A diófák alatt

Lehettünk kéttucatszám? Vagy többen is? Harmincan talán? Vagy még többen? A lényegen mit sem változtat.
Voltak köztünk népművelők, orvos, pedagógus, agrármérnök, szociológus és a többi, és a többi, akik mindannyian ezen a szombati napon, amikor is végeszakadt a kánikulának és kellemes őszelőre emlékeztető nap köszöntött rá a Káli medencére, összejöttünk egyik barátunk széles udvarházának az egyik tágas szegletében, hogy eszmét cseréljünk a vidékről, a faluról, népünkről, sorsunkról, jelenünkről és jövőnkről.

Mindszentkálla nagyon szép település. Mögötte magasodik a Kopasz-hegy, mintegy őrt áll a falu fölött, senki meg ne sértse azt a nyugalmat ami a faluból árad.
Nappal lévén úgy éreztem, inkább gubbasztott mint egy magába zárkózó kuvik ez a "nagy" hegy de minden pillanatban készen áll arra, hogy tettetett álmából felébredve segítségünkre siessen minden gonosz támadás vagy gonosz gondolat ellen ami veszélyeztetné azt a felelősségteljes gondolkodást, ami a népfőiskolásokra mindig is jellemző volt.

Kovách professzor indította el mindannyiunk agytekervényében a kereket, hogy élénk forgással érzékeljük mindazt amit mond.

Kovách Imre egyetemi tanár, kutató, javakorabeli ember. Egészséges, jó kedélyű és szigorú, jaj annak aki felkészületlenül áll elébe a vizsgán. Ezt persze csak én gondolom így.
Kovách professzor nem adja könnyen a pillanatot, könnyedén pedig még úgy sem, mert minden szavának mondatának, gondolatának súlya van.
Nem politikus ő, hanem tudós ember. Társadalomkutató, aki nagy felkészültséggel nyúl minden kutató témához.
Ráébresztő típus, olyan mint -Szentgyörgyi Albert szavával szólva- aki gondol arra, amire talán senki sem gondol, és állít olyant, amit még senki sem állított. Ez a tudós intuitív erénye.
Ez jellemzi a tudósokat, általában is.

Mintegy kétórás előadása arról a több évet igénybe vevő szociológiai kutatásról szólt, amit végül egy 350 oldalas könyvben publikáltak is és mindenki által ismerhetővé tettek.

Magyar vidék, magyar föld, magyar gazdaság, történelmi magyar sors.

Kérdés, hozzászólás, és nem tagadom, kisebb-nagyobb vita is keletkezett az eszmék ütköztetése során.

Néhány témát megemlítek ezek közül.

Miután szó volt róla, hogy az a mérhetetlen földkoncentráció, ami egyik jellemzője a magyar mezőgazdaságnak és amely olyan állapotot is teremtett itt-ott, hogy a vagyon mértéke az Eszterházyak birtokával is fölveszi a versenyt, meddig fog terjedni?

Mi lesz a földbérletek sorsa? Milyen tulajdonviszonybeli változásokat lehet a jövőben prognosztizálni?
Miért egyoldalú, vagy inkább hiányos a magyar mezőgazdaság, miért a tömegtermelés és miért marad kihasználatlanul a magyar vidék regionális előnye a szétágazó, diverzifikált termelésstruktúra háttérbe szorításával.

Mihály hozzászólását külön meg is jegyzem.
Mihály, szálfaegyenes tartású, mély gordonkahangú, hófehér hajú ember.
Göcsejben dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Állatorvos a szakmája.
Két dologról szólt, mintegy szimptomatikus jelleggel.

Elmondta, hogy gyakorló állatorvosként miként látta Göcsej szép tájának állatállományát. És miként látja most.
A 60-as években -mondta- hazánkban hat millió darab sertés volt. Ugyanannyi, mint Dániában.
Most talán ha van egy millió, Dániában viszont 26 millió!!

Egy másik eset!
Mondja neki egy fiatal kollégája, állatorvos, hogy miért menjen ő ki a házakhoz állatot vizsgálni, gyógyítani, "agyonrúgatni" magát egy lóval, amikor nyithatott egy kis rendelőt ahol pl egy macskának a kezeléséért elkérhet még huszezer forintot is, (és még "parát" is adnak, azaz borravalót ráadásul). Az embernek sírni lenne kedve. Nem a macska miatt!! A helyzet miatt!

Ma, hazánkban mintegy négy és fél millió hektár föld van. A földek piaci értékének átlaga másfél millió forint.
Szorozzuk össze a kettőt: hatalmas szám a végeredmény.
A magyar mezőgazdaság ma -nem számítva ide a háztáji gazdaságokat- milliárdokat kap részben eu-s, részben hazai költségvetési forrásból. Ez rendjén is van.
De hol jelenik meg ez az irdatlanul nagy összeg a vidék fejlesztésében? Hol érvényesül ez a hatalmas tőke a vidéki ember életszínvonalának emelésében, a vidék fejlődősében és fejlesztésében, beleértve elsősorban azt, hogy a vidék el ne szegényedjen, a vidéki élet tartalmas és vonzó legyen?

A magyarországi rendszerváltást az emberek sokasága, -legalábbis ami a kezdeti reményeket illeti- kudarcként éli meg. Félelem és bizonytalanság közepette éli meg sok-sok vidéki ember a mát, a jövő kilátásait.

Szó volt a belső kertekről, vagy a zártkertekről is, az elhanyagolt belső fundusok termőterületként való hasznosításáról.
Ki gondolná, hogy hatalmas földterület ez? Mintegy kilencszáz ezer hektár. Mi lesz a sorsuk?

Szegénységről, jövedelmi különbségekről, nehéz emberi sorsokról is szó esett.

Külön erénye volt Kovách professzor előadásának, hogy többször hangsúlyozta, nem politikai indíttatású vagy szándékú az előadása, -és ez természetes is- hiszen a tudomány politikamentes. Ha politikai színezetű egy tudományos eredmény, akkor az kizárja magát az egzakt, csak a tényekre hagyatkozó tudományos szemléletből, mert a manipulációra alkalmassá vált.
A tudomány nem manipulálható. legalábbis tisztességes viszonyok között.

Sok-sok témát érintettünk. Mindegyiket -vérmérséklettől függően- jó szándékkal, előremutató céllal. Kizárva mi nden demagógiát, származzon az egyik vagy másik oldalról.

Még a kilencvenes évek legeléjén történt, hogy Sárospatakon a magyar népfőiskola jeles képviselői és tagjai két napos konferenciát tartottak.
A konferencia végéhez közeledve, nagytiszteletű Kálmán bácsi diófája alatt gyülekezve -számomra legalábbis- olyan népfőiskola "vérszerződés-félét" tartottunk. Mindig a haza javát, a magyar nép sorsát tarjuk szemünk előtt, amelyért áldozatot, áldozatokat is tudunk vállalni. Még a megaláztatást is a "kisöprést" is.

A diófák alatti beszélgetést az MNT felújította.
Most Mindszentkállán voltunk. Jövőre hová megyünk? Nem tudjuk! (Ebben elsősorban a bizonytalan népfőiskolai létünk leledzik).

Bárhová, ha a magyar társadalom (és közte a vidék) sorsáról eszmét cserélhetünk, bízva abban, hogy a népfőiskolai mozgalom a maga erejével és eszköztárával a jövőt tudja szolgálni, áldozatkészen, mint ahogyan ezt elődeink, a népfőiskola nagy egyéniségei -közte olyan nagy egyéniség is mint Móricz Zsigmond- el is várják tőlünk.

A Káli medence hazánk egyik szép tája.
Sajnos sebeket hordozva elhanyagolt szőlők látványától de mégis friss és üzenet-értékű szellemiséggel.

Mint volt ez szombaton is, augusztus 25-én.

Gódor András a Budapest Környéki Népfőiskola tb elnöke, c. egyetemi docens