Már több mint húsz éve ennek.....

Régi iratokat kerestem egy öreg szekrényben. Mit találtam?
Édesanyám gyűjtötte régi újságokat, közöttük a Dányi Tükör, helyi újság néhány évfolyamának egy-két számát.

Már ez is tanulságos volt, érdekes, szinte történelmi időket idéző a számomra.
A tartalomból néhány írás címe:"További gondolatok a kisgyűlések kapcsán" Szekeres Istvánnak volt két sorozatban megírt kritikus és előremutató megjegyzése, igen erősen nyomva a ceruzát.
Aztán Alekosz Iliász tanár úr írt a falutörténetről.
Márciusi szám volt, így a tavaszi munkákhoz adtak jó tanácsokat mezőgazdasági szakemberek.
A kisgyűlésekről szerzett tapasztalatokat összegeztem benne egy négyoldalas írásban.
Volt folytatásos sci-fi regény, rejtvény Aleku Magdolna tanárnő feladványában, sok-sok apró hír és végül egy oldal, melyben általános iskolások írásait közölte a szerkesztő, Sződi Sándor.

Hát ezen utóbbi kapcsán írok, mert egy olyan kedves, diákos, szellemes írás is volt ezek között, amit most közre szeretnék adni annak szó szerinti másolásával.

Ez volt az írás címe: Egy órád sincs hátra.

Íme:
"Egy pénteki napon kezdődött az egész, amikor éppen bal lábbal keltem föl!
Édesanyám ébresztett -Terés folyton azzal biztatott:
-Egy órád sincs hátra.

Így aztán fogtam a nyúlcipőt és rohantam a suliba. Pont jókor, mert akkor kezdődött az első tanítási óra.
Ezt az órát szerencsésen, felelés nélkül megúsztam, de a második már nem ment olyan könnyen. Felelés! Persze ott, ahol kinyílik a napló. Kinél nyílhatna ki? Persze, hogy nálam. Az osztály nagy megkönnyebbülést érzett.
Mivel fizika óra volt, természetesen egy kísérlettel kezdtem. Aztán mintha valami összegabalyodott volna bennem, eszembe jutott anya figyelmeztetése. Na, itt kezdődött a kavarodás! Én folyamatosan mondtam mindent és valami ilyenfélét mondhattam:

-Termikus kölcsönhatás közben egy órád sincs hátra! Persze a többiek dőltek a nevetéstől és én, akinek fogalma sem volt az egészről, ott álltam a tanári asztal mellett, vigyázzban.
A tanár úr komoran rám nézett, utána az órájára és kirohant.
Később kiderült, hogy a tanár úrnak értekezlete volt és még jó, hogy figyelmezettem!

Otthon elmeséltem mindent anyának és mondtam, hogy máskor is sürgessen, ha iskolába kell menni.
Milyen jó, egy gondoskodó anya."

Ezt a kis "vígjátékot" Lakatos Adrienn 6. b osztályos tanuló írta. 1996-ban!
Adrienn Lakatos Pistának /autómentős/ és Tóth Erzsinek a lánya.

Elgondolkodtam azon, hogy miért van az, nem tudom mi van ezzel a talpraesett lánnyal, akinek a képe most is megjelenik előttem. Mi lett vele, itthon él-e vagy más helységben?

Miért kerülnek távol egymástól az emberek?
Vajon minek kellene ahhoz történnie, hogy ilyen kedves személyek, mint Adrienn és ilyen mosolygós történetek, mint amit ő írt 11 éves korában, ezek találkozásával lenne telített az életünk, e zavaros katyvasz helyett mint amiben élünk?

Aki tudja, mondja meg!