeltetője laboratóriumi vizsgálati eredményeket kért. Évekkel ezelőtt már szállítottak el tőlünk ilyen jellegű hulladékot, de akkor nem kellett semmiféle vizsgálatot elvégeztetni, holott ugyanolyan hulladékról volt akkor is szó. Szeretném megtudni, hogy ezentúl minden esetben el kell-e végeztetni bizonyos vizsgálatokat a lerakás előtt, illetve pontosan milyen vizsgálatokról van szó és ki jogosult az ilyen vizsgálatok elvégzésére?
A hulladékoknak a lerakóban történő elhelyezés előtti laboratóriumi vizsgálatát egy 2006. áprilisától érvényes szabályozás írja elő, így nem véletlen, hogy korábban ilyen vizsgálatok elvégzése nélkül is átvették a hulladékot a lerakók üzemeltetői.

A hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakókkal kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről szóló 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet szerint a hulladékok - bizonyos kivételektől eltekintve - kizárólag abban az esetben rakhatóak le a hulladéklerakókba, ha azok megfelelnek a rendeletben meghatározott átvételi követelményeknek. Természetesen ez nem csak az építési és bontási hulladékokra vonatkozik, hanem éppúgy érvényes az egyéb nem veszélyes, valamint a veszélyes hulladékok esetén is (jelen esetben csupán azért az építési-bontási hulladékokat emeljük ki, mert a felmerült kérdés erre irányult).

Az építési-bontási hulladékoknak azon része, amely nem kerül hasznosításra, többnyire hulladéklerakóban végzi (rosszabb esetben illegális lerakásra kerül), és - fizikai, ill. egyéb jellemzőiből adódóan - a lerakóban hosszú időn keresztül viszonylag stabil állapotban, változatlanul megmarad.

Az építési és bontási hulladékok többsége tehát inert hulladéknak minősül. Az inerthulladék-lerakók műszaki védelem szempontjából alacsonyabb kategóriába sorolandók, mint pl. a településihulladék-lerakók, hiszen az inert hulladék nem megy át jelentős fizikai, kémiai vagy biológiai átalakuláson; vízben nem oldódik, illetve más fizikai vagy kémiai módon nem reagál, nem bomlik le biológiai úton, vagy nincs kedvezőtlen hatással a vele kapcsolatba kerülő más anyagra oly módon, hogy abból környezetszennyezés vagy emberi egészség károsodása következne be.

Fontos hangsúlyoznunk azonban, hogy habár a keletkező építési és bontási hulladék legnagyobb hányada inertnek tekinthető, de ez nem a teljes mennyiségre igaz, így az elhelyezésükre és kezelésükre vonatkozó megoldás kiválasztásakor ennek megfelelően kell döntenünk.

Nem tekinthető például inert építési és bontási hulladéknak az a hulladék, amely szerves vagy szervetlen veszélyes összetevőket (pl. azbesztet, bitument) tartalmaz vagy az építés során ilyen anyagokat használtak, illetve az épületben olyan termékeket tároltak vagy gyártottak, amelyekkel az építőanyagok szennyeződhettek, és emiatt a hulladék már nem tekinthető inertnek.

Az inert hulladékok lerakására szolgáló hulladéklerakót "A" kategóriájú lerakónak nevezik (az ilyen típusú lerakóba kizárólag inert hulladék helyezhető el).

Ezen kívül az inert hulladék indokolt esetben elhelyezhető a nem veszélyes hulladékok lerakására szolgáló "B" kategóriájúnak nevezett lerakókban is ("B1b" és "B3" alkategória).

A hulladék átvételi követelményeinek való megfelelés bizonyítása a lerakásra szánt hulladék alapjellemzéséből (illetve szükség szerint megfelelőségi vizsgálat elvégzéséből), valamint a helyszíni ellenőrző vizsgálatból áll.

Az alapjellemzés és megfelelőségi vizsgálat elvégzése a hulladék termelőjének (átadójának), a helyszíni ellenőrzés pedig a hulladéklerakó üzemeltetőjének feladata.

Az alapjellemzés a hulladék alapvető jellemzőinek meghatározása, azon adatok, információk összegyűjtése, amelyek a hulladék biztonságos lerakásához szükségesek (az alapjellemzés elvégzése bizonyos kivételektől eltekintve minden esetben szükséges).

A megfelelőségi vizsgálat a rendszeresen képződő hulladék ellenőrzése az alapjellemzésben meghatározott kritikus paraméterek mért értékeinek összevetésével és értékelésével (elvégzése főként azon hulladékok esetében szükséges, amelyek összetétele a technológiából ill. egyéb okból kifolyólag jelentősen eltérhet, vagy az alapjellemzés vizsgálati eredményei valamely komponens(ek) tekintetében határértékhez közeli eredményt mutatnak).

A lerakásra szánt építési és bontási hulladékok közül néhány esetben nem szükségesek a laboratóriumi vizsgálatok, azonban a lerakó üzemeltetője a helyszíni ellenőrző vizsgálatokat ez esetben is köteles elvégezni.

Ha a helyszíni ellenőrző vizsgálatok alapján felmerül a szennyeződés gyanúja, akkor el kell végezni az alapjellemzők meghatározását, és a hulladéklerakó üzemeltetője ez alapján dönt a hulladék átvételéről vagy annak megtagadásáról.

Alapjellemzéshez szükséges vizsgálatok nélkül átvehető építési-bontási hulladékok
Beton Elkülönített építési és bontási hulladékok*

Tégla Elkülönített építési és bontási hulladékok*

Cserép és kerámiák Elkülönített építési és bontási hulladékok*

Beton, tégla, cserép és kerámia keveréke Elkülönített építési és bontási hulladékok*
Üveg

Föld és kövek A hulladék nem tartalmazhatja a talaj humuszos rétegét, tőzeget, továbbá szennyezett területről származó földet, köveket

* Az elkülönített építési és bontási hulladékok kis mennyiségben más összetevőket (pl. fémek, műanyagok, talaj, szerves anyagok, fa, gumi stb.) is tartalmazhatnak. A hulladék eredetét ismerni kell.

Amennyiben a hulladék termelője nem tudja eldönteni, hogy az adott hulladék esetében szükséges-e vizsgálatok végzése, úgy célszerű erről megkérdezni a lerakó üzemeltetőjét, vagy akár valamely vizsgálólaboratóriumot.

Inert hulladéknak a lerakhatósági szempontok szerinti értékelését a kioldási vizsgálatok eredményei és a következőkben felsorolt határértékek összehasonlítása alapján kell elvégezni.

A határértékek az L/S = 10 l/kg folyadék/szilárd arány mellett végzett kioldásos vizsgálatokra, valamint az L/S = 0,1 l/kg folyadék/szilárd arány mellett végzett perkolációs (átfolyásos) vizsgálat első eluátumának koncentrációira (CO) vonatkoznak.

A hulladék átvétele szempontjából az L/S = 10 l/kg folyadék/szilárd arány mellett végzett kioldásos vizsgálatok határkoncentrációit kell figyelembe venni. Perkolációs vizsgálatokat akkor kell végezni, ha a vizsgált hulladék szulfátion-koncentrációja nagyobb mint 1000 mg/kg. Ebben az esetben a táblázat *-gal jelzett előírása szerint kell eljárni.

* Talajhulladék esetében a Felügyelőség nagyobb határértéket is megállapíthat, ha a hulladék L/S=10 l/kg arány mellett mért DOC értéke nem éri el az 500 mg/kg-ot a hulladék saját pH-ján vagy pH 7,5-8,0 tartományban mérve.

A lerakásra szánt hulladékok fenti paraméterek szerinti vizsgálatát akkreditált laboratóriummal szükséges elvégeztetni. Megjegyzendő azonban, hogy a 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet 2007. decemberi módosítása szerint bizonyos vizsgálandó komponensek esetében (pl. TOC) az akkreditáltságra vonatkozó előírást csak 2009. július 16.-tól kötelező alkalmazni (a többi paraméter esetében azonban jelenleg is akkreditált laboratóriumi vizsgálatok szükségesek). Az akkreditált laboratóriumok listája a Nemzeti Akkreditáló Testület (NAT) honlapján elérhető.

Végezetül fontosnak tartom megemlíteni, hogy mivel a lerakókra kerülő építési-bontási hulladékok jelentős lerakókapacitásokat foglalnak el, és sok esetben hasznosításuk csekély többletráfordítással megoldható, így természetesen a fő cél az kell legyen, hogy ezen hulladékok lehetőség szerint valamilyen formában hasznosításra kerüljenek (a lerakást csupán végső megoldásként alkalmazzuk).