Itt vagyTartalom / Mégegyszer a csíksomlyói zarándoklatról

Mégegyszer a csíksomlyói zarándoklatról


Beküldte Gódor András - Ekkor: 2017 April 18

A Dányi Krónikán megjelent zarándoklati felhívás és egyéb módon lefolytatott szervezés nyomán, mai napig 44 fő jelezte, hogy a június 1 és június 5 közötti időben tartandó zarándokútra velünk együtt /mármint a régebbi zarándokokkal együtt/ kíván jönni. Így alakult ki, most már minden jelentkezőt számba véve a létszám.
Az autóbusz engedélyezett utasszámát illetően még mindig van néhány hely melyet célszerű lenne igénybe venni, ezért kérem szíves közbenjárásotokat a még nem jelentkezettek felé.
Számunkra azért fontos, hogy a lehető legtöbben legyünk, hogy sokan részesüljenek abban a kegyelemben amit a zarándokút jelent, és abban az élményben amit egy erdélyi út biztosít.

Mivel több pontatlanság volt -elnézést érte- az előző felhívásban, most rögzítjük ismét az eredeti szándékot.

Az út öt napos, június 1 - és 5 közötti időt öleli fel. /csütörtöktől hétfőig/

A leírt program változatlan.

A részvételi díj összesen 38 ezer forint, mely magában foglalja az útiköltséget és a szállás díját. A szálláson reggelit és vacsorát kapunk, melyet a fenti összeg tartalmaz.

A csoportos biztosítást is elintézzük, mely napi cca 400 forint, összesen tehát kb 2000 forint. Ezt azoknak kötjük meg, akik ezt kérik.
A biztosításhoz szükséges a név szül. hely, idő, lakcím és személyi okmány száma, melyet a találkozásunk alkalmával /lsd alul/ kérünk.

Előlegként 20.000 forintot kérünk, melyet a legközelebbi találkozáskor, vagyis

Május 2O-án veszünk át.
A találkozás helye a művelődési ház, az időpont l8 óra.

Ekkor fogjuk azt is megmondani, hogy a programunkba szereplő "szabad nap" jár-e külön költséggel. Ez a nap a vasárnap. Ezen a napona Hargitára megyünk terveink szerint, kocsikázunk vagy főzünk is, majd még meglátjuk. Ennek a költségéről van itt szó.

Szombaton ugyanis az út legfőbb célja, a búcsúi szabadtéri mise lesz, pénteken a gyímesekbe való látogatás /Gyímesbükk ősi határunk/ a kegytemplomban egyéni áhitat és "búcsúfia" vásárlás, a csütörtök és a hétfő pedig az utazás napja.

Memorizáljunk még egyszer tekintsük át a programot.

Csütörtök hajnalban indulás Dányból Zsámbok irányába.

Pénteken Csíksomlyói templom, egyéni áhitat, vásárlással egybekötött szabad program délelőtt, Gyímesbükk, ősi magyar határ, a dányi kereszthez koszorú elhelyezése, püspöki szentmise, egyéni program a kilátóhoz, vasúti őrház mely múzeum is egyben.

Szombaton Szabadtéri Pünkösdi, püspök által bemutatott mise a somlyói nyeregben több száz ezer zarándok részvételével.

Vasárnap szervezett szabad program a Hargitán.

Hétfő hazautazás.

Az utazás és a szállás költsége reggelivel, vacsorával 38 ezer forint

Utasbiztosítás csoportosan cca kétezer forint.

Vasárnapi külön program költsége később válik ismertté.

Találkozás, megbeszélésre május 20-án 18 órakor a dányi művelődési házban.

Cimkék