Kiáltvány tanulásért /harmadik rész/

Miről szóltunk eddig?
Fenntartható fejlődésről vagyis a föld javait gondosan használó emberekről, nemzetekről akik távol tartják magukat a bolygónk kizsákmányolásától, szennyezésétől, rontásától, pusztításától. Különben az egoista világ belepusztul saját szennyébe, mocskába, magával ránt jót és rosszat, felelősen gondolkodót és felelőtlen senkiházit. Ki kerül vajon fölülre? Kinek érvényesül az akarata?

Aztán az aktív állampolgári magatartásról is szóltunk, mint felelős közéleti gondolkodásról, amikor az ember bele akar szólni, bele tud szólni a körülötte lévő társadalmi folyamatokba, véleményt formál egészségről, szabadidő hasznos eltöltéséről, szociális kérdésekről, röviden , a közjóról.

Ez mind tanulási folyamat, tanult magatartás.

Most vázlatosan demográfiáról és migrációról szólok vagyis e kettő egymásra hatásáról, és természetesen a háttérről is.
Mert ezek értése és kezelése is tanulási folyamat.

A békés ugynevezett posztindusztriális folyamat amelyben néhány évtizede élünk illetve él Nyugat, kialakította azt a gazdasági - társadalmi szerkezetet amikor a munkaerő-pic úgy szakadt szét, hogy egyik oldalon álltak a jól fizetett középosztálybeliek, magas képzettséggel és a másik oldalon az alacsonyan képzett, kiszolgáló szektorban dolgozók, már az 1970-es évektől jól erősen feldúsítva a bevándorlókkal, migránsokkal. Ez közel 50 év terméke.

Az úgynevezett posztmodern életmód egyik velejárója, vagy szimptómája, kórképe az a jelenség, amikor a gyermekvállalást felváltja a jólét gátlástalan habzsolása /fizikai jólétről beszélek/, a szingli életmód, a családokban pedig az egy és kevés alkalommal ennél több gyerek válllása.
Ez természetesen egy létszámában pusztuló, csökkenő népességet jelent, beleértve azt is, hogy a munkaképes lakosság éppen ezért drámaian lecsökken. Ki termeljen, ki dolgozzon, ha nem születtek meg a családban az utódok? A jólét pedig csak a munkával tertható fenn, mert a munka termeli a profitot és ez hat vissza a jövedelmekre. A nyugdíjasok száma növekszik, az életkor meghosszabbodik, de ezzel a munkerő nem növekszik, a fogyasztás viszont igen. Ezt is meg kell/ene/ termelni valakinek.
Itt lépett be a bevándorlás, mint szükséglet, mint munkaerő.

Európa népessége a természetes szaporulat útján nem növekszik. Sőt, drámaian csökken.

Európa déli részéhez közel húzódó térségekben ezzel ellentétes folyamatok tanúi lehetünk. Demográfiai robbanás van, a lehetőséghez mérten túlnépesedés következett be.

Már a most tapasztalható migrációs válság előtt, az EU, mivel ennek tudatában volt, ezért javasolta a bevándorlás engedélyezését és a bevándorolt munkaerő képzésére, a szakképzettség megszerzésére, hogy a bevándoroltak termelni tudjanak, az Európai Szociális Alap 20 %-át félretette. Ez egy irdatlan nagy szám még euróban számolva is. Ennek nagyrészét Németország igényelte. Tehát az a furcsa helyzet állt elő, hogy a német munkaerő-utánpótlásnak az átképzett és szakmát szerzett migránsokkal való biztosítását nem a német állam fizeti, hanem a közös Európa. Tehát mi is, mivel tagjai vagyunk az Uniónak. /Így nézve, lehet, hogy a német kancellár a németek szemszögéből más megítélés alá esik mint a többiek által, itt főleg a keleti országokat értjük./

A migráció célországa Németország,az Egyesült Királyság,Svédország és Norvégia -elsősorban.

A nyugat országai a bevándorlókat elsősorban a képzettség, nyelvismeret, munkakészség és tanulási képesség alapján itélik meg a kelet-európai államok pedig származási, faji és vallási hovatartozás szerint.

Kelet-Európa országai ma nem a bevándorlás célországai ennek ellenére a változástól-változtatástól féltik magukat és féltik Európát. Itt is fellépett /hazánkban is/ a munkaerő-piaci hiány /hová menjenek dolgozni az emberek akik munkát keresnek/ de itt a megoldást belső közmunkával, járulékcsökkentésekkel és minimálbér-emeléssel kívánják megoldani.

A kiáltvány tanulásért, érinti a nyugdíjas korosztályt is.
A társadalom mintegy 20 %-át /vagy többet/ kitevő nyugdíjasoknak tanítani kellene az önsegítő képességet, a társadalmi részvételt, -erről szól egy tanulmány, de azzal fejezi be, hogy mindezt nehezíti a bizalom-hiány, a félelem és a szociális elszigeteltség.

"úgy érzem, mintha két farkas hadakozna egymással.Az egyik farkas bosszúra éhes, dühös és vad. A másik farkas szeretetteljes és könyörületes."
A fiúcska megkérdezi az öreget:
"melyik farkas fogja megnyerni a küzdelmet a szívedben?"
A nagyapa így válaszolt:
"az, amelyiket táplálom."