Ünnep után ünnepiként átélt pillanat

A magyar forradalom hatvanadik évfordulójának megünneplése során többször eszembe jutott az ötvenedik évforduló véres eseménysora.
2006 októberi ünnepén az V. kerületi Városház utca és a Kossuth utca találkozásának, forgalom elől lezárt területén tartotta ünnepi megemlékezését az akkor ellenzékben lévő legnagyobb párt, ahol megjelent díszvendégként Martens úr -ha jól emlékszem- az EU Parlamenti Néppárt elnöke is.
Közelről láttam a véres ütközetet amikor a Deák téri metró megállója felé tartottam az ünnepség végén, hogy az Őrs vezér térre menjek az autómhoz. Nekem is szaladni kellett a többi üldözöttel visszafelé, akiket a lovas rendőrök az Astoria felé nyomtak, hangos puskaropogás és könnyfakasztó gránát kiséretében.

Arra gondoltam, megnézem az idei ünnepséget is a helyszínen, de bizonyos körülmények mégis itthon tartottak.
A televízió közvetítésével részesültem az ünnepi pillanatokból, már amit annak lehetett nevezni.

Andrzej Duda /ha jól írom a nevét/ lengyel államfő beszélt a miniszterelnök előtt. Lelkesen, röviden, forradalmi hangulatot ébresztve, mint ahogyan baráthoz illik. /Vengrij - Polszka dva bratanki vagyis magyar - lengyel két jóbarát/
Különösen szép volt az, amikor a lengyel segítségnyújtásról beszélt, és valami olyasmit mondott, hogy ezek után közös a vérünk is, talán arra is gondolt, hogy a magyarok leghűségesebb öszefogását a vérszerződés teremtette meg a honfoglalás idején, mert a forradalom során kiontott vér pótlására a Lengyelországból 800 liter vér érkezett.

Milyen felemelő érzés az, ha a baráti hangok máskor is elérik az embert!
Kezembe ke
rült a mai nap ugyanis egy lengyel költő verse amelyben a következőt olvashatjuk: " Vért adunk a sebesült magyaroknak, átömlesztjük az egyik népből a másikba......A lüktető szív könnyen túlcsordul, vesződség nélkül.
Beléjük gyilkos szurony, belénk orvosnak tűje döf.
.....Budapest utcáin a lobogóból csak rongycafat maradt, mint vörös őszi falevél,
mely annak fennakadt szemére hull, ki utolsóként esett el a harcban...Átöntöttük a vért az erekből a nyílt sebbe.
A fájdalom enyhe, ám nagy lesz a harag ma.
Kössétek el az ereket. De már megállt a szív.
Vessétek tűzre a zászlót."

Ez tehát egy lengyel költőnek verse /részletben/, amit -minden bizonnyal- a lengyel államelnök ismer.

Kedves barátaim! Az ünnepnek csak egy arca van, de az ünneplésnek sokféle.
Az ünneprontóknak pedig egy sincs. Sem arcuk, sem ünnepük. /Vagy ez a kettő összefügg?/