Csoda, mely reméljük nem három napig tart....

Most, hogy -mondjuk ki őszintén ezt is- súlyos, négy nullás vereséggel végződött mérkőzés után, haza jöttek "fiaink", a magyar labdarúgó válogatott az Európa bajnokságról, -kizárólag népfőiskolás lelkülettel- kell néhány szót szólni a szereplésükről.
Négy gólt kapni, egyet sem rúgni, egy futballmeccsen, nagy verésnek számít. Három gólt is csak talán négy csapat kapott és hagyott válasz nélkül az eddigi több mi nt negyven mérkőzésen, mégpedig az oroszok, a törökök, az írek /ők is Belgiumtól/, valamint a nyolcaddöntőben a szlovákok a németektől.

De nem csak ez fog bennünk megmaradni. Megmaradni a mindenség fog, annak a játéknak az üzenete amelyik jellemezte a magyar csapat szereplését és amelyik több, sokkal több volt mint játék. Több volt és ezt a többletet történelmi szerepe és jelentősége, üzenetértékűvél tette.

A magyar labdarúgó válogatott -az utolsó mérkőzésen elszenvedett vereség ellenére- csodásan szerepelt, ezáltal elérte azt a hőn áhított jelenséget, hogy az ország egyemberként tud örülni és szurkolni valaminek. Egy közös öröm piros-fehér-zöldbe öltöztette az országot.

Lesznek majd elemzők -sőt vannak is- akik majd megfejtik ezt a rejtélyt. Vagy úgy hiszik, hogy megfejtik, de ők materialisták és semmi közük az igazsághoz. Lecsupaszítják, érvekkel-ellenérvekkel egy múló eseménynek tartják de ők azt nem tudják, hogy nem a két félidőnyi esemény varázsa az, ami lázba hozta az országot. Nem, egyáltalán nem a kilecven percek varázsa az, amit átéltünk. Nem a passzok, ívelések, fejesek, szerelések, játékrendszerek hozták lázba az országot, hanem az a magatartás, hozzáállás, a közösségi létnek a puszta jelenlétet meghaladó sugallata, amely az éteren át, megelőzve a rádióhullámok észbontó sebességét is, eljutott az emberek lelkéig és kimondatta velünk a mindig igaz, de ritkán élvezhető mondatot: jó magyarnak lenni.

Életre kelt egy sugallat! A mindig aktuálisan pályán lévő tizenegy ember, összességében a magyar játékoskeret, személyiségük teljes létével és átszellemültségével olyan emberi magatartást jelenítettek meg ami reprezentálta és országnak-világnak bemutatta: íme a magyar nemzet. A magyar nemzet, amely mint a sportolók a zöld gyepen, tud nyerni is, tud kiegyezni is sőt tud veszíteni is,mert az ember földi játszmája már csak ilyen. Hol nyerésre állunk, hol örülünk a döntetlennek és a vereségek is csak emberi léptékű élethelyzetek.

A magyar labdarúgók, az edzők, a stáb, mint mondani szokás elérték azt, hogy a bennünk, magyar emberekben lévő ősi tehetség, nemzeti karakter úgy nyilvánuljon meg a küzdőtéren, mint ahogyan ez megnyilvánult nemzetünk történelme során, így a játékidő különféle eseményei történelmi sorsfordulókat reprezentált,olyan sorsfordulókat ahol nemzetünk fennmaradása volt a tét. Itt is, mint a magyar nép életében, győzelmek, vereségek, döntetlenek, kiegyezések követték egymást .

Isten bennünket mindig megsegített. Vereségeink is csak okulásunkra szolgáltak, hogy majd jön egy ember aki megmutatja, melyik a jó út mely bennünket célba visz.
Most is így történt, most is így történik.

Valaki jött, kiásta, megelevenítette a mélyre süllyedt, de a feledés homályába mégsem veszett emberi -és nemzeti- őserőt, és ez nem volt más mint Dárdai Pál. Egyszerű szavakkal azt lehetne mondani, hogy megelevenítette a magyar történelmet, megmutatta magyarságunkat. Először is a játékosaiban, majd annak környezetében. Most nem tudott lábra kelni ellene az ármány. Pedig ez is ott volt, nézzük csak meg néhány magyar futballedző nyilatkozatát.
Nem véletlen, hogy Dárdai Storck-ot javasolta utódjának.

Igen, kedves barátaim, a nemzet történelme elevenedett meg. Ezt érezte a magyar szurkoló tábor, tudta -vagy csak tudatának mélyén érezte-, hogy olyan ihletett idők járnak, sorsfordítók talán, amelyik olyankor jönnek elő, amikor nemzeti létkérdések vetődnek fel, nemzetünk sorsának jövője a tét.

Igen, erről van szó, vagyis többről, sokkal többről mint egy egyszerű labdarúgó összevetésről, mert ébredésről felébredésről, ráébredésről inkább, vagyis eszmélődésről. Ne engedjük, hogy erejét veszítse, mert akkor tovatűnik egy álom,magyar megújulásra alkalmas idő. Ki tudja, mikor lesz a következő.

Sokszor mondjuk, körülöttünk vannak a csodák. Nem vesszük észre az idők jeleit.

Elfoglalja-e majd ezután lelkünket az ócska propaganda, lefoglalja-e értelmünket a manipuláltság, szépre nyílott lelkünket pedig elnyomja-e a gaz, mert gyanítom fognak tenni róla, hogy így legyen. Így legyen?

Hogy ne így legyen, tartsuk életben sokáig a magyar fiúk franciaországi szerepléseit, üzeneteit ne ehalványítani hanem fényesebbre csiszolni igyekezzünk.

Voltak imacsoportok, megfogalmazódtak imaszándékok, percenként szakadt fel a sóhaj, a kérés:Isten áldd meg a magyart. Kórusok zengték útcán és útfélen a magyar imát. Áldj meg minket jó kedvvel, bőséggel. Jöjjön el a Te országod, Te tanítottál, hogy így mondjuk, légy mindig bennünk és körülöttünk, hogy sok szép üzenetet fogjon fel lelkünk, a Te dicsőségedre és magyar hazánk javára.

Hajrá fiúk, hajrá ti magyar fiúk, vízben, zöld gyepen, a küzdőtereken és parkettákon.

Hajrá az iskolákban, gyógyintézetekben, ebben az országban, ahová üzentek nekünk francia honból a mai fiaink.