Kiáltvány tanulásért /első rész/

Pontosabban szólva, kiáltvány a XXI. századi felnőttkori tanulásért, melyet témaként egy országos konferencia megrendezésének zászlajára tűzött a Magyar Népfőiskolai Társaság. Egy kibontakozó európai mozgalomhoz kapcsolódott ezzel.

November 25-én színvonalas és izgalmas, témákban bővelkedő, szaktekintélyek által vezetett tanácskozáson sok jó hazai ötlet is született.

A téma nagyon aktuális.
Nap mint nap hallunk az élethosszig tartó tanulásról. Talán már a tizenkilencedik században sem volt elég, hogy valaki befejezvén a formális iskolát, iskoláit, az alapfoktól kezdődően egészen a felsőfokig, elemi iskolától az egyetemig, főiskoláig mert ezt követően is képezni kell az embernek magát, hogy méltó és felkészült legyen a kor társadalmi-politikai-szakmai kihívására.
Hát hogyne lenne ez ma is igaz!

Sőt mai igazán életbevágó kérdéssé vált a tanulás.
Tanulással tudunk fegyvert kovácsolni magunknak, hogy élni tudjunk akkor is ha elrabolták javainkat, ha kiforgattak a jussunkból, ha tékozlófiúi sorsot szántak nekünk.

A világ gazdasága, politikai ereje sajnos összpontosul régiónként is és globálisan is.

Gondoljuk csak el azt az iszanyatos aránytalanságot amely a javak birtoklása területén kialakult.
A népesség 1%-a birtokolja a világ javainak 50 %-át. 10 % népesség a további 48%-ot, míg a maradék népesség /vagyis a túlnyomó többség/ azaz 89 %-nak csak 2% jut a világ javainak birtoklásából. Ki gondolná ezt?!

A boldogsághoz több kell mint anyagi javak. A boldogság egyik forrása a tudás. Az ember megelégedettségének forrásai nem csak fizikai jellegűek, nem csak a fogyasztás vagy a tulajdonlás mértékében határozhatók meg. Sokkal inkább szellemi-lelki tényezőkben. Ezt nem csak a napi gyakorlat láttatja velünk, hanem számos művészet is,a tudomány is,és a szellemi-lelki közösség és természetesen a hit, az Isten-hit biztosítja ezt az embernek.

Kulcsszó a fenntarthatóság, ami valójában azt jelenti, hogy ne élje fel a ma nemzedéke a következő nemzedékek életfeltételeit.
Az oktatásnak és a felnőttkori tanulásnak ebben nagy szerepe van.

Már 1972-ben, az úgynevezett Meadows tanulmány arra figyelmeztetett, hogy a nyersanyagok és energiahordozók drámai csökkenése 2030, 2050 környékén katasztrófát eredményez. Az élelemhiány világméretű éhséghez vezet mert a termőtalaj is tönkre megy a kizsákmányolás következtében, a mérhetetlen sok műtrágy és vegyszer-használat miatt.
Ékes bizonyítéka a veszélyforrásoknak az éppen most befejezett víz-világtalálkozón elhangzott katasztrófát elővételező adatok.

Meg kell értenünk a tudományok üzenetét! Meg kell tanulnunk a veszélyhelyzet elhárítását, tárgyi tudásban és morális értékekben növekednünk kell!Ezt el kell kezdeni AZONNAL.

Fel kell ruházni olyan készségekkel, képességekkel a felnőtt társadalmat, hogy jól értse kiszolgáltatott helyzetét és tudjon tenni ellene.

Állítsunk fel sorrendet, fontossági sorrendet magunknak.

Első helyen a természet áll. Isten nem alkothat selejtet.Ma a természet csaknem selejtárú. Ezt az ember tette azzá. Isten tökéleteset alkotott. Ezt a tökéletességet az ember tette tönkre. A sajátos civilizációjával és önpusztító gerjedelmeivel. Torzszülött terveivel. Egoizmusával, mániáival, hatalom-éhségével és a szeretetlenségével.

A második helyre tegyük a fontossági sorrendben a társadalmat és csak harmadikként a gazdaságot.

A baj akkor kezdődött, amikor a gazdaságot tettük az első helyre. A gazdaság le akarja győzni a természetet mert féktelenül önző és hatalomra vágyó. Féltékeny mint a tehetetlen ember, mert az is féltékeny. Kiirt minden értéket maga körül és még azt sem látja vakbuzgalmában, hogy ebbe ő is belepusztul. Ássa a saját sírját.

Esztelenül felfokozott a fogyasztás /közgazdasági értelemben/, feléli a zöld forrásokat, a vizet mérgezi és a levegő minőségét a pusztító állapotra rontja.

Mi a teendőnk?

Rendet kell tenni a fejekben, meg kell változtatni szemléletünket. Helyi kezdeményezések kellenek, helyi újság, helyi rendezvények. Tettek és ismeretek egysége.

A kezdeményezéseket nem elhallgatni, eltiporni hanem felkarolni kell.

Nem szimbolikus cselekedetekre hanem valódi áttörésre van szükség.

Minden korosztály tehet a jobbításért valamennyit.
Minden iskola, vagy más formális-informális szervezet, alapítványok, civil szervezetek, baráti közösségek lássák be, a pusztítást nem segíteni hanem megállítani és visszaforítani kell.

Nagyon fontos a pozitív szemlélet, a reménykedés, a hit, hogy valamit el tudunk érni, hogy merészen kitűzött célokat meg tudunk valósítani.

Fel kell emelni az embert, az embereket, fontosság-tudatukat és belsőértékeiket ki kell emelni és erre építeni

Űzzük el a pesszimizmust magunktól és magunkból. Ne az legyen az első reakciónk egy váratlan felkérésre, hogy úgy sem tudom, hogy úgy sem lehet, hogy mások milyen gazemberek stb., hogy nem érdemes.

Milyen sok eredményt tud felmutatni ez a falu! Milyen gazdag /ha küzdelmes is/ a múltja.
Milyen sokszor tudott úrrá lenni a környezet és saját tehetetlenségén, akarati szegénységén.

Fogjuk meg az ustort! Menjünk a lovak elé és rajzoljunk az ustorral keresztet a földre. Mondjuk utána: Jézus segíts!

Mint apáink, nagyapáink elődeink, őseink.

Nagy és fontos dolgok várnak ránk.

Meg kell menenünk a földet, a levegőt, a talajt, a vizet, az egészkörnyezetet utódainknak.

Ja igen! És a házat is. Amiben élünk, amit örököltünk.
És az Isten házát is. Amely majd erőt ad küzdelmeinkhez. Erőt a munkához és áldást annak eredményéhez.