Ami kimaradt....

Balátom, sőt tudom, hogy nehéz egy írást odafigyeléssel olvasni, ha nem derül ki annak aktualitása. Ha nem érzi az olvasó az "énbevontságot" -ahogyan a pszichológia mondja: ego involvo- mert ilyenkor az érdeklődés -ha van is- csak formálisan van.

Az utolsó két cikkhez némi adalék szükségeltetik, -már csak a fiatalok kedvéért is /ha van ilyen/.

Az itélet-idő /itéletidő/ már a címében is sejttet valamit, hiszen szóösszetétel helyett kötőjel szerepel. Ez lehet egy nagyon rossz idő, de lehet, egy ítélet gyanánt elszenvedett büntetetés is.

A Pünkösd utáni vasárnap, a dányiak fogadalmi búcsúja Máribesnyőre, mert egy nem szerencsés napon elpusztította a jégverés a termést.

A fogadalmi búcsú napja Szentháromság vasárnapja lett.

Az idei ünnepen Dányból talán százan is voltak Máribesnyőn.
Ez egy újkori rekord.
De nem is ez számít, vagy inkább nem csak ez számít, jóllehet örülni kell annak, aminek örülni lehet. Pl a létszámnak.

Én itt nem állnék meg.
Számomra az a kérdés, hogy -talán csak egy pillanatra is- átéreztük-e elődeink hitét, elhatározásuk szándékát, motívumát, vagyis azt az erős Isten-hívő lelkületet, hogy az elemi csapás hatására, nem estek kétségbe, nem "szedték le az egeket", nem Istent tették felelőssé a felmerült gondokért, melyek nem is voltak kicsik, hanem bűnbánatot tartottak, és az egyetlen, lehető legjobb elhatározásra jutottak: vezekelni kell, imádkozni kell, reménykedni kell, és nem csak a mai napra már országunkban is formálissá lett és csak a szóbeszéd szintjén megjelenő -úgy érzem- Mária-oltalom alá kell magukat helyezni, hanem azt valóságosan is megtenni, megmutatni, hogy nem elég a folyton és üressé válóan hangsúlyozó Mária-országaként nevezni hazánkat, hanem a lélek teljes megtisztulásában bízva , odatérdepelni az oltár elé, mezítlábasan, porosan, megjárva a Vajas járhatatlan útját és a Ferreng magasságát.

Legyenenek áldottak a lépések, melyeket őseink megtettek Szentháromság vasárnapján Máriabesnyőre menet, hosszú időkön át.

Legyen erős bennünk az Ő szent hitük és meggyőződésük, hogy követni tudjuk.

Szálljon ránk az imáik és kéréseik, hogy le tudjuk rázni magunkról minden pogány idők felszínes búcsújárását és az ő egyszerű, természeti és isteni erőben megnyilvánuló szeretetüket és életáldozatukat úgy tudjuk befogadni mint ahogyan befogadni kell a hűséges utódoknak, ezen község mai lakóinak, akik legnemesebb hagyatékként emlékeznek a korszakalkotó, hagyományteremtő, búcsújáró és igaz szívvel hálát adó elődökre.

Dány község mennyekbe jutó népe, kérün benneteket eszközöljetek ki különös és megszentelő kegyelmet számunkra, a mai utódokra és a következő nemzedékekre.

Ullmann Péter plébános könyvéről nem csak a könyvhét aktualitása kapcsán, és nem is csak annak okán írtam, hogy részt vettem a könyvbemutatón, hanem inkább azért, mert Péter atya, mint gödöllői perjel, közvetlen is nemes tanítója és tanára, lelkipásztora volt azoknak a dányi diákoknak, akik az ő kormányzói tisztsége alatt voltak a Szent Norbertről elnevezett iskola tanulói.
A dányiak nevében írtam, vegye plébános úr ezt elismerésünk és hálánk bizonyítékaként.