Mit akarunk bizonyítani.....

Ezzel a kérdéssel kezdi Márai Géza A termőföld minősége és a táplálék értéke című fejezetet abban a könyvben (Agroinform kiadó Budapest 2014)amelyet rajta kívül több szerző, tudományos fokozattal rendelkező emberek is közülük, írt ezen a címen: A magyar föld sorsa.

Nos tehát, Qid erat demonstrandum -kérdezi Márai, mit akarunk bizonyítani, és ad is rá választ. "célnak tekintjük a természetes életmódunk és környezetünk megőrzését, az egészséges létezési feltételek és táplálkozási viszonyok megteremtését."

Ezen fáradoztál tegnap is kedves Márai Géza. Derék dolog.

Vajon lesz-e fáradozásodnak, figyelmeztetésednek valami kézzel fogható eredménye?

Hitből élő ember vagy te is, tudom, elkötelezettje annak -másokkal együtt- akik az emberi környezet jobbá tételére törekednek.

Mert, hogy nagy a baj a világon az biztos, hiszen régen eltértünk már attól az egyensúlytól, melyet a természet -és a természetes közegében és természetes viszonyok között élő ember- harmonikusan alakított magának. Mondhatjuk, Isten rendelése szerint.

Lássuk hát!

A fent idézett könyv egyik szerzője Andrásfalvy Bertalan, a neves egyetemi professzor, az 1990-ben alakult kormány oktatási minisztere, neves etnográfus, ő az írását így kezdi:

"Szálljunk képzeletben magasan e föld fölé és próbáljuk ismereteink alapján magyarázni a látottakat.... szokatlan és feltűnő a hatalmas kiterjedésű művelt táblák látványa, melyeket nem szakítanak, nem osztanak meg dűlőutak és azokat szegélyező fák és bokrok sora. Tavasszal szinte a szemhatárig sárgállik a virágzó repce, vagy a kukoricás tenger."

Szálljunk lejjebb -mondja Andrásfalvy- nézzünk be a falvakba. Eladó házak telkek, a falvak elöregedtek, a házak mögötti kerteket sem műveli senki, a gyarló gyümölcs szedetlen hever a gondozatlan fák alatt, nem látunk sem baromfit sem virágot.(Andrásfalvy Baranyában él, de nem csak erről szól a történet)

Az egészségügyi statisztikák arról szólnak, hogy a magyarországi népesség az egyik legbetegebb Európában.

És sorolhatnám Andrásfalvy idézetét a nemrég elhunyt Kopp Mária kutatásáról, aminek az a szomorú végkicsengése, hogy az emberi kapcsolatok hiánya, az úgynevezett társadalmi tőke gyengesége, elmagányosítja az embereket és ezért szorongókká lesznek. Szó szerint ezt mondja:" ..az érzelmi funkciózavarok, a szorongás a depresszió jelentős kockázati tényező a népegészségügyi jelentőségű betegség kialakulásához..."

Azt mondja Andrásfalvy, hogy a szorongáskeltés az önkényuralom legfontosabb eszköze.. és ez a mozgalmi diktátoroknak is az egyik módszere.

És még sok mindent mondanak a szerzők.

Teljesen összhangban azzal amiről tegnap délután a községházán Márai Géza beszélt.

Én úgy gondolom, hogy az idők jelei megszólalnak. Eddig sem késtek. Csak nem voltunk rá "vevők". Elsikkadtak, leárnyékolta őket egy eddig még be nem teljesült vágy: nem lehetünk mi mostohábbak mint más művelt, európai nemzet, hát eredjünk a nyomába a többieknek, az előttünk járóknak, a demokráciát évszázadok óta gyakorló nemzeteknek.

Valahogy, nem akart eddig ez összejönni.
Ígéretben nem volt hiány, ami egy méltányosabb társadalmi rendet, nagyobb szabadságot és egyenlő jogokat ígért.

Emlékezzünk Márai G. által kivetített egyik táblázatra, amelyben a föld hektáronkénti hozzáadott érték mennyisége látszott és amelyben az utolsók közé kerültünk. Szemben pl Lengyelországgal, mely szintén szovjet fennhatóság alatt volt.

A rendszerváltás nem szűntette meg nálunk -Andrásfalvy is ezt írja- azt a társadalom romboló képet, mely a huszadik század derekán az erőszakos tsz-esítésbe nyilvánult meg.

A rendszerváltáskori hatalmi elit elintézte a magyar föld sorsát és ezzel a magyar paraszt jövőjét is, az ipari munkások jövőjét is a fillérekért privatizált földek és üzemek kapcsán, mert azok nem a népet szolgálták, hanem a régi-új hatalmi nomenklatúrát, valamint az ügyeskedők haramia-hadát, mely a nepotizmusnak csillagokig érő mintázatát alakította ki nálunk.

Az Unió agrárpolitikája -köszönhető a szocialista kormánynak, mely a csatlakozási tárgyalásokban hazaárulónak minősíttetett- úgy érvényesült nálunk, hogy hazánk területe számukra, az Unió gazdag országai számára, az olcsó mezőgazdasági nyereség-termelés eszközévé vált, szemben azzal, hogy inkább átvette volna az Uniót alapító tizenöt tagállam, "családi gazdaság"-ra alapuló modelljét.
E tekintetben a helyzet azóta sem sokat javult.

Mit tehetünk? -ez a kérdések kérdése.

Tehetünk-e arról, hogy a gabonafélék beltartalmi értéke visszanyerje az eredeti, egyedül kívánatos mértéket.

Tehetünk-e arról, hogy a kalcium 1220-as milligramm értéke 100 grammnyi egységben álljon vissza a kétségbeejtő 362-re való csökkenésről.
Hogy elkerüljük a csontritkulást.

Tehetünk-e róla, hogy vitamindúsabb legyenek gyümölcseink.

És így tovább és így tovább, minden változásért kiált, amint soroltad is Géza szinte vég nélkül a néhány évtized alatt bekövetkezett veszteségeinket.

Nyilván minden rossz jóra fordulásában nem reménykedhetünk.
Megromlott világban, már csak a csodára számíthatunk.
(Csodák viszont vannak!!!)

A történelmi példák figyelmeztetnek bennünket -mondja Andrásfalvy-.
A döntéshozók kezében van a nemzet jövője.

Fél évezredet kellett várnunk, hogy ismét nemzetté legyünk. Azzá lettünk-e végérvényesen.

Vagy -a fentiek ellenére, azzal nem összhangban hanem inkább annak cáfolataként, aláírják a döntéshozók népünk és földünk halálos ítéletét azáltal, hogy elfogadjuk a nekünk szánt cselédszerepet, a nagybirtokot a családi gazdaságokkal szemben.

Nagy hát a tét. Élet vagy halál. Tragédia vagy katarzis.

Sajnos nagy a tétlenség, a mélynyugalmi állapot az emberekben, abban az esetben is ha életükről, sorsukról van szó.
Tisztelet a kivételnek!

Nem akarom a súlyos témák fölötti gond -és ennek megoldására a gondosság- élét elvenni azzal a viccel, hogy Jézus leküldi Szent Pétert a földre (Magyarországra??) és kérdezi a visszatérő apostoltól. Milyen az emberek hangulat odalenn?

Uram! -mondja Péter, az emberek hallgatagok, komorok, egymással sem beszélnek, lehajtott fővel járnak-kelnek.
Hát akkor nincs semmi baj fiam- mondja az Úr.

Később ismét megkéri az apostolt egy földi (magyarországi??) látogatásra, -adjon jelentést az új helyzetről.

Péter apostol visszamegy és derűs képpel, harsányan közli mesterével, Uram semmi baj nincs odalenn a földön (Magyarországon), mert az emberek vidámak, fütyörészve mennek az utcán, harsányan átkiabálnak az utca túloldalára, zászlókat lobogtatnak, jelszavakat kurjongatnak és a vendéglők este szinte zsuffolásig megtelnek.

Elkomorodik Jézus és csak ennyit mond hűséges tanítványának:
Hát most már nagy baj fiam.

Bár csak kedves lenne a mi rosszhangulatunk az Úr előtt!
Mert ez lenne a várva várt csoda!