Szemközt ülve a 21-ik századdal

Ha az embernek elege lesz már a világ zajából, ebből az elképesztő káoszba süllyedt hangzavarból, ha az embernek elege lesz már a napi hírek bántóan alacsony színvonalú, de egyben agresszív tolakodásából, a butaságokból, ha az embernek elege lesz már a dölyfös úrhatnám pöffeszkedések láttán, és elege lesz a kicsinyes hatalommániákusok szintén kicsinyes "törlesztéseiből", akkor nincs más út, minthogy derűs legyen. Derűs legyen azért és jókedvű, mert ha akár rövidebb időre is, de sikerült kiiktatni az életéből mindazt, amit a szegényessé, sovánnyá sorvasztott civilizáció a közember boldogítására megteremtett.

És jön a csend!
És jön a belső béke.

És jön az ember, mint a teremtett lélek földi szubsztrátuma, hordozója. Jön és elkezd másról gondolkodni.

Az Isten -úgy gondolom- az embernek a lelkét teremtette meg. A testét pedig megformálta. Így lett egy egész, és földi létre elválaszthatatlan. Így értelmezem az ember teremtését.
A test, a lélek hordozója. De nem azonos a lélekkel.
A test természet, tehát anyag, így rokon minden anyaggal, hiszen egy tőről származik azzal. Rokon az elemekkel, a vegyületekkel, a tapintható valósággal, a szubmikroszkópikus világgal, sőt a szubatomok rendszerével, egészen a kvarkokig, sőt ez alatt lévő talán ellenanyagokig is, egészen lemenve az Einstein-féle relációig, a fényig, az energiáig.

A lélek viszont a Teremtő lehellete, valójában Lélektől fogant istenség.
Az anyag mulandó. A lélek nem mulandó. A lélek örök.

Mindezt amit írtam, bennem a csend teremtette.
A gondolat ugyanis a lélek csendessége. De nem elmúlása hanem örök lebegése.

Az írás, a gondolat rögzítése.
Az írás ihletője a hangulat.

A hangulat -olvastam egyszer talán Heideggertől- nem jön kívülről, nem jön belülről sem. A hangulat a világ létezési módja. Egyik létezési módja. A hangulatot a világból, mi magunk hívjuk elő. /És milyen a hangulatod most barátom? Mit hívtál elő a magad számára a világból?/

Ha csendességre vágyom, csendességet teremtek magamban. És magam körül.
A csendnek az a funkciója, hogy előhozzunk magunkból egy "porlepte" szót.

A porlepte szó az összeszedettség. Szerintem. Ez a lélek ajándéka.

Jut eszembe, hogy ezt egy kicsit körülírjam. Hogy ezt megmutassam.

Ha valamit meg akarunk mutatni, akkor arról képet készítünk. Leírjuk képszerűen, vagy lefényképezzük. Nézd meg ez így néz ki. Vagy hallgass meg megpróbálom ezt neked elmondani.
A tükör is kép, a fénykép is kép és minden képpé válik, mihelyt ki tudjuk fejezni valamivel.

Mi a léleknek a képe. A léleknek a képe a virágzás.
És mi a virágzás képe? A virágzás képe a megújulás.
Mi a megújulás képe? A megújulás képe a harmónia.
Mi a harmónia képe? A harmónia képe a teremtés, a munka, az alkotás.A tenniakarás.

Ebből van most kevesebb. A tenniakarásból. A másokért való életből, a gondoskodásból. Elviszi ezt a zaj. A ricsaj. A technika, a technológia és a sok izmus. Legfőképpen az egoizmus. Ezért kevés a lélek a világban. Ha a szeretetet is léleknek nevezzük. Kevés és sovány a lélek az emberben. A magát ösztövérré tevő önnön lelki lesoványosításán buzgólkodó emberben. Ez viszont nem fátum. Nem végzet. De azzá lehet, de az lehet, ha nem szakadunk ki önnön magunk alkotta materiális világból. Ha nem szakadunk el a lebutító, lealacsonyító hatalomvágyóktól és a gonoszan használt médiumokról.

A világ földi tengelye inog. Az égi tengely szilárd. Rajtad múlik, melyikbe kapaszkodsz. Melyiket választod.

Szemben ültem és egy kicsit szembe is álltam most a 21-ik századdal.
De mellette is voltam. Mellette annyiban, mint amenyibben mellette lehet egy ember, aki most Csíksomlyóra készül.

Küldöm ezt ezért különös tisztelettel a csíksomlyói zarándok társaimanak. Meg másoknak.