Kő-kemény

"A kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett".

"A víz szalad, a kő marad" -mert csak a víz szalad,de a kő marad".

Látjuk mindkét idézet nagyon híres embertől származik. Az első idézet nem mástól, mint az Emberfiától, az Istenembertől, Jézustól.
A második idézet egy erdélyi géniusztól, Wass Alberttől.

Nem tudok másra gondolni, mint örök, de legalábbis örök értékű intésre, ha a szombati esemény jut eszembe. A szombati, az előesti , március 15-e előestéjén történtek,mikoris az ünnepséget felvezető összejövetelen a régi művelődési ház helyén letették az új épület, az új művelődési ház alapkövét.
Több tucat ember látta.
Nem tudom, ki mit gondolt ekkor, gondolhatott-e, kellett-e gondolnia valamire, de engem az alapkő letétele meghatott.

Már az ünnepre való készülődés is valami csodálatos nyitottságot ébreszt az emberben, hiszen március 15-ben, a Forradalmi Márciusban úgy tudom, úgy érzem a nemzet lelkének évszázados szabadságvágya tükröződik.

Kultúra és szabadság! Mintha azt mondanám, hogy szabadság - szerelem. E kettő kell nekem, mondhatnám a költővel személyes élményre fordítva az alapkő letételét.

Nagy dolog az, ha valaki családi ház építésébe kezd. Az én házam! A gyermekeim majd azt mondják erre: szülőházam! Ezektől nem nagy lépés választ el, hogy tovább mondják: Szülőfalum! Majd azt, hogy:Szülőhazám.
Így épülnek egymásra a fogalmak, mint az évmilliók során kialakult mészkőrétegek a nagy hegységben.

Nagy dolog az, ha valaki közösségnek épít házat!
Nagyobb, ha a művelődésnek épít házat. A közművelődésnek épít házat, amelyben két fontos dolog egyesül: A "köz" és a "a művelődés".
A köz, a közösségre utal, a művelődés pedig a közösséget építő ember egyik létformájára, amit úgy nevezünk: műveltség.

Hol kezdődik a közművelődés? -kérdezhetnénk. Hát ott kezdődik -válaszoljuk- ahol a demokrácia kezdődik.
Ott kezdődik, ahol két-három ember összehajol.
Ott kezdődik, ahol -a költővel szólva- a hozzáértő nép okos gyülekezetében meghányhatjuk száz bajunk".

Az alapkő letételekor egy fémhengert helyeztek el a gödörben. Ebben a hengerben -gondolom- kordokumentumok voltak. Iratok, újság, pénznemek, és minden más is lehetett, amelyek majd egyszer beszédes informátorok lesznek.
Informátorok majd azoknak, akik lebontják a most épülő falakat, akik majd az új fundamentumot is kiássák, és ezekre építenek majd ők, maguknak házat, hazát, templomot.

Széchenyi István a márciusi forradalom kirobbanása előtt jóval, 1827-ben megalapította a Nemzeti Kaszinót. Majd ezt követően mások is más helyen.
Azért alakultak a kaszinók, hogy a "létező és szájonforgó eszmék" közelebb hozzák egymáshoz a polgárt és a nemest, sőt ezen túlmenően kezdetét vegye a kiegyenlítődésnek ez a mozgalom, amely egy új, egy gyökeresen új magyar társadalom képét vetíti elő.

Nem épülhet hát öncélúan semmi. Főleg egy ház nem, amelyik lehet a családé és az a ház sem, amely lehet a közösségé.

Ha családi ház építésébe kezd valaki, akkor azt kőkeményen végiggondolják az építtetők. A közös gondolkodásba bevonja a család szűkebb és tágabb tagjait. Még a gyermekeket is, hiszen az ő birtokuk is épül ezzel.

A közösségi ház építésével kapcsolatosan sem lehet más a módszer, mint az, hogy kőkeményen végig kell gondolni az építés minden részletét. Nem csak az anyagi feltételeket, van-e rá elég pénz, van-e kivitelezési kapacitás, és így tovább. Számba kell venni azt is, hogy milyen a társadalmi környezet amelyben majd működni fog. Van- e
biztosíték, -kellő bizonyosság- arra, hogy a struktúra és a funkció egysége megteremtődjön -mondhatnánk talán kicsit fellengzősen. Szó szerint arra gondolunk, hogy a szerkezet, a társadalmi szerkezet, a helyi társadalom egyéni- és közélete befogadja- e az új létesítményt és kezeli-e úgy mint saját gyermekét, mint testet a testéből, vért a véréből, szellemet a szelleméből, szárnyaló lelket a maga lelkéből.

Közösségi házat azért épít az ember, hogy közelebb kerüljenek a helyi társadalom tagjai egymáshoz. Ez nem csak a tudásbeli kiegyenlítődéshez vezethet, a felfelé való nivelláláshoz, a progresszív húzó erők érvényesüléséhez, hanem ahhoz is, -és legfőképpen ahhoz- hogy megvalósulhasson az emberi közösség együttes ereje, amelyik majd más helyeken és más módozatokban is segít eggyé formálni a szétszakadt, atomjaira hullott, ellentétektől szított társadalmat.

Mert ha nem ezért épül a ház, a közösségi ház, akkor keserű lesz az álomból való ébredés. Keserű lesz megélni azt a jelenséget, ami a két valóság, az álom és a közvetlen megtapasztalás között húzódik.

De -visszatérve az ünnep gondolatához- még az alkalmat is, március idusának felemelő érzését megcsúfolja, szentségétől megfosztja mindaz, ami szándékával ellentétes, vagy koraszülöttként méhében hordozza ki a meg nem érlelt gondolatot. A meg nem gondolt gondolatot.

Ha nagyon igyekeznék képes beszédhez folyamodni, akkor azt mondanám az alapkő letétele kapcsán, hogy pásztortűz gyúlladt fel a pusztában.

Tudjuk, a tüzet, hogy ki ne aludjon, táplálni kell.
A lángot, hogy lobogjon élesztgetni kell.
Erőnek kell lenni ahhoz, hogy a tűz mindig égjen. Ellenszélben is, ha netán vizes a tüzelő anyag akkor is, ha tél van vagy nyár, búsuló ősz vagy megkésett tavasz, akkor is.

Ha nem ég örökké az a tűz, akkor minek azt meggyújtani.
Ha nincs erős lángú tüzelő anyag, beszerezni sem tudjuk és megteremteni sem, akkor minek azt meggyújtani? Ha csak szalmánk van és nincsen más, akkor minek azt meggyújtani, mert a szalmának lángja csak csalóka lobogás, kevés a melege és zsarátnoka is gyorsan kialszik.

Van-e tüzelőnk a tűzgyújtáshoz, van-e emberünk, aki a tüzet őrzi, szítja és kialudni sohse hagyja, vannak-e fázós emberek akik a tűz melegére várnak, áttudjuk-e adni a lángot, hogy sok-sok kis tüzek égjenek ebben a faluban, a mi községünkben, hogy el tudjuk mondani: nagy-nagy tüzet raktunk, hogy melegedjenek az emberek.
És nem csak március idusán!

Nos hát ezt kell végig gondolni.
De kőkeményen!

Dány 2018 március 16

Gódor András ny. polgármester c. egyetemi docens