Történelem óra az Angyalok tánca alatt

Úgy beszéltük meg a tanár úrral, hogy az Őrs vezér téren találkozunk a metro bejáratnál. Ő Budán lakik, könnyűszerrel eléri a Déli pályaudvari végállomást, negyed óra múlva kiszállhat a szerelvényből.

Negyed négykor ott voltam, mint ahogyan abban megállapodtunk. Ő előbb érkezett. Láttam már messziről, hogy botjára támaszkodva körüljárja a bejárat előtti placcot, kémleli az emberek arcát. Melyik is lehetnék én.
Én őt ismertem de ő csak a létezésmről tudott, még soha nem beszélgettünk szemtől-szemben egymással.

Az úton Dány felé csak a mellettünk elsuhanó autók árnyát érzékeltem, szinte "vakon" vezettem. Beszélgettünk.
Pontosabban mondva én beszéltem, válaszoltam a kérdéseire.

Beszéltem Dányról, a népfőiskolai mozgalomról, a dányiak szokásáról, érdeklődési köréről és mindenről amiről kérdezett.
Tudtam, hogy ez fontos dolog neki, egy tanárnak, aki ismeretlen közegbe érkezik. Tudnia kell, kikhez szól, milyen szinten kell elmondani a mondanivalóját,milyen legyen annak mélysége. És milyen legyen az előadás hossza. Mit bír a hallgatóság.
Feltérképezte a terepet.

Tanárhoz illő, mértani pontossággal tett mindent.

Fél öt után öt perccel már egy anekdotával felérő napi aktualitással kezdte előadását. Tudtam, ez a motiváció. A figyelem felkeltése Az ébredés ideje.

Fél hét után öt perccel, szelíden kellett figyelmeztetni, hogy a betervezett 60 perc már éppen a duplájára nőtt az előadás hosszát illetően.
Öreg ember Tóth tanár úr, de két órányi beszéd után is olyan friss volt, mintha most kezdené a tanítási órát.

Mert tanítás volt ez a javából. Hogy meddig beszélt volna még nem tudom de az okát, hogy nem hagyta abba egyóra után a mi okításunkat és, hogy mi már fáradtak voltunk, azt könnyen meg lehet fejteni.

A megfejtés kulcsa az, hogy tanár úr nagy történelmi tudással és tapasztalattal rendelkezik,valamint az ismeret átadásának azzal a hevületével ami a jó tanárokat jellemzi, az időnek abban a szorításában, hogy nyolcvan éven felül már az idő tudat alatt is kimért állapotban sürget Semmi benne ne maradjon az emberben abból a kincsből amit neki szét kell szórni és amit tudásnak, nevelésnek nevezünk. Sietni kell és az időnek számolatlanul kell a szolgálatában állni.

Olyan az emberi tudás a jó pedagógusnak mint a méhecskének a méz, amit a kaptárba visz. Kellemes teher, amit le kell rakni.
Nekünk, hallgatóknak pedig olyan ezt befogadni mint amikor a kaptárban lévő viaszos lép megtelik mézzel. Eljön az idő, amikor -egyenlőre- több nem fér bele.

A magyar történelem huszadik századbeni eseményeit elemezte Tóth József tanár úr azzal a kivételes helyzettel, hogy ő annak nagyobbik felét átélte. Tanulta is, tanította is. Mivel -mint mondta- a történelmet a győztesek írják, nem minden úgy van, ahogyan azt az uralkodó hatalom beállítja. A múltban sem volt minden objektív, és ma sem az. Az érdekek harca dúl a világban. Az anyagi és hatalmi érdekeké.
Az ember józan, "paraszti" eszével el tud igazodni a történelemben, bárha mások azt saját céljaikra használják fel.

Olyan volt ez a "tanítási óra" mint amilyen helyzetet Arany János a Családi kör című művében leír.
Jön egy bölcs ember és mesél. Élvezet hallgatni.

Arra gondoltam, vajon mit csinálnék én most ha nem lennék itt. A plebánia nagyobbik termében amikor a falon függő kép, Fazakas Tibor barátunk által készített Angyalok tánca című festmény előtt egy bölcs embert hallgatok? TV-t néznék -unalomig? Amiben soha, semmi érdemleges dolog nem történik.
Mert ha mást csinálnék, olvasnék, vagy beszégetnék valakivel, valakikkel, sétálnék talán vagy ehhez hasonló, akkor azt mondom, hogy szépen eltelt az idő.

De az idő nem szépen telik Dányban sem sokaknak -gyanítom, szombaton este hat óra környékén.

Nem tudott eljönni most közénk K. Julika ezt jelezte nekem. Sajnálja, máskor talán nagyobb szerencséje lesz.
Elküldött viszont ugyanő, mármint Julika egy kisfilmet nekem, ami nagyon szépen illeszkedik a mi szombat kora esti alálkozásunkhoz. Elmondom a tartalmát.

A film egy egyetemi előadóban játszódó történetről szól.
A hallgatók közé belép az oktató.
Most Önökről fogok beszélni, -mondta a hallgatóságnak.
Mindenki feszült figyelemmel nézte a tanárt, amikor az, egy nagyobb méretű öblös üveget az asztalra tett.
Látják ezt az üveget- kérdezte. Mi van benne? Semmi látható.

A következő mozzanatban, az üvegbe golf labdákat rakott.
Tele van-ez az üveg? -kérdezte. Igen! /Yes/ -hangzott a válasz.

Az üvegbe, homokot szórt ami a labdák hézagait kitöltötte, - színültig - a következő lépésben.
Tele van-e az üveg? Igen!

Felbontott egy üveget, amiben sör volt és ezt is a kísérletképpeni üvegbe töltötte.
Tele van most az üveg? -kérdezte ismét. Tele van. /Yes/

Na látják ilyen az önök élete is!!

A golflabdák azt jelentik, ami az ember életében a legfontosabb. Ami nélkül élni nem tudunk, ami nélkül az életnek nincs értelme.

A homok, az élethez tartozó, de nem létfontosságú dolgokat szimbolizálja. Jó ha van, de megtudunk élni nélküle is.

Professzor! Nyújtotta fel a kezét egy hallgató és kérdezte: Mit jelképez a sör.
Azt jelenti -mondta a tanár, hogy ha önök mindennel rendelkeznek, ami az értelmes élethez szükséges, akkor üljenek le a barátaikkal és igyanak meg egy üveg sört.

Ez történt velünk szombat este a plébánián.
Az élethez nélkülözhetetlen barátság ápolása közepette a tudás kifogyhatatlan kútjából is merítettünk, ami valóságban az élet vize. Ráadásul a templom szomszédságában.

És megittunk ezt követően egy pohár -no nem sört- hanem bort. Miért is ne hallgatnánk a filmbeli professzorra is.

Folytatása következik decemberben.