Komoly dolog ez kérem...

Jó hangulatú társaság jött össze, hiba nélkül melengetett az őszi napsugár és kicsit ösztövér /sovány/ módon, de mégis csak szaporodott a leszüretelt szőlő a mustoskád körül.
Volt ott nagyvállalati vezető, minisztériumi tisztségviselő, egyetemi tanár, értelmes tekintetű kétkezi munkás, dolgosan serénykedő háziasszonyok, még kicsi gyermek is, aki kalapáccsal próbálta felnyitni a dióhéjat, váltakozó sikerrel egy guriga-fán.

Omlós volt a szabad tűzön sütött hús és -mit ne mondjak- csúszott rá a két éves rozé.

Sok mindenről szó esett, a napi politikát kivéve.

Az éppen aktuális szóvivő a második világháború utáni helyzetet elemezte, részletesen kitért a japánok helyzetére, sorsára, és azzal zárta a mondanivalóját, hogy legjobban az oktatást elemezték az európai körútjukon és a gazdaság fejlesztésének egyik előzményeként az iskolák megújulását és az oktatás eredményeinek fokozását tűzték ki célul Japánban. És mi van most a felkelő nap országában? Japán a világ egyik vezető gazdasági nagyhatalma lett. És ebben az oktatásnak döntő szerepe van.
Komoly dolog ez kérem.

Elgondolkodtam ezen. Gondolataimat közre adom.

Az iskolai oktatás egyik alap tézise, hogy nincs olyan gyermek, aki nem nevelhető, eredményesen nem oktatható. Nehezen nevelhető ugyan van, és bizonyos feltételek, általában szocio-kultúrális feltételek hiánya vagy hátránya ebben közrejátszik, de az iskolai munka eredményét ez nem befolyásolja akkor, ha ennek pótlására megfelelő kötülményeket teremtünk.

Borsodban, Miskolchoz nem nagy távolságban helyezkedik el egy település, Hejőkeresztúr. Meg lehet nézni a térképen.
Ennek a falunak az igazgatója agrármérnökként Gödöllőn végzett, de a tanárképzőt elvégezve angol nyelvszakos tanárrá képezte ki magát.
Ez az ambíciózus ember akinek a neve K Nagy Emese biztosan jó agrármérnök volt, de a pedagógia területén a magyar oktatásügy egyik zászlóvivőjévé vált.

Fogta magát ez a pedagógussá lett hajdani agrár szakember és továbbképzésre /angol nyelv/ a tengeren túli Stanfordba ment.

Az itt lévő egyetem hallgatója lett és úgy mint a legendás Szenci Molnár Albert, vagy úgy mint azok a diákok, akik nyugatra mentek miután Sárospatakon vagy Selmecbányán, vagy akárhol mestererlevelet szereztek és a szakma csúcsát elérni útjukat Hollandiába jutva vették, hogy majd hazajőve a nemzet felemelkedésén munkálkodjanak, nos ezek késői utódaik egyikeként ilyen hamubasült pogácsával jutott el az USA-ba Nagy Emese is.

Az egyetemi kurzus végeztével hazajött és megbízták a hejőkeresztúri iskola igazgatójának.

Munkához látott. Az egyetemen tanult, a hátrányos helyzetű gyermekek oktatására kiválóan alkalmas módszert bevezette iskolájába. Mert Hejőkeresztúron is baj volt egyes tanulócsoportok továbbtanulásával, a fegyelem terén sem volt minden rendben. Nehezen viselték az iskolai körülményeket a hátrányos helyzetű gyrmekek itt is,, sok volt közöttük a ciugány származású. Borsodban vagyunk!

A hejőkeresztúri iskola Primissima-díjas, a tanulók többsége gimnáziumba megy ha a továbbtaulási lapot kell kitölteni.

A hejőkeresztúri modell a mai oktáspolitika támogatott módszere, elismert ország szerte.

Nekem erre Csaba /a fiam/ hívta fel a figyelmem, miután jöttében-mentében ezt a minisztériumok között megtudta.
Nincs az információ elrejtve.Fenn van az interneten, az erről való ismeretet én is itt és a gödöllői könyvtárból kivett könyvön keresztül ismertem meg.

Most jön a lényeg!

Felvettem a kapcsolatot K Nagy Emesével, tudakolva azt, hogy miként lehetne ezt a módszert bevezetni --mondjuk a mi iskolánkba.
Nem könnyű, mert most Borsod megye és /talán/ Csongrád megye a minisztérium által támogatott, ahol ezt a módszert terjesztik.

De nincs elzárva az út senki elől, Dány elől sem.

Ugyan senki sem bízott meg engem azzal, hogy tovább menjek ezen az úton, de én tovább mentem.

A megszerzett információimat megosztottam minden,az iskola tekintetében számba jöhető és az iskoláért felelős szakemberrel, csoporttal. Szülőkkel is, a gyermekorvossal is, az önkormányzattal is. Volt aki jó néven vette ezt és örömmel hallgatta,volt aki csendben maradt.

Voltak pedagógusok akik nagy figyelemmel meghallgattak. Voltak akik nem.
Voltak pedagógusok, akikkel egy bemutató tanításra is elmentünk, ahol ezt a módszert alkalmazzák.

Ezt a módszert megtanulni pénzbe kerül. Ezt meg kellene teremteni. Úgy látom, pénzhiány nincs. És az emberek is adakozóak a jó ügy érdekében. Főleg a szülők. És az alapítványok.
Az erre vonatkozó költségvetést is bemutattam és a dányi pedagógusokat felkészítő szakember gárda vezetőjével is beszéltem. Gondoltam, megnyílt az út, hogy egy faluközösség szívén viselje a nehéz helyzetbe jutott iskola sorsát.

Eddig csalódtam az elhallgatás miatt. Az elhallgattatás miatt. Végleges csalódás-e vagy nem, azt nem tudom. De reménykedem. Nem magamért, a faluért, az iskoláért, az elszalasztott lehetőségért.

Jegyezzük meg: mindenki nevelhető, tanítható de ehhez az utat ki kell építeni. Ami tegnap elég volt, az mára kevés lett.

Dány, talán most -képletesen szólva- abba a helyzetbe van mint Japán volt.
Lesz-e dányi csoda, mint Japánban lett, az rajtunk múlik. A jövőnk forog kockán!!

Komoly dolog ez kérem!!!