Bekebelezve

Elég horrorisztikus történet, de megesik. Megtörténik.

A falusi udvar hozzátartozója még sok helyen ma is, -bár egyre ritkuló számban- a baromfiudvar.

Egy ilyen helyen történt, hogy egy reggelre az állatkolónia egyik, még az életet csak most kóstolgató tagja, -nevezzük néven- egy kiscsibe elpusztult. De nem akárhogyan, hanem úgy, hogy decapitálták. Azaz fejét vették. Irtózat!

Kinek kell egy ilyen kiscsirke piciny feje?

Azt mondta a legidősebb unokám -mert bevallom nálunk történt ez a szörnyűség- hogy az a kisragadozó /valószínű emlős állat/ evolúciós előnnyel rendelkezik a hozzá hasonló fajokkal szemben.
Kérdőn nézhettem rá, mert nyomban hozzákezdett a magyarázathoz.
És nem is volt illogikus amit mondott. Sőt! Tudományos értékű volt.

Azt mondta ugyanis ez a tinédzser korú, a világra nyitott fiatal, hogy ilyen jó mi nőségű, tiszta fehérjéhez jutni néhány perc alatt azt jelenti, hogy a létért való küzdelemben előbbre van ez a kis gyilkos minden hozzá hasonló, a táplálékot nagy mennyiségben fogyasztó versenytársával szemben.

Jeles az indoklás, kitűnő természettudományos szemléletű gondolkodás!

Ez a közjáték -bár a kiscsirke számára egyáltalán nem az- arra volt jó, hogy felvezessem azt a témát, amiről szólni szeretnék.
Ez pedig nem más, mint korunk egyik jellemző tulajdonsága, vagyis a bekebelezés.

Korunk jellemző tulajdonsága? Tehát csak a mi korunkban, a 21-ik századra bontotta ki virágát a kannibalizmus? Elorozni kultúrát, földet, népet, életet és mindent, ami szent?

Kölcsönbe kaptam egy könyvet egy kis időre, éppen csak annyira, hogy elolvashassam.
Nem kapható ez a könyv a könyvpiacon, vagy a példányszám miatt, vagy a kereslet miatt. Gyanítom, hogy az utóbbi az igaz.
/Úgy tartja a néphit, hogy ez a könyv az egyik ismert politikusunknak is a kedvenc olvasmányai között szerepel/

A szóban forgó művet egy történész professzor, a Jeruzsálemi Egyetem tanára írta. Egy fiatal ember, talán még negyven éves sincs.
A könyv címe: Sapiens

A szerző mondanivalójának lényege az emberrel kapcsolatos. Erre utal a cím is. Az állatrendszertan, a zooszisztematika, az embert, mint fajt, a Homo sapiens, vagyis az értelmes ember (bölcs ember) névvel azonosítja.

Sapiens, tehát értelem? Vagy bölcsesség?
Kiderül a könyv elolvasása után. Kiderül, hogy igaz-e azt mondani a Hominidák minden előző alakzatának túlélő fajára, hogy bölcs lenne, értelmes lenne. Vagy egyik, vagy másik. Talán mindkettő? Vagy egyik sem?

Az ember -a könyv szerzője szerint, vagy csak az én olvasatomban- aki kiirtotta minden vetélytársát -feltehetően- jelenhetett az meg északon vagy délen, Afrikában vagy más földrészen, a különböző földtörténeti korokban, túlélte mindegyiket. Elpusztította ugyanis.

Aztán sorozatban -a szerző szerint- végzetes hibát követett el. Nem is egyet, de többet. Az első nagy hibája az a tévedés volt, hogy felhagyott gyűjtögető életével és lerakta a mezőgazdasági kultúra alapjait. Földművelő lett.

Sok-sok tévedése között talán a legnagyobb az, hogy mítoszokat teremtett magának.

Amikor pedig vágyai megjelentek, új és új gondolatok a szebb és jobb életre, elkerülhetetlenül elhozta neki azt az aranykort, amiben ma is él.

Noah Harari -így hívják a szerzőt- végül felteszi a kérdést: jobban, boldogabban él -e az ember azzal, hogy életét vágyai, újra és újra jelentkező, önmaga generálta szükségletei kielégítésére egyre több és több eszközt, mesterséges teret hoz létre.

Nem él jobban! Nem és nem! Sőt, talán önmaga és mesterséges környezetének foglyaként és a körülmények rabjaként önpusztító életet folytat.
Boldogtalan lett a "bölcs" az "értelmes", mert míg mint a falak közé zárt rab szárnyakról álmodik, hogy kirepüljön fogságából, ez is csak arra lesz elég, hogy újabb falakat építsen maga köré, megteremtve magának a már nem is természetes, hanem a virtuális világot.

Harari szerint -vonatkoztassunk el most a könyvtől- az önpusztító és valódi ragadozó ember ha majd önmaga által gerjesztett tűz áldozata lesz, akkor színre lép az a kisragadozó, mely a néhány napos csirkének agyvelején magát megerősítette és gyűjtögetni kezd majd először, mígnem vágyainak fogságában, néhány száz millió év múlva átadja helyét ő is annak, aki vele szemben evolúciós előnyöket élvez.

Nem vidított fel engem ez a könyv.
Viszont elgondolkodtatott, mint a jó könyvektől ez el is várható.

Rossz hangulatomnak feloldásaként meghallgattam egy kazettát, melyet jó szívvel adott és ajánlott nekem egy falunkbéli ember.

Köszönöm szépen.

Kozár Gyula atya egyik prédikációjában -még gyermekkokoromból emlékszem rá- egy mozdonyvezetőről beszélt, aki hitetlen ember volt.
Száguldott a vonat a sínen,a sötét éjszaka kellős közepén. Egyszer arra lett figyelmes, hogy a vonat előtt alig tíz vagy tizenöt méterre, ugyanolyan gyorsasággal, mint ahogyan a vonat halad a sínen, két kéz, mintha egy-egy zászlót fogna egymást keresztező mozdulatsort végez, pont olyant mint amikor megállásra ad jelet a végállomáson a kocsirendező.
Szinte rutinszerűen lefékezte a vonatot és megállt.
Kiszállt a vezetőhelyről, a vonat elé ment, és azt látta, hogy egy pillangó, egy lepke a vonat fénykévéjében az üveg és a védőháló közé szorult.
Előre ment néhány lépést és látta, hogy a sín beszakadt, egy üreg tátong a pályán. Keresztet vetett és sírva fakadt.

Hát talán egy ilyen vonat, a Harari által írt könyv is.

Talán még nincs minden elveszve, talán még nem késő megállítani a Homo sapins nevű mozdonyt.

Dány 2018 augusztus 18.

Gódor András ny. polgármester c. egyetemi docens