Itt vagyTartalom / A dányi lakóházak dísze

A dányi lakóházak dísze


Beküldte Gódor András - Ekkor: 2018 September 26

Úgy állt ott, mint a betlehemi istálló felett a csillag.
Fényes ragyogással, mattszürke vasként a ház tetején, a gerinc első, utcai frontján.
A ragyogása nem külső tündöklés volt.
A ragyogása belülről jött, a tárgy lényegét alkotta, mint ahogyan a testnek a lélek.

Simone Weil írásából vett idézettel kezdődik a könyv. A kicsi könyv. Könyvecske.
Simone Weil az idézetben azt írja."Krisztus keresztje az egyedüli elég fényes forrás a szerencsétlenség megvilágításához....."

A dányi házakat úgy építették régen -nyeregtetős házak voltak-, hogy mindegyikre vasból készített keresztet tettek. Ezek voltak az oromkeresztek.

A dányi néprajzi ház őriz ezekből még néhányat. Talán huszat.
Régi és új építésű, használatban lévő házak némelyikén ma is van kereszt.

Az említett könyv most megörökítette a még látható kereszteket. Megörökítette, vagyis örökre megtartotta.

A dányi népfőiskola kiadta második kis könyvét is.
Az első Kozár Gyula atya összegyűjtött verseit tartalmazza.

A második kis könyv -amiről most beszélünk- a dányi oromkereszteket őrzi. A címe: DÁNYI OROMKERESZT ÚT.

A könyv első része a dányi házak építéséről szól, a török időbeni korban és azt követően, a múlt század elejéig.

A következő rész az oromkeresztek fényképezőgéppel rögzített alakját mutatja meg.
A keresztek mellé Dány község "zivataros századaiból" lett megnevezve egy-egy esemény. Ezt követi hozzá illő profán és bibliai idézet.
Láthatunk egy kézzel írott levelet is, melyet egy dányi idős ember írt, megmutatván, hogy a múlt század elején, ezekben a kicsi házakban hogyan tanult meg írni egy akkor elemi iskolás gyermek.

A könyvet Kovács András plébános látta el ajánlással.

A fényképfelvételeket Gódor Miklós készítette.
A szerkesztést Gódor András és Balázs Istvánné végezte.

A könyv szép kivitelezését, kiadványszerkesztést, tördelést ÁDÁM Lászlónak és DÓCZI Krisztinának köszönhetjük.

A könyv bemutatójára 2018 október 7-én (vasárnap) délután fél négy órakor kerül sor, a Szent Imre Ifjúsági Házban.

A bemutatóra mindenkit szeretettel várunk.

Gódor András a helyi népfőiskola vezetője, c. egyetemi docens

Cimkék