Ökumené 3. rész

Kedden este Máriabesnyőn telálkoztak egymással a Krisztushívők egységéért imádkozó emberek.
Máriabesnyő a dányi ember számára különleges hely. Szeretett zarándokhely. Én magam -engedtessék meg a személyeskedés egy pillanatra- szívdobogva közelítem meg mindig a kegyhelyet, lévén hogy itt jártam gimnáziumba, mert akkor itt volt a "Török Ignác" székhelye. Most a belvárosban van.

A dányi emberek sokasága kereste fel a múltban is, a jelenben is mint Mária-emlékhelyet, nem mint turista, hanem mint zarándok. És így lesz ez a jövőben is.

Amikor a "kakasos" kereszthez értünk az este és egész pompájában, díszében és monumentalitásában kibontakozott a templom sziluettje, éreztük, itt valami nagy dolog történik most.
A első benyomás volt, hogy a templom falán kívül ezernyi kis lámpa világított, mintha szentjános bogárkák lepték volna el a falat és feltett szándékuk lett volna, hogy testük egész életre raktározott fényét a mi kedvünkért, kedves fogadtatásként most kibocsássák. A kis lámpáknak hitt fényforrások, a szabadtéri oltár irányából érkezett lézersugarak voltak. Hiába, a modern technika nem lehet közömbös, de romboló sem, a hogyománnyal szemben. Itt, pontosan az volt, aminek lennie kellett.

A templom minden padja foglalt volt. Teljes szélességében. Most látszott igazán a protestáns testvérek csodálkozása, mert igaz, a templom, Isten háza, puritán fehérségében is szép, miként azt a református templomokban látjuk, de a művészet gazdag kínálata nem, hogy elveszi a meghittség érzetét, de egyenesen felerősíti azt. Van fogalmunk, hogy milyen a mennyország? Ha nincs, akkor el kell menni a besnyői bazilikába akkor, amikor ökumenikus istentisztelet van, és együtt látható Isten teremtett, és Krisztus után áhitozó népe, felekezetre való tekintet nélkül, szeretetben, udvariasságban, egységben, imádkozó lelkületben.

Az egyházközség "gazdája" az új plébános Dr Stella Leontin atya. Turai János plébános úr után érkezett lelki vezető. Szép gondolatokat fogalmazva köszöntötte vendégeit.

Rendhagyó imaóra volt ez esti találkozás.
A Gödöllői Szent Norbert Premontrei Szakgimnázium tanulói /a gimnázium egyházzenei tagozatának diákjai/ Vesperást mondtak. Bekapcsolódtunk ott ahol lehetett. Zene és énekhang dicsérte az Urat!

Az Igét ezen esten Lőrik Levente, babtista lelkipásztor hirdette.
Intellektusában és szakralitásában szépen felépített igehirdetés volt /szerintem/ és azt hiszem ezt senki nem tudná cáfolni.
Pál apostol második leveléből vette az igét, éppen azt a szakaszt, amelyik az imahét mottója is, vagyis Krisztus szeretetének ránk irányuló hatása. Nagyon sok aktualitást is rejtett a beszéd, talán a Biblia szavaival lehetne érzékeltetni. "akinek füle van, hallja meg".

Két esten vagyunk túl, -hogy ezt az idődimenziót alkalmazzam, de az érzésünk, hangulatunk ettől több és más.

Valahogy azt mondhatnám, ami a Teremtés Könyvében írva vagyon, a föld, az ember, a vizek stb megteretmése után:

Az Isten megteremtette a besnyői templomot, miként a mi templomainkat is, bele teremtette a hívő, Isten után vágyakozó embert, és látta Isten, hogy jól van ez így. És este lett és reggel, a harmadik nap. /De erről majd később/