Itt vagyTartalom / Számadás-féle

Számadás-féle


Beküldte Gódor András - Ekkor: 2016 December 28

Mint általában lenni szokott az év végéhez közeledve, néhány mondatban összefoglaljuk az év népfőiskolai eseményeit.

Januárban emlékeztünk Kozár Gyula atya születésének 100-ik évfordulójára. Pecznik G. Éva tanár, az előző évi Kozár-kiállítás nyomán, novellát írt a legendás dányi papról. Ezt olvasta fel nekünk és a dányi motívumokkal is fűszerezett írás tetszést aratott. Megjelent -többek között- a Hitünk és Életünk helyi egyházközségi lapban is.

Februárban közénk jött volna Miklóssy Endre egyetemi oktató és márciusban pedig Tápióbicskei Iskola igazgatója oktatási szakértő.
Az előbbinek előadása "Hogyan tovább Vidék-Magyarország" lett volna, az igazgatónő pedig az iskolai hátrányok leküzdésére szolgáló egy eddig még el nem terjedt pedagógiai program szakmai vonatkozásait ismertette volna. A program kidolgozója K Nagy Emese a hejőkeresztúri iskola igazgatója és a tantestülete ebben az évben Prima Primissima Díjat kapott./
Két fontos téma, két ragyogó szakemberrel elmaradt mert közbeszólt egy elháríthatatlan ok. Reméljük pótolni tudjuk ebben az évben.

Márciusban részt vettünk Teleki Pál, Magyarország egykori miniszterelnöke haláláról szóló megemlékezésen Máriabesnyőn.
Áprilisban
pályázatot adtunk be a helyi önkormányzathoz a civil szervezetek támogatásáról szóló felhívásra.

Részt vettünk a Magyar Népfőiskolai Társaság közgyűlésén.

A bio-gazdálkodás elterjesztésére egy galgahévízi bio-kertészt hívtunk szemléltető előadásra. A tereplátogatást ebben az évben tervezzük, hogy a helyszínen /Galgahévízen/ lássuk Molnárék kezdeti küzdelmeinek mára beérő sikerét.

Májusban Csíksomlyóra mentünk. Az idén is meghirdetjük a közös zarándokutat, immár a jubileumi, tizedik alkalommal.

Előadást tartott Dr Gémesi György, az ötven éve várossá lett Gödöllő polgármestere, aki a rendszerváltás óta tölti be ezt a pozíciót.

Magyary Zoltán a magyar közigazgatás kiemelkedő személyisége tiszteletére rendezett emlékkonferencián vettünk részt Tatán.
Elmentünk a tatai református temetőbe és leróttuk tiszteletünket a volt dányi tanítványok nevében Dr Kálmán Attila sírjánál.

Juniusban egy új kezdeményezés egyik úttörőjét hívtuk előadónak, Nyitrai Ákost, aki a szociális szövetkezetek megalakításáról és szervezéséről szólt.

Augusztusban két napos zarándok úton vettünk részt, Mátraverebély-Szentkúton úgy, hogy Hatvanig gyalog mentünk, ezt követően vonattal, és vissza is így.

A Kárpátaljai útunkra menet, segítségünkre volt a Rákóczi Szövetség pályázata is. Öt napot töltöttünk Nagy-Magyarország ezen méltatlanul ritkán járt "szent" helyén.

Szeptemberben Losoncra mentünk, támogatta útunkat a dányi önkormányzat. Madách szülőhelyén, Alsó-Sztregován is töltöttünk néhány órát.

Októberben Teleki Pál születésére emlékeztünk Gödöllőn.

Novemberben fontos témát tárgyaltunk az MNT jóvoltából Budapesten. Az élet végéig való tanulás fontossága volt a téma.

A halottak napján gyetyát gyújtottunk névadónk, Sebestyén emlékhelyén.

Decemberben rangos előadónk volt Dr Rostoványi Zsolt, a Corvinus korábbi rektora , iszlám szakértő. Előadása is az iszlámról szólt, annak mai vetületéről, de nem a politikus szemével.

Most készülünk ezen év utolsó programjára.
Pénteken, december 30-án 9 órakor találkozunk a falu szélén, Bugyi Sanyika boltja előtt és Kóka egy-két nevezetességét keressük föl. Akit érdekel tatson velünk, egy jó kis sétára és év búcsúztatóra. Szívesen látjuk. Nagyon szívesen.

Minden rendezvényünket a Dányi Krónikán hirdetjük, azok nyilvánosak.

Kisebb írásokat, véleményt, ismeretterjesztő cikkeket közzé teszünk e Webhelyen.
Szívesen olvasunk itt megjelentetett közleményeket, híreket. Ez a falu "face-bookja". Rá kell szoknunk az elektronikus beszélgetésre, társalgásra is. Itt ezt kultúráltan és őszintén tehetjük. Használjuk ki.

Az elkövetkező év is izgalmas lesz, de legalább is aktuális.

Előadóink díjat nem kértek.
A Szent Imre ifjúsági ház mindig rendelkezésre állt, köszönjük.
Mind az önkormányzat, mind az általános iskola mind a plébános úr és mindenki más is, ha kértük, készséges volt velünk szemben. Köszönjük szépen.

Sok elképzelésünk, tervünk van a faluval és intézményeivel kapcsolatban. A népfőiskola ennek egyik /kis/fóruma.
Meggyőződésünk ugyanis, hogy a közös gondolkodás és cselekvés tudja csak előbbre vinni a falut. Ennek kibontakoztatására készek vagyunk.
A közvetlen politikai aktivitást kerüljük, a civil ember ugyanis minden politikán felül áll, még ha van is véleménye, nem bocsátkozik politikai vitába. Mert az megölné a civil függetlenséget és nem szolgálná a közös cselekvést és független gondolkodást, a "dolgok saját magukért" való szemléletet.

Egészségben, egyetértésben töltött BOLDOG ÚJ ÉVET kívánunk!

Cimkék