Itt vagyTartalom / Gyémánt-emberek a templomban

Gyémánt-emberek a templomban

  • user warning: Table './d6_danyikronika/node_counter' is marked as crashed and should be repaired query: SELECT totalcount FROM node_counter WHERE nid=12365 in /data/web/d6_danyikronika/modules/dashplayer/dashplayer.module on line 184.
  • user warning: Table './d6_danyikronika/node_counter' is marked as crashed and should be repaired query: SELECT totalcount FROM node_counter WHERE nid=11298 in /data/web/d6_danyikronika/modules/dashplayer/dashplayer.module on line 184.

Beküldte Gódor András - Ekkor: 2017 November 20

Nem hirdette óriás plakát. Nem hirdette kisebb plakát sem.
A dányi plébános viszont hirdette, hogy Szent Erzsébet napjára eső vasárnap, a 11 órás szentmise hálaadó mise lesz. Azok kérték, akik ezen a napon gyűltek össze először a templomban ezt követően az egyik dányi vendéglátó étkezdében, hogy együtt ünnepeljék azt a nevezetes dátumot, hogy 60 évvel ezelőtt végeztek a dányi iskolában.

Véletlen vagy sem, nem tudjuk -de véletlenek nincsenek,csak dolgok, aminek nincs magyarázatuk- a szentmisei Evangélium Szent Máté könyvéből olvasva a 25,14 - 30 szakasz volt, mely egy példabeszédet mond el a kapott talentumokról.
Ennek summázata és tanulsága: "Miben kevésben hű voltál, menj be Urad örömébe."

Mit kaptak a dányi iskolától ezek a ma már nagymama , nagypapa korú derék emberek. Hogyan sáfárkodtak talentumaikkal, melyet az iskolától kaptak. Erről és más privát ügyekről folyt a szó a fehér asztal körül.

Gyülekezvén a templom bejáratánál, köszöntöttem őket barátsággal, ahogyan illik a kisebb "testvérnek" a nagyobbat.
Lázár Juliska, aki ennek az évfolyamnak egyik tanulója volt, társai közül a legmagasabb iskolai végzettségre tett szert, gimnáziumi tanár lett, a többiekkel együtt kérte, hogy menjek el az ő baráti beszélgetésükre.

Hogyne mennék, hogyne tennék eleget ennek a kérésnek, mely arról is szólt, hogy beszélnék az ő osztályfőnökük életéről, akivel én szinte haláláig tartottam a kapcsolatot. Dr Kálmán Attila volt az ő osztályfőnökük.
Micsoda ember! Micsoda oszályfőnök! És micsoda nagyszerű emberek, tanítványok a jubilálók, hogy hatvan év távlatában sem felejtették el azt az embert, aki nekik osztályfőnökük volt.
Pedig Attila alig volt idősebb tőlük öt esztendővel. A tiszteletnek, az emlékezésben megnyilvánuló foka, mint a szeretet felsőfoka ez a ragaszkodás a jubilánsok részéről, egy ember iránt, aki -mondjuk ki- nem volt akárki, vagyis egy a sok ember közül. Úgy gondolom, ebben benne volt az igazi dányi mentalitás, amelyre én oly nagy tisztelettel tekintek még ma is. És ami -valljuk be keserű szájízzel- egyre fogyóban van.
Vajon miért?

Milyen utat járt be ez a korosztály, az 1943-ban születettek nemzedéke?
Kell ezt részletezni? Nem túlságosan. Kell-e magyarázni, hogy a történelemnek az a vihara, mely őket körülvette, tépázta, irtotta belőlük a nemest, az emberséget, de megtörni és páriává, alávetetté, személyiségükben megbillent és sorsuk nehéz viselésében depriválttá tenni mégsem tudta őket. Mert volt ennek ellenszere az ő életükben. Ez pedig három pilléren nyugodott. Három korinthusi oszlopon, mely időtállónak bizonyult mindig. Az egyik oszlop a család, a másik a vallásos meggyőződésből gyakorolt hit, a harmadik a pedagógus. E három pillér művészi módon egybeforrt. A családi ház, az iskola és a templom. A mai nemzedéknek van miből és van miről meríteni és tanulni.

Becsülöm, tisztelem ezt a korosztályt!

Több mint nyolcvanan voltak az első évfolyamon. Az első osztályban. Több a lány mint a fiú.
Megritkította őket a kaszás! Vagy elszólította a Teremtő őket?
Emberi sorsot éltek ők. A nehéz évek viselői éppenúgy mint az első vonalbeli elesettek.

Kiváló, másik tanárukra is emlékezzek előttük, -kérték. Dr Helméczy Mátyásra. Szívesen tettem. És -legyen ez dicséretükre mondva- volt aki sokat tudott, részleteiben talán többet mint én Helméczy doktorról, mert utánament a szeretett tanár élete történéseinek. Kutatta, kereste őt. Dicséretes példája annak az emberi kapcsolatnak, amit tanár-diák viszonynak hívunk.
Olyan ez mint a szülői kapcsolat. Olyan mély és olyan szeretnivaló.

Szívesen hallgattam én is amit ők mondtak.

Lázár Juliska a lányok részéről emlékezett és emlékeztetett. Nagy tapintattal és emberi tisztességgel.
Szabó Lajos /Amrúzs Lajcsi, ahogyan ismertük/ a fiúk szószólója volt. Oly pontosan tette mindezt, mintha a főkönyvi összesítőt elemezné, -mint "civil" munkájában.

Most is nagy figyelemmel hallgatták volt osztályfőnökük, Dr Kálmán Attila gondolatait. Mert én -mondtam- helyette nem tudok beszélni. Legfeljebb róla.

Attila kedves mondásai közül említettem azt az intelmet, hogy "A keresztény kultúrában a belső mágnes egyetlen személy: Jézus Krisztus."
Vagy: "A tudás és a hit nem ellentéte egymásnek. A tudás ellentéte a tudatlanság, a hité pedig a hitetlenség."

Attila nagy hazafi volt és Istenben hívő református keresztény, ezért mondta, mondhatta: "Nem az a jó magyar keresztyén, akinek a nagyapja is az volt, hanem az, akinek az unokája is az lesz".

Néztem-néztem a megtört arcokat és magam is elgondolkodtam az élet lényegét adó, józsefattilai mondáson: "csak a másikban moshatod meg arcodat".
A fizikai erő csökkenhet, sőt csökken is. Ezzel ellentétes a bölcsesség növekedése, mert a bölcsesség a szívnek a hangja. A szív pedig a lélek hírvivője, mely az élet múltával nem kisebbedik, hanem inkább gyarapodik.

Gazdag emberek között ültem tehát. Azok között, akiknek keze-nyoma itt van a községen. Itt, a volt földművelési gazdaságon, vagy itt az üzemekben. A tanári katedrán vagy a műhelyben.

Gyémánt-emberek ők, mert ha lenne olyan diploma az általános iskolában is mint a felső fokon, akkor ők gyémánt-diplomás dányi emberek volnának. Függetlenül attól, hogy most hol élnek.

Ez a korosztály nem volt a sors kegyeltje.
Háborúban születtek, kommunista diktatúrában járták az általános iskolát. Megéltek ifjú fejjel magyar forradalmat- és szabadságharcot 1956-ban. És felnőtt fejjel voltak egy ország építői még akkor is, ha azt a kort sok ellentmondás kísérte.

Őrizze tisztelet és megbecsülés az ő életüket.
Hulljon meleg eső az arcukra, fényesítse orcájukat a ragyogó napsugár.

És tartsa, hordozza tenyerén őket, jó és hűséges fiait, az Isten! Mindannyian megérdemlik.

A dányi népfőiskola ajándékát vittem nekik.
Egy verses könyvet, melyet a dányi "Szentháromság" harmadik személye írt. Kozár Gyula atya. Ő volt hitoktatójuk is, -mások mellett.

Micsoda emberek, példaképek! Dr Kálmán Attila, Dr Helméczy Mátyás tanárok és Kozár Gyula plébános, hitoktató.

Csodálkozunk azon, hogy milyen remek, "gyémántos" emberek az 1957-ben, a dányi iskolát befejező öreg diákok.

Úgy-e nem csodálkozunk!

Isten tarsa meg őket sokáig a lehető legjobb egészségben és szeretetben.

Cimkék