Azok a szép napok......

A régi, ismert sláger mintájára, azt is írhatnám, azok a szép pillanatok.
Gödöllői élményről szeretnék szólni, dányiaknak, több dányi nevében, akik ezeket a pillanatokat átélték.

Gödöllő városát szeretem, itt jártam gimnáziumban, és az a gimnázium -bár sokat küzködtem, mert nehéz volt, mert az orosz nyelvet nem ismertem, mert akkor a faluról érkezett lenézett volt a szinte falusias környezetben élő gödöllői társaim közül, egyikének, másikának- olyan volt ami nagyszerű tanárai miatt örökre emlékezetes számomra.

Gödöllő nem csak iskolaváros, hanem a templomok városa is. Tíz temploma /a kápolnákat is ideértve/ van, különböző felekezetű vallásos emberek számára.

Van egy hét, amikor a felekezetek egymás templomaiba járnak más-más napokon, együtt imádkoznak, közösségben élik hitüket. Ez az ökumenikus imahét, a Krisztus-követők egységéért könyörgő imaalkalmak. Immár húsz éve, hogy ez Magyarországon rendszerességet kapott. Több éve már mi is részt veszünk, dányiak a gödöllőiek "templom-járásában". Így volt ez az idén is. Ebből adódik ennek a cikknek a címe is.

Minden imahétnek van valamilyen külön témája, egy központi gondolat, melyet az igen nagyszerű gödöllői papok, lelkészek, pásztorok, oly szépen vezetnek, hogy el nem tudnánk képzelni, hogy ebből az élményből kimaradjunk.

Az idei imahét központi gondolata a MEGBÉKÉLÉS volt.

Az idei imahét békességet teremtett bennünk. Elmaradt az áruló világ keserű élménye, az esti villódzó képernyők csalárdsága, a hangos és ideges hatalmasok egymásra mutogatása, a lealacsonyított hétköznapok vegetációs-szintre kényszerítő primitivitása, és minden, amitől általában szenved az ember, bár másra, vagyis a szépre, jóra, békességre, szeretetre hivatott.

Az, hogy az ember "hivatott" valamire /szépre, jóra,....stb/ azzal a belső tartalommal bír, ami az ember, Isten által való teremtését, vagyis a teremtettségünket hordozza.
A teremtő Akarat azt jelenti, hogy a semmiből jött létre.
Gondoljunk bele egy pillanatra a nagy Univerzumba!

Ha a fényév millió /milliárd/ kilométernyi távolság határait kiszámoltuk, /a fény egy másodperc alatt háromszáz ezer kilométert tesz meg, azaz egy szempillantás alatt hétszer kerüli meg a Földet/ ebben a roppant nagy térben a tárgyakat leltárszerűen -matematikai formulákkal- számba vesszük és minden tárgyat atomjaira szedünk szét, akkor az Univerzum minden köbméternyi kiterjedésére, vagyis egy-egy köbméterben csupán három-négy atom lenne. A világ -miként maga az atom is- egy nagy "üresség". Ebből az ürességből hozni létre valamit, ez hát a Teremtés.

Az imahét mottóját Pál apostol második leveléből vették: Krisztus szeretete mozgat minket. /Más interpretációban: "kényszerít" minket/ Szeretetre vagyunk kényszerítve!!

Nem veszem sorba az összes megszólaló papot, lelkészt, mert az nagyon hosszú írást eredményezne. Pedig megérdemelnék.

Dr Stella Leontin prépost-plébánost, a Máriabesnyői Bazilika plébánosát emelem csupán ki, egészen szubjektív okok miatt.

Leontin atya engem, valamikori papunk, Kozár Gyula prédikációira emlékeztetett. Gondolatainak frissessége, példáinak lenyűgöző ereje, kisugárzásának ellenállhatatlansága, láthat, érezhető erős hite, tántoríthatatlan jelleme, emberi szilárdsága, kedves modora, mind-mind, minden rezdülése az imahét alkalmának megragadása az egység, a kersztények egységéért kiáltott.

Az ökumenikus imahét szimbólumában is megragadó és elgondolkodtató volt.
Ez pedig egy stilizált fal volt és egy gyertya. A fal az egymástól való szétszakítást, elválasztást szimbolizálta, a gyertya pedig Jézus fényét, aki a Világ Világossága. Szentatyánk Ferenc pápa is azt hangsúlyozza, ne falakat építsünk egymás elválasztására, hanem egymáshoz vezető hidakat.

Sok szép ének és egyéni ima hangzott el.
Külön is kiemelem a Taize-i énekek méltóságát és buzdító erejét. /Ne sírj, ne aggódj.....Laudate Dominus omnes, gentes..Misericordia Dominus...stb/

Az utolsó napon az evangélikus templomban voltunk. A Szentháromság templomban kezdtük hétfőn, eljutottunk a görög katolikusokhoz, a baptistákhoz, reformátusokhoz, voltunk Máribesnyőn. Más-más napokon.

Szombaton az evangélikus templom hívő közössége is megvendégelt bennünket. /volt agapé az első napon is és a református gyülekezetben is/.
Dányból most hárman voltunk, tavaly négyen. Láttam a volt dányi Szabó /Koska/ Antit, Lázár Juliska is ott szokott lenni.

A templom előtti téren töltöttük az utolsó perceket, mínusz 10 fokot mutatott a hőmérő. Finom volt a pogácsa, a meleg tea, a forralt bor, de amit még most is érzünk, az mégsem ez, hanem az atyák, papok, lelkészek barátságos kézszorításai és elsősorban a nagyon gazdag gondolatokat hordozó igehirdetéseik.

Mondhatom, könnyekig megható volt a közösen énekelt utolsó ének, "Óh felséges mennybéli nagy Isten, téged hirdet a világon minden". Ezt az éneket úgy is számon szoktuk tartani, mint II Rákóczi Ferencnek a országunk sorsán búsuló, bennünket magyarokat az Isten oltalmába ajánló énekét.

Az evangélikus templom a Petőfi téren van.
A nagy magyar költő családja is evangélikus volt.

A fölénk magaodó ércszobor reánk tekintett, látva a mi szeretetközösségünket, bizonyára megelégedetten mosolygott a mennyek országában, mert ha a világszabadság melyről ő álmodozott még nem is jött el, de a szabad akaratú magyarok, akik Krisztus követők is egyben a lelkek szabad szárnyalásával a teret megtöltve a hideg ellenére is felmelegítték mert egy hétig együtt voltak Jézus Krisztus evangéliumi egységében.