Itt vagyTartalom / Szíves meghívó

Szíves meghívó


Beküldte Gódor András - Ekkor: 2017 October 28

A Dányi Sebestyén népfőiskola, figyelemmel az előttünk álló két hét kiemelkedő napjaira, meghív minden kedvesérdeklődőt az alábbi két rendezvényére.

Az egyiket november negyedikén tartjuk. Két okból!

Mindenszentek ünnepe és Halottak Napja következik.

Dány község kiemelkedő személyisége, Sebestyén, véráldozatával mentette meg "falustársait" a biztos haláltól azzal a bátor és hősi cselekedetével, hogy néma maradt akkor, amikor bujdosó dányiak hollétét kérdezték tőle a tatár vérszomjas betolakodók.

Halállal fizetett érte. Szörnyű, kínzással kierőszakolt halállal.

Vannak, akik Sebestyént véráldozatáért a szentek sorába tartozónak vallják.

A Halottak Napján rá és minden dányi megholtra emlékezünk Heltai Gáspárnak,/megh. 1574 körül/ a magyar széppróza egyik megteremtőjének, KÖZBESZÉD című írásával.

"A félelmes és kétséges emberi természet ha erről tart, hogy meghala,a földbe tetemettetik és hogy azután teljességgel vége leszen: ezért közbeszédbe is az emberek ezt szokták mondani:

Három dolog kényoz engemet,
Halnom kell, s nem tudom azt az időt:
Elmegyek, nem tudom a helyet,
Hogy vennék valamely jó kedvet?

E széles, vak és visszafordult világ ezt mondja ugyan: minekünk ezokáért keresztyéneknek meg kell fordítanunk e vak és visszafordult világnak verseit: mert ha ő ezt mondja, hogy bánkódik miérthogy halni kell, és nem tud hova menni, mi ez ellen így szerezzük a mi verseinket:

Víg vagyok és nem szomorkodom,
Halnom kell ezt igen jól tudom:
De mivel tudom hova megyek,
Ezért vészek igen jó kedvet."

A másik emlékezetes nap az, amikor a magyar forradalom és szbadságharc ellen támadt a szovjet hadsereg 1956-ban, november negyedikén. Szomorú, gyászos nap volt ez is.

Csupán Pest megyében 496 embert ítéltek el jogerősen a forradalomban viselt szerepeiért.
23 embert halálra ítéltek, ebből 16 esetben a az ítéletet végre is hajtották.
A többiek börtönbe kerültek, 10 év feletti bűntetést 34 fő kapott. Csupán Pest megyében!

A fentiekre való megemlékezést nvember negyedikén tartjuk úgy, hogy gyalogosan kisétálunk Sebestyén síremléléhez a Hosszú Tisztás dűlőbe.
Indulás 9 órakor a hősök kertje előtt lévő zarándokkaputól a takarékszövetkezet irányába, ahol újabb csatlakozókat várunk.

Gyertyát viszünk, kegyelettel emlékezünk.

November 11-én a Plébánia nagyobb helységében népfőiskolai előadás lesz, melyet Dr Tóth József tanár tart, melyre minden érdeklődőt várunk akkor is, ha a hely talán szűkebb mint az ifjúsági házban.
11-én az előadás fél öt órakor kezdődik.

Előre vetítve mondom, hogy a decemberi találkozóra is várunk mindenkit szeretettel. Ennek pontos idejét is közölni fogjuk.

Cimkék