Rezümé 2016

Mi a valódi tartalma egy szervezet működésének, azt a hirdetett programja legfeljebb megcsillantja, de hogy mi a lényegi működése azt ez nem mutatja meg.

Így vagyunk mi is ezzel. A "számadás-félében" csak felsoroltuk a tevékenységi formákat, most pedig annak rövid lényegi mondanivalóját fejtjük ki.

"Mondd meg ki a barátod és megmondom ki vagy"! "Madarat tolláról, embert ruhájáról"! /vagy barátjáról/ Lehet megismerni, - hogy befejezzük ezeket a sokatmondó közmondásokat.

Talán emlékszünk még három névre: Molnárék Galgahévízről, Nyitrai Zsolt a szociális szövetkezetek kapcsán és Miklóssy Endre, a vidékfejlesztésről.
Ez egy csomag.
Mit fejezünk ki ezzel, túl azon, hogy ha meghallgatjuk ezeket az előadókat, akkor ismeretinket is bővítjük az adott témában.

A népfőiskolánknak az egyik nagyon hangsúlyos törekvése az, hogy saját eszközeinkkel hozzájáruljunk a településünk /tágabban szólva a vidék/ felemelkedéséhez, az itt élő emberek sorsának, helyzetének javításához.
Mi más is lehetne egy népfőiskola ezek nélkül, hiszen ez a mozgalom lényege. A nép, a vidék, a föld gyermeke, a föld és ég kapcsolata, hiszen ezek az élet legfontosabb elemei.

A vidék fejlődésének egyik záloga az, hogy mit kezdünk a földdel, a termőfölddel, a szülőföld szent adományával.

Azt mondták a diktatúra idején, hogy hazánk ipari ország. Mezőgazdaságiból ipari lett. Nos, ez egy nagy hazugság volt. Hazánk természeti adottságai, a termelés külső /exogén/ feltétele, úgymint a termőföld, az áldott napsugár, a klimatikus viszonyok, a természetes vizek, stb és a belső /endogén/ feltételek, a nép műveltsége és tudása valamint történelmi hagyománya és kultúrája lehetővé teszi, hogy ez a kis haza, a szeretett "Csonka-Magyarország" 30 millió embernek képes lenne teljes élelmezését biztosítani. A TSZ-ek 16 millió ember élelmezését termelték meg. Ma addig jutottunk, hogy a magyar föld által adott kincsek, a magyar föld élelmezési produktuma mára az önellátást sem biztosítja. Szól erről egy agrár-professzor tanulmánya.

Ha azt mondjuk, hogy veszélyben a haza termőföldje, akkor nagyon sok dologra gondolhatunk.

Gondolunk elsőként arra, hogy az unióban a később csatlakozott tagállamok közül, a"Visegrádi országok" esetében a termőföld a tőke kategóriába soroltatott, szabad áramlása révén könnyen juthat nyugati tőkések kezébe. Már most is ott van kb 1 millió hektár, a zsebszerződések révén. Ha a miniszterelnök úr azt mondta, hogy 2017 a "forradalom éve" lesz és ezzel arra /is/gondolt, hogy nem kerülhet a magyar föld külföldi kezébe, az illegálisan szerzett földeket pedig "visszapöröli", akkor ezt a "forradalmat" jó szív vel támogatnunk kell.
Mert most ez nem így van!!!

Gondolunk arra is, hogy a több tízezer hektáros, az Eszterházyak latifundiumait is meghaladó földbirtokok /tulajdon és bérlemény/ kerüljenek vissza a kis- és közepes családi gazdálkodókhoz.
Ne soroltassék "földművesnek" a bankár és hasonló társa, mert ezzel megsérti ezt a szép magyar szónak az igazi értelmét, hogy t.i. a föld művelője a földnek művésze is, az alkotása, pedig a magyar kultúra része, gyarapítója, féltője és gondozója, aki tudásával és verejtékével testesíti meg a szorgalmat, a tiszességet, az ősök ránk hagyott értékeit.

Ki kell szabadítani a földet a "részaránytulajdon" rabságából!

El kell felejteni a szövetkezeteknek, még Lenin által mondottakat is megcsúfoló emlékeit és a földtulajdonosoknak szabad társulásokat, szövetkezéseket kell államilag is támogatni.

El kell tüntetni az agráriumot gúzsba kötő és rajta szabadon élősködő úgynevezett integrátorokat és szabad kezet, fantáziát és gyakorlatot engedni a természetes észnek, a tiszta észnek és alkotókedvnek, az igazi magyar virtusnak, az együttműködésnek és demokráciának.

Állami kiemelt szubvenciót a ménesbirtokok mellett az igazi földművesek szabad társulásai és szellemi termékei kapjanak, döntse el a gyakorlat, a verseny, hogy kinek gazdasága érdemli ki a "mintagazdaság" elismerő nevet és ezzel járó védelmet, segítséget. De a versenybe a családi gazdaságok ne induljanak hendikeppel, hátránnyal. Sőt ebbe csak családi gazdaságok soroltassanak. Mi más lehetne a nemzeti jelzőt kiérdemlő agrárstratégia.

Én még emlékszem arra, amikor a rendszerváltás iején
hasonló elvekkel hirdették a a hatalomra ácsingózók a vidék fejlesztését, jól működő vidéki /agrár/ bankokat igértek, a vidék bankját a Takarékszövetkezetek helyén és mellett. És természetesen élhető, szerethető vidéket, amely életképességének megmutatásában nyüzsgő.

Iparszerű tömegtermelés helyén /vagy inkább mellett/ növekedjen a hozzáadott értéket magába foglaló, piacképes, importképes zöldség és gyümölcstermelés.
A Vidék-Magyarországa sokkal több munkahelyet tudna teremteni a föld családi gazdálkodásával az élőmunka növelésével/ olyan családi gazdálkodással amelyet a mi fogalmaink szerint értünk/ a feldolgozással, kereskedelemmel, felvásárlással.

Nem az életképesség jele az elhagyatott porták látványa, a kitűnő kertek elhanyagoltsága, hanem a visszafejlődésé, a pusztulásé.
A zárkerti szőlők és pincék ma nem a dolgos kezeket várják, hanem, mint "Nyugaton" az összeszerelő csarnokok mely kiszolgálták az aktuális piacot és sorsukra hagyták őket a hippiknek és hajléktakanoknak lez otthona.

Jó minőségű magyar termékek kellenek, és az értéktelen külföldiek szoruljanak ki a magyar piacról.

A föld védelme legyen a magyar vidék zászlajára tűzve.

A Kárpát-medence olyan természeti képződmény amelyhez fogható a világon nincs - mezőgazdaság szempontjából.
Mellettünk vannak hazánk valamikori fiai, egyesülni velük nem a megfoghatatlan és értelmezhetetlen "határokon átívelő" szlogennel lehet, hanem gazdasági, mezőgazdasági integrációval. A Partium és a Székelyföld, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék stb egy földrajzi-mezőgazdálkodási, természetes egység, melyet az élhető anyaföld képében egyesíteni szükséges, a politikai hovatartozástól függetlenül.

Mindezeket és hasonlókat tömörítjük mi egybe akkor, amikor népfőiskolai programjaink mezőgazdálkodásról, vidékről, élhető vidékről és saját /autochton/ talaján viruló falvakról, kisvárosokról beszélnek.