Harmónia

Endre a templomhajó bal oldalán lévő padok harmadik sorába ült le a pad széle felőli oldalon, szembe az ámbóval, a Szentségtartótól kissé jobbra.
Nézte a szemközti falon lévő, lőrésszerű ablakok színes üvegtábláit. Nem tudatosan tette, inkább úgy, mint aki félálomban, az ébrenlét és az alvás határán van és még nem tudta eldönteni, aludjon-e vagy maradjon ébren.

Endre természetesen ébren volt. Nagyon is ébren. Összehúzta szemöldökeit, mint mindig, ha nagyon koncentrál.
Számolni kezdett. Egy, kettő, három......egészen kétszázig. Nem kis teljesítmény ez, ha nem unaloműzés miatt teszi az ember. Endre nem unalomból számolt, hanem minden szám mögött egy lépés volt.

Egy lépés, mely közelebb viszi őt az évtizedek óta rejtve őrzött titkának megfejtéséhez.

Igen..igen! Nyugtázta magában a megtett utat Endre. Körülbelül kétszáz! Kétszáz lépés! Tegnap is lemérte ezt a kétszáz lépésnyi távolságot, és nem először, hanem sokadjára.
Álmában is, sokszor első ébredés után az éjszaka közepén, elindult a Szent István utcát lezáró Petőfi utcától és 200-at számolt mindig, míg arra a helyre jutott, ahol most ül. A templomhajó bal oldalán. Vagy inkább bal-középen. Ott ahol az emberi szív is dobog a testben. Abban a helyzetben, nem bal oldalon, nem is középen.

Endre összehúzta magán a kabátot, mint aki fázik. Nehéz gondolatai támadtak.

Szinte látta maga előtt szülőfalujának termékeny földjeit, de leginkább azt a helyet, ahol az első kukorica-kapáláskor, megszólított az édesanyja. Nem a fülébe súgta, inkább -szokásától eltérően- hangosabban mondta, mint amikor két szomszéd átszól egymásnak a kerítésen, hogy az apja is hallja: tegnap találkoztam a tanító úrral és ismét szóba hozta a továbbtanulásodat.

Ezután nagy és mély csend következett. Sarkantyús mezei pacsírták és faroktollaikat föl-le mozgató billegetők szállták meg a friss, nedves talajt és hangos perlekedés mellett szedték el egymás elől a felszínre került madáreledeleket.
Boldog gyermekkor!

Gyötrelmes, igazságkereső felnőttkor!

Ősi képek villannak elé, ősképek, mint megannyi ősnek minden titka, titkok megfejtéséhez szóló üzenetek, mert egyek vagyunk gondjainkban, és egyek örömeinkben. Egyek az álomban és azok magyarázatában. Távol minden káosztól és közel az Örök világossághoz mely fénygyökerében táplálja az élő lelkünket. Itt vannak a Házak, melyek feltápláltak minket!

Második osztályos volt a gimnáziumban, amikor meghalt a nagyapa. Endre édesapjának apja. Alig múlt el hatvan éves, amikor elszólította őt az Úr. És ment ő szorgalmasan, zokszó nélkül. Magával vitte tüzes nyaraknak búzakévébe kötött melegét, mely végleg megszüntette kínzóan ziháló beteg mellének minden panaszát.

Az iskolába édesapja íratta be.
Tekla néni matematikát és fizikát tanított. Ő volt aki a nagykönyvbe írta nevét. Tanuljon latint!- mondta a kérdésre felkészületlen édesapának. Hátha orvos lesz belőle -magyarázta a pedagógus- (vagy pap, tette hozzá csendesen az idős tanár), hogy azt senki illetéktelenül ne hallja. Endre később tudta meg, hogy Tekla néni -titokban- a ferences harmadrend tagja.

Endrének egy szobát béreltek a városban, hogy ne fárassza a sok utazás. Sok pénzért! Négyszáz forintot fizettek havonta -mely abban az időben is egy jólkereső ember félhavi fizetése volt.

A ház, melyben ideiglenesen lakott, két idős ember tulajdona volt.
Rejtélyes két öreg, kevés beszédűek és pedánsak.
Majd Gyula bácsi segít neked a latinban -mondta a néni bátorítólag, de addig tanulj meg minden más leckét.

Gyula bácsi este érkezett haza. Endre számára kicsit furcsa szerzet volt. Nem hasonlított semmiben a nagyapjára vagy az édesapjára. Endre sohse gondolta volna, hogy vannak ilyen furcsa emberek, mint amilyen Gyula bácsi is.
Először is, nagyon sántított az egyik lábára.
Süket is volt kissé és nagyon lassan, tagoltan beszélt.
Este lefekvés előtt Gyula bácsi,- mert egy hálószobában voltak- tíz óra körül, rátapasztotta fülét egy szekrény-kinézetű bútorra, melyet időnként oldalba vert. Ez a bútornak látszó tárgy rádió volt. Tíz órakor kezdődött az angol rádió magyar adása.

Gyula bácsi egyik lábát a forradalom idején, 1956-ban, golyó érte.
Szigorúan, minden este a tíz órai rádióhallgatás előtt kikérdezte a latin leckét Endrétől. Még most is mosolyog ha eszébe jut Gyula bácsi akkurátus okítása: "Terra Italiae paeninsula magna, in Europa est." Vagyis Olaszország egy nagy félsziget Európában.
Gyula bácsi művészettörténetet tanított mert a képzettsége rajz-művésztanár volt.

Örökké megmaradó emlék Endre számára Szalay bácsi és Szalay néni -mint ahogyan édesanyja nevezte őket.

Szalay bácsi és Szalay néni ott ül most Endre mellett. Úgy érzi. És ha úgy érzi, akkor úgy is van. Ott is vannak. A templomban. A saját lakásukban. Endre egykori lakásában, melyet Gyula bácsiéktól kapott. Ideiglenesen. Hogy orvos vagy pap lehessen belőle.

A nagy templom, a színes üvegablakokkal veszi most körül Endrét!

Igen, itt volt Szalay bácsiék háza, ahol a templom van. Lebontották a házat, hogy helyette Ház épülhessen. Szalayéknak már van hol lakniuk. Új helyük, új lakásuk. Új országuk. A mennyben.

Igen -talán, vagy biztos?- itt volt az ágy, mely éjszakai nyugalmat adott, ahol most ül Endre.
Az Oltáriszentség helyén az angyal-kinézetű Szalay néni imádságos könyve volt.

Nem vitás. Lemérte, kétszáz lépés.

Nem lehetett több! De kevesebb sem, a ház, mely titkokat rejtett éppen úgy, mint amilyen titkokat rejt a helyén épült nagy ház, a templom, a maga örök mysteriumával.

A szemközti falon az üvegablakok, a színes üvegablakok nem holt tárgyak.

Endre tudja, hogy volt egy orosz zeneszerző, Alexender Skrjabin, aki a hangok és színek párosításából létrehozott egy hang-szín skálát.

Ül a padban Endre, szemben az Oltáriszentséggel.
Nézi az üvegablakokat, az ablakok színes üvegtábláit, ahogyan váltogatják a színek egymást. Piros, sárga, zöldés így tovább. Ahogyan a színeket ismerjük, úgy jönnek elő.
Egyik ablaksor lőrésszerű ablakai hol feljebb, hol lejjebb.
A színek változásai is követik egymást.

Endre tudja, hogy ennek a templomnak az üvegablakai könyörgő imát mondanak.
Szalay bácsi és Szalay néni háza helyén felcsendül az üvegablakok színes kavalkádjának ima-dallamai.

Gregorián hangok csendülnek a templomban: Kyrie eleiszon!
Uram irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Uram irgalmazz!

Szalay bácsiéknak is, nekünk is.

És ne csak a nagyböjti időben!

Endre megnyugodott. Tágranyílt szemmel nézte a liturgikus tér minden elemét.
Mintha ébredés utáni első álom lenne,tiszta szívvel hallgatta a miséző atya mondatait: "vizsgáljuk meg lelkünket, hogy méltók lehessünk"....

Méltónak érezte magát arra, hogy teljes bizonyossággal vehessen részt a szent áldozatban, mely egyszerre folyt két színtéren: az új Szentháromság templomban és a régi szobájában, melyet megosztott Szalay bácsival, a művészettörténet középiskolai tanárával, a magyar forradalom egyik hősével.

Az üvegablakok harmóniát sugároztak lelkében. Tudta, hogy ha ide jön, a templomba, mindig azt a megelégedettséget érzi majd, mint az az ember érez, aki hosszú út után hazatalált.

Dány 2018 március 22

Gódor András ny. polgármester c. egyetemi docens