A jég hátán is...

Nem rossz ötlet jeget idézni fel ebben a hetek óta tartó kánikulai hőségben.
De mégsem jeges témáról lesz szó. Bár nem esik messze a hideg évszaktól, téltől, fűtési idénytől az, ami a témát adta.

Ha valaki fával akar fűteni, éppen ideje, sőt utolsó ideje annak, hogy a tűzifát beszerezze. Mert jobbára csak olyan van a piacon, amelyiken a rigó a nyáron még fütyült. Idő kell a kiszáradásához.

Backamadaras ősi magyar település Maros megyében. Talán ha ezren lakják.
Backamadarason kályhaépítő dinasztia is él. Nemzedékek sora tette fel életét a kályha, tűzhely készítésére.
Jól tették!

Erdély amúgy is otthona a jó mesterembereknek, főleg ha a foglalkozás a fához kötődik.
A tűzhely, vagy amilyen néven itt gyártják, a csempekályha, elválaszthatatlan a fától.

Ez nem a reklám helye, nem is ilyen célból említettem fel e szép, kedves Nyárád-menti települést, de ezernyi okom van rá, hogy kimondjam a nevét. Nagyon jólesik ez nekem. Már kimondani is.

Nem kell külön hangsúlyoznom, de a történet kereksége megköveteli, hogy két éve, míg a cserépkályhák, kandallók kínálatát mustrálgattuk, rátaláltunk erre a "madarasi" kínálatra és nagyon megtetszett az ajánlata. Árban is, esztétikai kivitelben is.

A tüzifa beszerzése nem egyszerű dolog.
Nem csak azért, mert városi legendák keringenek a csalás különféle fortélyairól, mely még a gyanú árnyát is elűzi a vásárolni szándékozótól, olyan simulékony az ajánlat, hanem azért, mert a fa, mint energia hordozó annyiféle más-más tulajdonsággal rendelkezik mint ahányféle volt a maga szép és elegáns életében.
A tölgy méltóságteljes, ős-öreg repedezett héjú, maga a tekintély és halhatatlanság.
A gyertyán elegáns és fehér, olyan mint ereje teljében lévő királyi herceg.
A szilfa a felületes szemlélő számára lehetne akár még gyertyán is -de tölgy semmiképpen- inas és szittya mint puszták pásztorembere, ha félkönyékig feltűri bőszájú ingét.

Nyárfa vagy fűzfa, esetleg fenyő, szóba se jöhet.
Az akác is csak olyan mint a hirtelen haragú ember. Fel-fellobban, de hamar hamvába hull.
A bükk, az igen! Azt szereti a kandalló-tűzhely. Úgy vagyok a bükkfával, mint a messziről jött emberrel. Szép, szép, de nem tudni ki fia-borja. A kérgén nevetően rám néző kínai harcsa-bajszával az erdőben -nem a mi vidékünkön- jól lehet beszélgetni vele. Ennek ellenére nem érzem őszintének, bár tudom, hogy barátságos és jószándékú. A tüze pedig mintha jóféle rozé bort inna az ember, úgy kigyújt. De én jobban szeretem a bársonyosan símogató mély-vörös bort.
Mit tegyek, ez a kedvencem.

Hát, ha kandalló-tűzhely Erdély, akkor legyen a bévaló is erdélyi!

Nem ismertem őt. Most találkoztam vele életemben először. Telefonon igen, telefonon váltottunk előtte néhány szót. Le nem tagadhatná -de ezt még akkor sem tenné, tudom, ha az életét kérnék cserébe- erdélyi mivoltát.

Sokat jártam Erdélyben. Az élet nagy ajándéka ez nekem. Hogy valaki erdélyi akcentussal beszéli az anyanyelvét, a magyar nyelvet, két-három hosszabb idejű ottlét után már könnyen megismerhető.

Mondtam is neki a telefonban: Misikém, te nem a Nyárád mentéről jöttél? Nem tudom miért, de a Nyárád nekem olyan mint a Tápió. Megismerem csobogását.

Néhány nap múlva találkoztam Misivel.

Ez a fiú, maga a tűz! Egy kis energia-bomba, fürge és talpraesett. A szó átvitt és szoros értelmében is. Komoly, mint a megfontolt emberek általában és mosolygós mint a tiszta szívűek. /Övék a mennyek országa/.

Jövő héten, csak a jövő héten lesz szállítás. Abba tudom csak beletenni -mondja kérésemre, hogy szállítson nekem tűzifát.

A valós helyzet egy kicsit másképpen alakult. Szerencsémre.
Beállított kis csühögős masinájával, színültig a plató jó minőségű tölgyfa és gyetyán keverékkel.
Ezt megismételte még háromszor.

Nos? valaki elé kerültem -mondtam neki örömmel, míg fürgén leugrott a pilótafülkéből. Á, nem, nem mondta szégyenlősen, megbeszéltem a többiekkel, látom, hosszabb idő kell a fa kiszáradásához.

Misi itt él köztünk.
Itt vannak a szülei is, testvére, sógora.
A kertben gyönyörű gyümölcsfák, roskadoznak a termés alatt.
Az udvar végében gátyás erdélyi baromfik. Jó márkájú személyautó az udvarban.

Megszoktál-e nálunk Misi? -kérdeztem tőle, míg szorongatta "melegítette" a kezében tartott szódavízzel telt poharat.

Komor-komoly lett a tekintete. Nem szólt, fejét felemelte és messzire nézett. Székelyvaján van szántóm. Nem sok, de nem is kevés. Én nem váltam meg a földemtől. Nem adtam el -mondta, de utolsó mondatoknál már a földet nézve és nyűtt sportcipője orrával úgy huzigálta a vonalakat, mintha az eke hasítaná a zsíros Nyárád-menti ősi birtokot.

Szeretem a Nyárád mentét.
Ott született Kovács Apollónia is, a híres nótaénekes.

Most is látom a nagykarimás kalapú cigányokat, amint egy-két méterrel mennek a járdán színesszoknyás asszonyaik előtt. Ősi cigány szokás szerint.
Szeretem a Nyárád menti cigányokat is és minden alkalommal bocsánatot kérek tőlük lélekben. Bocsánatot amiatt, hogy itt lopták el a kocsinkból Laló barátom kistáskáját az összes irattal és pénzzel együtt. A cigányokat gyanúsítottuk, holott évek múltán kiderült, hogy nem cigány volt a tettes.

Misi egyszuszra lehajtotta a szódavizet, a köszönés is már elmentében szólt.

Gázt átadott az öreg "pöffögőnek" és éles kanyarral kisurrant a kapun.

Néztem utána egy ideig. Magyarságom összes szeretetével magamhoz szorítom ezt a legényt.

Megérdemli!

Tudom, az ilyen magyar a jég hátán is megél. Legyél boldog és szerencsés ember életedben Misi.

Szeress úgy bennünket, mint szereted testvéredet és lehessünk mi is a te testvéred, közös hazánk szeretett földjén.
Isten adja, hogy kiérdemeljük ezt.

Dány 2018 augusztus 11

Gódor András ny. polgármester c. egyetemi docens