Itt vagyTartalom / Néhány nyári eseményről a helyi népfőiskolán

Néhány nyári eseményről a helyi népfőiskolán


Beküldte Gódor András - Ekkor: 2016 July 06

A szövetkezésről

Milyen keserű tapasztalata az embernek az, amikor egy esemény balul sül el.
Így volt a mi rendezvényünk is, melyet a szövetkezet témájában rendeztünk meg. Az volt a reményünk, hogy egy jó ügy, mely ha sikerül elindítani, erőt visz a településbe. /Így mondják a kajakozók is: adj erőt a hajóba/ Erő nélkül először a tárgyak sorvadnak, /lásd elhagyott porták/ majd a lét kiüresedik és a jelenlét is megszűnik.

Erővel kell megtölteni a települést! Ez az egyetlen útja a jövőnek.

Ilyen erő a szövetkezés is /összeállunk mint a legó/ mondják viccesen de sokatmondóan mégis.

Sok munkát, sok-sok személyes találkozás előzte meg az összejövetelünket, de mégis elbeszéltünk egymás mellett, az előadó nem értette meg szándékunkat.

Nem adjuk fel, újakkal próbálkozunk.

A szentkúti zarándoklatról.

Most 7-én megyünk, gyalog Hatvanig, onnét vonattal Vertemélyig, majd ismét gyalogosan a kegyhelyre. Ez vasárnapi napon lesz.

Fél hatkor indulunk a zarándokkaputól.
Újhatvanban 11 órakor szentmiseén veszünk részt. Ez volt Misi atya utolsó plébániája. Rá is emlékezünk, tisztelettel és szeretettel, mint ahogyan meg is érdemli.

A szállás a kegyhelyen lesz, 4 db kétágyas szobát foglaltunk, eddig nyolcan jelezték a zarándoklaton való részvételt. Még van idő és van hely is, gondoljátok meg akik a Nagyboldogasszonyi búcsú előtt egy héttel meghitt csendes környezetre vágynak és imádkozhatnak ott hol egy hét múlva bizonyára sokan teszik ugyanezt.

A visszaút hétfőn lesz, ugyanúgy mint az oda-út.

Kárpátalja

Augusztus 21.én indulunk, húszan vagyunk.
A jelentkezők adják meg útlevelük számát, hogy Gódor Erzsi intézkedhessen a biztosításról.

Mivel a népfőiskola eseményei nyilvánosak, ezért itt tesszük közzé a mondanivalót, a Dányi Krónika népfőiskola rovatában. Olvassátok, válaszoljatok, ötleteljetek és gyertek velünk, vagy hívjatok magatokkal bennünket is.

Cimkék