Merre is van a lepel...?

Nem nehéz kitalálnia a kedves olvasónak, hogy ez az írás húsvét másnapján születik. Egy-két gondolatot írok csupán abból az élményeimből, amelyek a húsvéti ünnepek alatt, vagyis nagycsütörtök és húsvéthétfő közötti időben értek.

Remélem elhiszik nekem, hogy nincs bennem egy szemernyi magamutogatás sem, van viszont -ezt bevallom- tanítói szándék , mely egyrészt az eredeti /pedagógus/ szakmámból, másrészt a közügyek irányába történő csillapíthatatlan érdeklődésemből származik.

Nem írok a helyi ünnepi eseményekről, de jóleső érzéssel megjegyzem, hogy kezdünk talán hozzászokni ismételten ahhoz a komoly és méltóságeljes ünnepléshez, mely nagyrészt mindig is jellemző volt erre a falura, lelkipásztorának vezetésével.

Úgy hozta az időbeosztásom, hogy nagypénteken Máriabesnyőn voltam és ezt azért írom le, mert nagyon vártam, nagyon számítottam rá, hogy Leontin atyát az oltár előtti szolgálatban is lássam.
Sajnos az atya kórházi kezelésre szorul, reméljük, hogy gyorsan meggyógyul, híveinek és minden, őt szerető és tisztelő hívő ember örömére.

Húsvét második napján, hétfőn -bizonyos okok miatt- Kókán voltam. Gyakran megfordulok itt, ebben a községben, nem hivatalos útamon -olyan már nincs- hanem emberi számítások miatt és ez nagy szabadság-fokot biztosít nekem, főleg a dolgok higgadt és reális mérlegelésében. Ezt úgy nevezik másképpen, hogy tanulási folyamat. Vagy esetleg úgy is nevezhetik mint évek során felhalmozott tapasztalat alkalmazásának próbaköve.

Nagy ellentmondás az életemben, hogy amilyen sokszor voltam, vagyok Kókán, olyan kevésszer térek be a templomába. Ha elmegyek hétköznap a templom mellett, mindig lenyomom a kilincset, de változatlanul engedetlen a zár.

Nem így húsvét hétfőjén.

A kókai templom kívül is belül is nagyon szép. Hétfőn hála istennek még üres sem volt, hívek -ha nem is százai-de tucatjai énekelték a szép húsvéti énekeket. Az atya boldog is volt, meg is dicsérte a jelenlévőket.

Valamiért, szeretek a környező települések utcán, terein bóklászni. Örülök ha a fejlődésüket látom, de szomorúság tölti be az ember lelkét a sok-sok eló ház, értékesítésre váró porta láttán. Ez nem a vidék fejlődését, fejlődésének távlatait bizonyítja!

Kóka Fő utcája is szép, kultúrált.

Meghökkentően domináns a templom látványa távolodóban is.
A templom védőszentje Szent Máté.
Ez nagy tanulsággal jár nekünk.

Máté apostol, akit Léviként is ismerünk az akkori zsidók körében a legnépszerűtlen foglalkozások egyikét űzte. Vámos volt, vámszedő, mai fogalmainkkal szólva uzsorás, ha nagyon büntetni akarjuk, de szelídebben szólva talán bankárnak nevezhetjük.
Számunkra ez azért megnyugvás, mert Jézus őt elhívta, tanítvánnyá, apostollá tette. Egyike volt a tizenkettőnek.

Mi a mi megnyugvásunk ebben, hogy a gyűlölt, bűnös ember Jézus legközelebbi munkatársa lett? Hát az jelent megnyugvást számunkra, hogy ebben is bizonyítva látjuk Jézus irgalmas szeretetét és azt a reményünket, hogy bennünket sem dob el bűneink ellenére sem, nem taszít el magától, mert a bűnösök meghívására lett emberré. A bűnök, a bűneink megváltásáért szenvedett kereszthalált és nyert dicsőséges feltámadást.

Ahogyan távolodtam térben a templomtól, láttam a szép kiskertekben a tulipánok nyílását /még mindig/ az égszínkék jáccintokat, sárga sáfrányt és a pomázatos nárciszok különféle színárnyalatait.
A kék égen felhők jelentek meg, a nap elé kúsztak és a fények-árnyak váltakozásában csodálatos játékba kezdtek.

Milyen szép ez a húsvét is! -gondoltam magamban-mert a természet is azzá akarja tenni. Széppé, az emberek számára pedig boldoggá, áldásossá.

A járda mellett, egy valószerűtlenül fehér fához értem. A fa a díszfák valamelyik csoportjához tartozott, de hogy melyikhez, azt a raja lévő temérdek fehér virágtól megállapítani nem lehetett.
Ez a fa nem virágos volt, vagy nem az illik rá, hogy virágba borult, hanem inkább az illik rá, hogy ez nem is fa volt, hanem inkább fehér lepel.

Úgy láttam ott álltomban, hogy ez a lepel a kókai járda mellé kerülő tünemény, egyenesen a Szent Sír megnyílását szimbolizáló halotti lepel, amelyet Péter láthatott és János,
harmadik nap azt követően, amikor azon a helyen, a Koponyák hegyén, a Golgotán kimondatott a végső szó: Beteljesedett.

Gyalog mentem a Felsőhegyre, ismét a templom mellett vitt az útam.
A fehér-lepel-fa hatása alá kerültem.
Jézus azt mondta Máténak: Kövess engem!

És ez a fehér lepelfa mit mond nekem, mit mond a kókaiaknak, mit monda dányiaknak?

Kókának közel nyolcvan évvel előbb volt kő temploma mint nekünk.
A kókai klasszicista stílusban épült templom, mely látványában is egyedi a torony és a homlokzat egybeeső síkja, a számos templom-párkány és a bejárat fölött lévő timpanon miatt ragyogjon és éljen mindenek húsvéti örömének bájában, a fehér lepel világításának örök erejében.