Fohász egy emberért, aki tanító volt

Azt mondják, hogy elment.
Azt, hogy meghalt.
Úgy említik már, hogy volt, hogy élt, és már nincs többé.

Add Uram, én Istenem, hogy megértsem ezt a titkot.
Hogy megértsem azt, hová lett az anyag, hová lett a test, mivé lett Ő, a tanító, az Ember.
Mivé lett földi életének befejeztével.

Add Uram, hogy megértsem azt, mire tanított engem. Mire tanított minket.

Add Uram, hogy megértsem a test hanyatlását, az anyag zsugorodását, a gerinc kisebbedését, a karok, lábak, kéz, szem változásait a Te nagy tervedben el tudjam helyezni földbe kívánkozó anyag-hanyatlást, sejt-zsugorodást, őszülő és ritkuló haj öntemetését, a szem fényének tört sugarait, hangok változó artikulációit, gyengülő kézszorításokat, kapaszkodó ujjak markolását, éteknek visszautasítását, szomjúhozást a világosságáért, szájpadlásra tapadt nyelv szabadulásáért.

Add Uram, hogy megértsem, azt a nagy titkot, amit elrejtettél a mi tompa gondolkodásunkban, a tudatunk legmélyére helyezett ki nem múló öröklét-sejtéseinkben, feléd nyújtott tétova mozdulatunkban, ki nem mondott feléd irányuló kérő pillantásainkban, az életrezdülésekben, szívünk fölszálló sóhajaiban, az anyag folytonos hanyatlásában, az élet általad sugallt, téged kereső ösztöneinkben és féltett megvilágosodásainkban.

Add Uram, hogy ki tudjuk mondani: most értünk már mindent!

Értjük, hogy tudásunkat először is belé plántáltad a Tanítóba, neki adtál közlendő szívet fordulni irányunkba, türelmet az elszakadó kapcsolat befoltozására, szép, sugárzó, hívogató szemet a mi meglátásunkra, szeretettől áthatott, ha szükség volt rá, kemény eszközöket zabolátlan énünk megszelídítésére, és azt, hogy nem hagytad kihúnyni benne soha Móra Ferenc világító lámpásának lángját, szigorának értünk való aggódását és szívünkig és lelkünkig ható imádkozó jóságát.

Meghalt a világnak, a testnek, az anyagnak a Tanító, féltve szeretett jó kollégái után.

Elment szemünk elől Dr Fabó Istvánné tanító, a mi tanítónk, a mi kollégánk, a mi falunknak díszpolgára és valóságos, testünkké lett teste, lelkünkké lett soha rejtve nem maradó hite.

Elment, de nem tűnt el előlünk és nem távozott belőlünk.

Őrizzük miként a Teremtett Világ őrzi és örökké fönntartja, a Mindenségbe irányított, Isten szent trónja előtt számot adó életmozdulatát, mint Isten- ajándékot és örök-létet.

Add Uram, hogy feléd szálló imánk egyesüljön az ő ember-mozdulatával, szeretet-mozdulatával, hogy általa és vele kérjük szent Kegyelmedet, gondoskodásodat a még itt-maradókra.

Tanítónk, és kollégánk, Dr Fabó Istvánné, Irénke néni tekints le ránk jóságos szigorral, mint tetted ezt velünk ebben a községben, mit szülőfaludat megillető -bár messziről származó- önazonosulással szerettél és legyél a mi szószólónk Isten szent színe előtt.

Dány 2018 julis 23

Gódor András tanár, egykori igazgató, c. egyetemi docens