Lehet-e elégszer mondani....

Nos, tehát lehet-e elégszer mondani, hogy individualizálódó, azaz "egyénivé váló" de leginkább helyes ha azt mondjuk, hogy elmagányosodó társadalomban, mint amilyen -többek között- a magyar tásadalom is, és ilyen a falu is, a vidék is, a mi falunk is, egyre fontosabb szerep jut a legkülönbözőbb közösségek kialakításának, egyre nagyobb jelentőségű a közösségi nézet előtérbe helyezése és szükségességének felismerése az egyének közötti kapcsolatok kialakításában.

Ezért írom én is számtalanszor, mondom is, teszem is és vallom, hiszem is, hogy azok a kisközösségek amelyek a mi falunkban is itt-ott megtalálhatók, kultúrális vonalon, az egyházban, a civil társadalomban semmi mással nem pótolható, missziós tevékenységet végeznek, hogy jobb és élhetőbb legyen a mi falunk. Hogy milyen ennek a fogadtatása, arról most nem beszélek mert elvinném a témát olyan irányba ami most nem lenne hasznos. Nagyon jó lenne viszont az, hogy a helyi közösségeknek legyen nyilvánossága, legyen fóruma, ahol megmutathatják magukat, közösen vagy egyénenként, működésüket, tárgyi-személyi állományukat, támogatottságukat részben anyagi, részben erkölcsi éretlemben mert e téren nagy a homály és nem is biztos, hogy erről a kisközösségek tehetnek, bár ők maguk is érintettek ebben.
Szóval, a nyíltság és nyitottság már önmagában is közösségképző erő lehet, éppen a jó példa nyomán.

Legfontosabb talán az lenne, ha a széles nyilvánosság ismerné a közösség létrejöttének motivációját, a közösségi tagok között az interakciós mechanizmusakat, vagyis szerepeket, találkozásokat, a belső működést, mert ilyenkor jó példa adódhatna mások számára is megmutatni az integrációs és dezintegrációs folyamatokat vagyis arról is lehetne tudni, hogy miként marad fenn vagy miért bomlik fel, miért labilis a működése vagy mitől erős éppen az adott közösség.
Higyjék el, higyjétek el, hogy egy nagyobb közösségnek, mint pl a faluközösségnek erejét a kisközösségek erejében jobban mérhetjük mint más mutatókkal. A kisközösség kvalitatív azaz minőségi, míg pl egy fejlesztés tárgyi megvalósulása kvantitatív, azaz mennyiségi ami azt jelenti, hogy a kettő nem zárja ki egymást hanem inkább feltételezi, un. synergista hatású, vagyis kölcsönösen erősítik egymást.
Éppen ezért, ha egy település vitalitását, erősségét nézzük, élhetőségét vizsgáljuk, nem elég csak a mennyiségi mutatókat számba venni, de a minőségi mutatókat is kell, mint pl a kisközösségek léte vagy nemléte, esetleg száma, befolyásolása és kisugárzása, tartalmi munkája./A közösségek e tekintetben nem bírják el, nem igénylik, hogy a politikai közösségeket, pártokat ide számítsuk!/

Alapvetésünk, vagyis szent meggyőződésünk, hogy egy falu számára -de nem csak a falu számára- megtartó erőként vehetjük számba a közösségeket, ami azt jelenti egyenes következtetéssel, hogy ha vannak közösségek egy faluban, az időtállóvá teszi a települést, ha nincsenek akkor az a település sorvadni kezd majd megszűnik. Vagy csak vegetál, haldoklik, perspektívátlanná, jövőnélkülivé válik. Ez vonatkozik a legkisebb közösség létére, a családnak mint intézménynek a szerepére. Ha vannak családok, erősek anyagilag biztonságosak és morálisan tiszták, akkor a legfontosabb közösségünk már adva is van.
A családok életébe a nagyobb közösség, a falu közössége, /tagjai révén/ vagy az önkormányzat /intézményei révén, mint pl nevelési intézmények, egészségügyi intézmények, képviselő-testület döntései stb beleavatkozhat, sőt bele is kell avatkoznia a különféle szerepek sérelme nélkül.
Az önkormányzatnak, a falu lakóinak önként vállalt szerepe lehet a családok anyagi helyzetének stabilitásában főleg azokon a területeken amikor a család vészhelyzetbe kerül, de ilyenkor a személyi felelősség éppen a kötelező szolidaritás elve alapján nem vizsgálható.
Nem csak vészhelyzetről van szó, de szó lehet az anyagi gyarapodáshoz való hozzájárulásról is, és itt természetesen a kompetenciák, az illetőségek egymástól elválasztandók.