"Dány, másfél év boldogság" /folytatás/

5. Hogyan fogadott a tantestület?

Sikerrel beilleszkedtem a tantestület társadalmi életébe, mely ebben a községben semmilyen módon sem kötődött a párthoz, vagy annak fiókszerveihez.
Sokkal inkább a vallásosság dominált a mindennapok társadalmi életében.
A tantestület szinte minden tagja templomba járó volt. Igaz, soha nem a főkapun mentünk be a templomba, hanem a mellékajtón keresztül. Egy külön padban a sekrestyében foglaltunk helyet. Mindenki tudta, hogy ott vagyunk és a pedagógusok nem tartoznak a kommunisták közé.

6. Van-e olyan mozzanat dányi életedben, mely soha nem feledhető?

Dány nem pusztán első tanári munkahelyként volt jelentős számomra, sokkal inkább azért, mert itt találtam a feleségemre, itt kezdődött meg vele első nagy életcélom: egy igazi sokgyermekes nagycsalád kialakítása.

7. Miként találtál rá feleségedre, Erzsikére?

Nem tudom, ki és hogyan hozta szóba először, én vagy az igazgatóm, de talán egy hónap sem telt el, mikor felvetődött nőtlenségem s az, hogy családot akarok, de nincs még feleség-jelölt.
Négy eladó-sorba levő fiatal tanítónő-tanárnő is akadt pedagógustársaim között. Továbbá még egy az előljáróságon, meg egy fiatal, fél éve végzett védőnő.
Eldöntöttem, hogy leendő feleségemben nem elsősorban a külsőt, nem a vagyont tekintem, hanem azt, hogyan viszonylik a gyermekáldáshoz. Gyermekszerető édesanyát kerestem, nem szeretőt, szexpartnert.
Egyetlen személynek, az igazgató-helyettesnek és feleségének beszéltem terveimről.
Figyelmem, talán a legszerényebb szóbajöhető jelölt, a védőnő felé irányult. Őróla megtudtam, hogy 12 gyermekes családból származik, s nem véletlenül választotta a védőnői pályát.
Leendő menyasszony-jelöltemet Zalavári Erzsébetnek hívták.
Egyik felejthetetlen hosszú sétánk után megegyeztünk, hogy sok gyermeket akarunk. Én négyet mondtam és Erzsi is négyre gondolt. Ez később beteljesült mert valóban mindkettőnknek négy-négygyemek jutott, azaz nyolc.
Így kopogtattunk be Istvánkáékhoz, az iagazgatóhelyetteshez, akinél aznap jelen volt a szokott pedagógus társaság. Ránk néztek és máris özönlött a gratuláció.

8. Most beszéljünk másról. Hogyan élted át Dányban az 1956-os forradalom eseményeit?

Emlékszem, este nagygyűlés volt a kultúrházban. A részvételt nem kerülhettem ki mert egyudvarunk volt a kultúrházzal. Igaz, nem is akartam kikerülni.
A gyűlésen helyi forradalmi bizotságot választottunk. Felizzottak a szenvedélyek. A helyi megjelent pártkorifeusokat meg akarták lincselni, végül a tanácsomra, hogy ne ingereljék a tömeget ők hazamentek.
Megalakult a nemzetőrség is. Engem is beválasztottak.
Másnap vagy harmadnap, pontosan nem emlékszem, a hősi szobornál, nemzeti és egyházi zászlók alatt tartottunk nyilvános gyűlést.
Éppen én beszéltem, beszámoltam, hogy Pesten mit láttam, amikor halk moraj hallatszott a távolból. A szomszédos község felől szovjet tankoszlop bukkant elő hamarosan.
Óvatosan, lassan közeledtek. Megragadtam az egyik nemzetiszínű zászlót. Kiálltam at útra a tankok elé. Többen bátran követték példámat.
Az egyik tankból, a parancsnok látva, hogy nincsenek köztünk fegyveresek, derékig kiemelkedett a páncéltoronyból, s kezével intet, hogy menjünk el az útból.
Nem mentünk. Helyette kiabálni kezdtünk oroszul: Igyitye damoj! /Menjetek haza/. A jelenlévő tanulók átvették és ők is oroszul harsogták a kívánságot.
A parancsnok láthatóan tanácstalan volt. Felvette a telefont és utasítást kért.
A páncélos lassan, de kérlelhetetlenül megindult felénk. Nem mentem el és társaim is kitartottak.
Már csak két-három méterre volt tőlünk mikor az irdatlan páncélkolosszus megfutamíto
ásra kényszerített közülünk néhányat, a legkevésbé bátrakat. Én sem bírtam tovább az ideg-játékot.
Két nap múlva eljött hozzánk Istvánka felesége, hogy menjek el a férjéért mert Pesten rekedt. Motorbiciklivel elmentem és ekkor láttam a Köztársaság téren történteket. Egy felakasztott ávóst közelről is megszemléltem.

9. Hogyan lett vége dányi pályádnak?

Megkezdődtek a letartóztatások. Az egyik február végi estén tíz óra tájban hozzánk is bekopogtattak. Vagy öten-hatan jöttek be hozzánk pufajkások és rendőrök. Fegyverek után kutattak. Ilyet azonban nem találhattak, mert azok akkor már a mögöttünk lévő parasztház egyik szalmakazlában lapultak. Bizonyítékot nem találtak ellenem.
Feleségem imakönyvében pár soros írás lapult, néhány sebtiben írt sor: "Ha elesnék, őrizd meg emlékemet! Minden ami a lakásban van, a tied. Szeretlek!"
Megdvolt így a megdönthetetlen bizonyíték, forradalmár voltam.
Közrefogtak, kivittek a várakozó autóhoz, az éjszakát már a gödöllői kapitányság fogdájában töltöttem.

Helméczy Mátyás dányi küldetés itt ért véget.

Közbiztonsági őrizetbe került, Kistarcsán tartották fogva.
Innen átvitték az Andrássy út 60-ba. Itt az ávósok vallatták, a csak rájuk jellemző módszerekkel. Pokoljárás volt ez az időszak.
Végül innen is kikerült, de a lelki teher és zsarolás nem szűnt meg.

A Gondviselés, feleségének imái visszaadták őt övéinek.

Dr Helméczy Mátyás Dunaharasztin épített -szó szerint értve- magának és bővülő családjának házat. Szinte minden munkát ő végzett a házon, a két kezével, mert a Hortobágyra történt kitelepítésekor kitanulta a kőműves mesterséget. Erről papírja is volt. /Három diplomám van, szokta mondani. A harmadik a kőművesség/

Nyugdíjba vonulásáig az orzág vezető pedagógusai közé tartozott. Számtalan tudományos munka, helytörténeti kutatás mellett az iskolai történelem tankönyvek egyik írója, egyedül vagy társszerzőként. Tudományos értekezleteken való részvétel, többször előadói minőségben is akár hazai környezetben akár külföldön mert német nyelven kitűnően beszél,, de oroszul is és mint korának megfelő képzésben részesültek közül többen, a latin nyelvet is bírja , a közéletben betöltött szerepe, a nagycsalád megteremtése, felnevelése és a helyi közéleti munka olyan terhet rakott a vállára, amit ő, mint kivételes tudású és képességű ember, játszi könnyedséggel végzett.

Így fejezi be Sorsregény címmel írt munkáját:

"A gyűlölködést pedig, melyet akár a nácik, akár az osztályharcos kommunisták, vagy az elvakult soviniszták hirdettek, váltsa fel a szívekben és az elmékben az európai kultúra, s az a szeretet, melyet a templomok sokaságában a hívők számára hirdetnek."