A kuyafáját!

Elég bizarr volt, nem mondom, hogy ott álltam az iskola tanulói és pedagógusai előtt, egy nagy hodály-féle épületben, ami tulajdonképpen strand volt.A nyolcadik osztályosokat búcsúztató beszédet bízták rám.
Jó beszéd volt -nem akarom magamat fényezni-, de hogy mi is volt a mondanivalóm lényege, arról egy szó sem jut eszembe.
Ez az álom rövid története.

És a következménye, egy szó, ami mindig -látszólag teljesen indokolatlanul- elém tolakszik: Kutya.

Ez a szó, hogy kutya, úgy foglalt el minden más fogalmat a gondolataim mezején, semmi mást magához közel engedni nem engedett, hogy kénytelen voltam ezen is gondolkodni.
Megfejteni? Vagy igen, vagy nem!

Egy pozitív szó, egy kedves állat, sokunknak hoz mégcsak felemlítése is hozzá kötődő kellemes élményt.
/A mi kutyánk az Aszu, valójában a Csanádé,legnagyobb unokánké, egy szép, éjfekete, "tudós" labrador, mindannyiunk kedvence. Sajnos már kissé öreg/.

Nincs baj -gondoltam- pozitív beszéd, pozitív asszociáció a kutyára, jó üzenet.

Vagy mégsem?

A kutyához milyen sok negatív gondolati és esettartalom kötődik
-jut eszembe- ekkor tehát mégsincs minden rendben?

Még csak, hogy "kutyafáját" mondjuk szelíden valamely bosszúságunk okán.
De ezt is mondjuk a gyerekre, ha rosszalkodik: rosszcsont.
Kellemetlen "másnapi" érzéseinkre azt mondjuk, kutyaharapást szőrivel.
Sándor bácsi -az utcánkból- régen azt mondta nekem, tudod erre az emberre /akivel haragban volt/ még csak nézni sem tudok, "inkább a nyíves kutyára".
Egyik kutya, másik eb- alkalmazzuk az egyforma csínytevőkre.
Kutyából nem lesz szalonna -vagyis soha nem javul meg.
Kutyaszorítóba kerül valaki, akit hazugságon érnek.
Titóra /jugoszláv államelnök/ azt mondták Rákosiék amikor lmúlt a baráság, hogy láncos kutya.
Ebcsont beforr -vagyis lényegtelen a baj, ha egyáltalán baj van.
Kutyahideg volt a télen.
Jön még a kutyára dér -nem leszel te mi dig olyan nagy legény.
A kutya is megbánta, hogy hetet kölykedzett.
Amelyik kutya ugat az nem harap, figyelmeztetjük a szószátyárt.
Bújik mint pulikutya az árnyékba a lusta jelzője.
Kutya-macska barátság két ember törékeny kapcsolata.
Csahos kutya a mindig beszélő, fenyegetőző ember.
A kutya sem fogja meg a nyulat ha erre kényszeríteni kell, a munkájukat unottan végzők jelzője.
Kutyakomédia a komolytalan cselekmény.
A hazug embert könnyebb utólérni mint a sánta kutyát.
Nagykutya a hatamával visszaélő, zsarnokoskodó.

És még biztosan folytathatnánk a kutyával összefüggő negatív társításokat.

Miről van, vagy miről lehet szó, ebben "kutyaszorító" helyzetben. Hát pozitív vagy negatív üzenete van az elénk kerülő szónak, összefüggésnek, vagy csak egy véletlenszerű vizió csupán.
Mivel távol áll tőlem a vajákosság, ezért semmit sem akarok ezzel kapcsolatosan a másikra erőltetni.

Hát akkor kérdezzük meg a költőt. Hátha ő tud valamit mondani, vagy hozzá segíteni minket a szó értelmezéséhez.

Petőfi Sándor A kutyák dala című versének utolsó részlete:
"Az ostor, igaz, hogy pattog némelykor és pattogása fáj.....urunk ismét magához int, s mi nyalogatjuk boldogan kegyelmes lábait".

Mi a tanulság tehát?

A tanulság az, hogy nem kell mindig hinni a szép szavaknak, az első hallásra pozitív töltetűnek hangzó állításoknak, jöjjön ez a magán életből, munkahelyről vagy -uram bocsá- a politikából.
A másik tanulság az, hogy akkor tesszük jól, ha i nkább használjuk saját gondolatainkat, a "józan paraszti eszünket", mint mások gondolatait.
A harmadik gondolat számomra, hogy ne, vagy csak ritkábban nézzek tv-t.

Álljunk hát saját talpunkra!
A kutyafáját!!