Itélet-idő

Az a nap is úgy kezdődött talán mint a többi. Nyár volt, junius, a tavasznak éppen a vége, vagy talán még ez is tavasz, de a hőség rekkenő volt, tegnap is, tegnap előtt is és ki tudja meddig lesz így.
A felkelő nap bíbora látszott Zsámbok felől, nem fenyegetően, de mégis valahogy furcsán.
Az istállókban az állatok ellátva, udvar felsöpörve, az asszonynépek a reggelit készítették. A gyermekek még aludtak, ma nem kell a lovat vezetni a kukorica sorában, hogy el ne taposson egy szálat sem ez az egyébként okos és kezes jószág. Nagy értéke lesz minden szem kukoricának, eső már hetek óta
nem volt.
A kalászosok, de főleg az árpa, már színt választani készül, közepes termés igérkezik. Nem lesz nagy az asztag ha a learatott búzát majd a szérűbe hordják -lehetett keseregni- és a szemek is besülnek a kalászba.
A dinnye szereti a meleget, a szőlő is szereti, de ezt a heteken át tartó esőtlenséget ezek sem bírják. Gyenge dinnyehordás igérkezik és sovány lesz a szüret is.

A kicsi templom már nem bírta a vasárnapi zsúfoltságot, rogyadozik szegény, Isten-háza is kellene.

Kenyér is kellene, bor is, a kókai vásár nem tudják miből hoz pénzt, ősszel a gyermekek iskolába mennek, zsizma kell, de hozomány is a nagylánynak, akit már eljegyeztek.

Több a szomorúság minden házban mint a jókedv. "Oltárodnál kérünk nyisd meg az eget"- éneklik szomorú baritonon a férfiak, az asszonyok pedig zsebkendőben rejtik el a bánat könnyeit.

Csoportokba verődve beszélgetnek az emberek a mise után, vagyis a férfiak, mint szoktak mindig, de csak a panasznak van szava, meg a reménynek.

Sülysápról a vonat hangja hallatszik. Gyenge időt jelez ez, vagyis olyant amelyik kiszámíthatatlan. Általában esőt hoz, ha felhők alól hallatszik.

A felhők délután meg is jelentek. Nem Sülysáp felől, hanem ellenkező oldaláról az égnek, északról, de inkább nyugatról. Valkó és Gödöllő között készül valami az égen. Vagy az Égben?

Komor tekintetek nem lágyulnak, több a szem az égen mint a földön. Nézik, merre megy el ez a sötétség, ami fenyegetően közeledik, de nem is magában, hanem világos színű, már majdnem fehér testvérének társaságában.

Csak jég ne legyen! -riadoznak a tapasztaltabbak. Azok, akik éjszaka meg tudják mondani a Nagy-Medve állásából, készülni kell-e az öltözködéshez, vagy alhatunk még egy sort amikor világosodni kezd. A dinnyeföldön a csillagos ég az óra.

Először csak morajlás hallatszott. Mintha század katona együtemű lépése hallanék. De tompábban, már-már zúgás, erős, viharos szél cibálta az akácfák üstökét. Nem is bírta a megsárgult levél sikáig és száraz-zörgő hangot adva sodródott az istálló szögletébe.

Először néhány csepp eső hullott a földre. Szokatlanul kövér esőcseppek. Ezek még megúszták a hideg fellegek fagyos leheletét.
Az eső sűrű volt, a szél minden irányba sodorta, a csirkés tyúk zavartan hívta csibéit lőcsös kocsi alá, annak védelmét keresve. A házőrző négylábúak rosszat sejtve már előbb elbújtak, semmivel elő csalogatni, még szép hívó szóval sem lehetett.
A számos állatok az istállóban, nyugtalanok voltak, a lovak nyerítettek, a szarvasmarhák bőgtek.

A férfinép arca sápadt volt. Az asszonyok ölükhöz húzták a gyarmekeket és mondták szomorú-kérő hangjukon az imát: Szent, szent, szent a seregek ura Istene, teljes az ég és a föld az ő dicsősségével és kórusban folytatták a többiek, a gyerekek cérnavékony hangjukon is, áldás, fényesség, bölcsesség, hálaadás, tisztelet hatalom, erő, erősség a mi Istenünknek legyen mindörökké.

Az eső zúgott, nyomta lefelé a levegőt, fulldoklást kiváltva a nehezen légzők között.

Következett a végső csapás!
Borsó nagyságú jégdarabok szabdalták föl a leveleket, a növények szárát is széttrancsírozták, A frissen permetezett szőlőlevelek szálakban meredeztek fölfelé. A búza meghajlott az elemek hatására, árpaszemek a földön, krumpli már nem lesz.

Se kenyér, se bor, a hús is a disznók csontjaira ég. Mitől lesz tej, mitől lehet majd baromfit koppasztani ha annak ideje eljő? Miért büntetett bennünket az Isten! Miért vette el mindenünket, hogy pusztulásba taszítson?
Nem lesz mátkaadás, nem lesz lagzi, a betevő falat már híján van.

És akkor....akkor talán papjuk tanácsára, nagy elhatározás következik!

A falu népe az életre szavaz! A falu népén a reménység vesz erőt a csüggedés helyett. A falu népe az élet forrásáhot siet!
A falu népe megalázkodik bűnei nyomására és az irgalmasságot keresi.

Elhatározzák, hogy minden évben, Szentháromság vasárnapján, gyalogosan, aki teheti Máriabesnyőre zarándokol. Szombaton mennek, vasárnap jönnek haza.
Csak magukban lesznek, papjuk vezetésével és a Szűzanyától kérik, járjon közbe Szentfiánál, az Úrjézusnál, hogy feléledve a szomorúságból, őszinte bűnbánatot gyakorolva mentse meg ezt a népet, ezt a falut a jövőnek.