Rezümé 2016 /folytatás/

Mielőtt folytatnám a 2016-os népfőiskolai év rövid tartalmi kivonatát /rezümé/, a mai nevezetes nepról szólnék néhány gondolatot mert az összefüggésben van az eredeti szándékkal.

Vízkereszt ünnepe van, a népi mondás szerint ezen a napon újra vízbe mártózik Jézus Urunk, emlékeztetve a Jordánban való megkeresztelkedésére.
Jézus megjelenését is ünnepeljük, a "Háromkirályokat" is, a babiloni bölcseket, akikről itt nem régen szóltunk. A házszentelések is most történnek és számos más esemény is kötődik a népi vallásosságban és hitvilágban ehhez a naphoz.

Mindig eszembe jut 1990 Vízkeresztje, mert ezen a napon a községünk adományait vittük az erdélyi Margitta nevű településre, mely a határtól nincs is messze, de Nagyváradon át és az adott viszonyoknak megfelelően távolinak tűnt.
Meleg szeretettel emlékszem kedves barátomra, gyerekkori pajtásomra Kovács Bandira aki ekkor is velünk tartott.
Szomorú szívvel láttam néhány éve, hogy megélhetési gondokkal küzd a margittai magyar iskola. E kisvárosnak mintegy 15 ezer lakosa közül fele magyar, néhányszáz cigánnyal. Nagyon szerettem volna ott lenni mellettük és segíteni őket, mert ugyan a második Bécsi döntés az anyaországhoz csatolta, de 1944 óta Románia részét képezik és harcolnak, küzdenek a megmaradásért, az iskolájukért.

Ekkor kezdődött talán bennünk a "felvilágosodás", a ráismerés, hogy élnek magyarok e megcsonkított hazán kívül is. De még mennyire. Ekkor még Gyegyócsomafalva létezését sem tudtuk és -legalább is nekem- egyetlen emlékem volt a székelységről, mégpedig az az alkalom, amikor a nyolcvanas évek elején részt vettem egy erdélyi körúton a kedves Fóris Tibor által szervezett látogatáson.

Erdély életem része lett. Sőt, a lelkemnek is része lett. Mint olyan sok más dányinak is, -így remélem- akik egyénileg vagy csoportosan, hivatalból vagy szeretetből járják.

Erdély számomra a tíz legszebb magyar szó egyike.
Nem nehéz ebből a helyzetből elrugaszkodnom és magamhoz szorítani minden magyart.

Amikor -mint az elmúlt évben is- és ezt megelőzően évekkel, évtizedekkel korábban tervünkbe vesszük a helyi népfőiskolán elhagyni ideiglenesen szülőfalunkat, akkor kocsink rúdját keletre vagy északra fordítjuk.

Kárpátalja -mit tesz az emberrel az iskola, ha évtitedeken át hamis képet fest a világról- az elérhetetlen vágyak közé tartozott. Nem is az iskolai tanulmányaim vezettek ahhoz a felismeréshez, hogy a magyar történelemnek egy utánozhatatlanul értékes területe ez, hanem egy írás,

vastag könyvbe rögzített gondolatok, melynek címe: Vallomások. Második Rákóczi Ferenc életrajzi műve ez, melyet a Fejedelem úgy ír le /stílusában/ mint ahogyan leírta megtérésének történetét és gazdag filozófiai tartalmú gondolatait Szent Ágoston. A két "Vallomásokat" elolvasni és egymás mellé tenni két kimondhatatlanul nagy iskola az ember számára.

Így jutunk el ahhoz a felismeréshez, hogy hazafiúi kötelességünk az elszakadt magyar nemzettesteket magunkban egyesíteni ezért elzarándokolni hozzájuk évről-évre a legkevesebb amit megtehetünk.
Túl azon az esztétikai élményen amit a látottak okoznak nekünk egy olyan eszköz számunkra a magyar területek felkeresése amely nem csak hazafias érzésekből fakad, hanem lelkünk épülését is szolgálják.

A mi nemzedékünk, akik a szocializmusnak nevezett korszakban léptek felnőtt korba, sok tervvel kell rendelkezni ahhoz, hogy el lehessen felejteni a hamisságot. Akik a történelmi- és dialektikus materializmus korában -melyekből vizsgázni is kellett- járták iskoláikat szinte elemi erővel vonzódnak a feloldozáshoz, bár bűneiket nem saját akaratukból követték el. Talán ezért nem is nevezhetők ezek bűnöknek.

Programjaink részét a gyalogos zarándoklatok is adják és természetesen Csíksomlyó.
Csíksomlyó, melyet felterjesztettek nem is oly régen a Világörökség részeként való elfogadásra, de -nem találják ki egy-e/ azt a bizottság román tagja nem támogatta ezért elvetették a javaslatot, olyan szakrális élmény nekünk, ahol együtt jelenik meg a székelyek mély vallásossága és hite a végtelen nagy hazaszeretettel, a szülőföldhöz való kifejezett ragaszkodással. Vajon a Mammonnak betörése és az alja-civilizáció, a kulturszemét megcsillantása erősebb lesz-e mint az évezredes veretes történelem ? Mert eddig ez a modern sátánizmus még minden jóravaló országban, így nálunk is győzelemre áll.
Úgy áramlik az emberfolyam Pünkösdkor Somlyó nyergének szabadtéri oltárához, ahol az oltárhelyt fedő turul madár hatalmas szárnyai szinte befödik a tájat, hogy azt érezzük e látványban mintha Árpád vezér hadai éppen most készülnének elfoglalni a Kárpátok ölét.
Nincs nagyobb rendező mint az Ég és nincs nagyobb kegyelem, mint az együvétartozás, az Istenben való egyesülés.

Szólhatnék még a barátokká nemesült előadóinkról, mind csupa-csupa kiváló ember, de úgy vesszük erre nincs szükség mert olyan nemes az áldozat amilyen felemelő annak fogadtatása.