Szövetkezzünk! Szövetkezzünk?

Tegnap, vagyis 17-én pénteken a müvelődési ház kistermében másféltucat ember hallgatta Nyitray Ákos előadását, melynek címe, témája a szövetkezet alakítása volt.
Fiatalok is voltak, középkorúak is és mások, nők, férfiak, vegyesen.

Nem használtam azt a kifejezést, hogy szociális szövetkezet és ezt a jelzős szerkezetet az előadó is csak elvétve hangoztatta.

Mert miről is van szó kedves barátaim?

Arról -átvitt értelemben, de szó szerin is vehetjük-, hogy a szövetkezés, az összefogás kihalt a magyar emberből,nem azért mert feledékeny, hanem azért mert ezt a szót, hogy szövetkezet lejáratta a szocialista kurzus negyven év alatt, bár belátom, a helyzet sokkal árnyaltabb, mintsem sommás kifejezéssel illessük.

Európa nagy, gazdag, erős országaiban, Angliától a franciákig, a kicsik meg természetesen mint Dánia például, erős bástyái az emberek valamilyen céllal való, intézményes keretek közötti szövetkezésének.
Azt mondhatjuk, hogy a szövetkezés a demokrácia indikátora, jelzője, ahol van szövetkezés ott van demokrácia, ahol nincs, ott ez csorbát szenved. Ahol van demokrácia ott gazdasági jólét van, ahol nincs, ott kényszer és uralom van.

Azt mondta az előadó, hogy a magyar ember szenvedések közepette hal meg. Mert szenvedések közepette is él. Tudom, senki nem hal meg jókedvében, a halál nálunk, embereknél az utolsó sorban van, kivétel azok, akik a szentek sorába sorolandók.
De nálunk a legmagasabb a kevéssé gyógyítható betegek száma is a kulturnemzetek közé sorolható országokban, a fiatalok halandósága, az alkoholizmus és drogfogyasztás nyertesei vagyunk.
A magyar, rosszkedvű nép. Rosszkedvének okozója az, hogy a benne lévő tehetség, erőképesség, életerő /vitalitás/ szorgalom, munkakedv, alkotóképesség /kreativitás/ úgy beszorul a lelkébe, hogy ez értékteremtés helyett frusztrációt, szorongást, pótcselekvések keresését eredményezi és tudja, érti, hogy rossz úton jár de ebből a körből kilépni nem tud.

Pedig van megoldás. Hajjaj, de mennyi!

Az egyik megoldás, a sok közül az, hogy találja meg gondjainak kezelésére a másik embert, de ezt a másikat nevezze úgy, hogy felebarátom.
Lelki problémák egyike a másik embertől való elfordulásból, elfordulástól nevezhető meg. Ez nálunk társadalmi méretű nagyságrendjét tekintve. Egy társadalom él úgy, hogy a másik emberben nem látja, nem tudja látni természetes szövetségesét.

A pénteki összejövetel egyik célja az volt, hogy mondjuk ki azt az alapigazságot, hogy a magyar történelem két világháború közötti szakasza azért volt életképes és eredményes, dacára annak, hogy megfosztották nemzetünket az ország szétdarabolásával természeti kincseitől, mert válaszül a csonka ország magyarjai összefogtak és megalakították pl a Hangya szövetkezetet, sok-sok baját orvosolandó nehéz helyzetbe került országnak.

A mai magyar élet nagyságrendekkel javulna, ha az emberek a termelésben, értékesítésben, kereskedelemben stb, stb összefogással, szövetkezéssel keresnék a megoldást.

Sajnos a gazdasági-társadalmi-politikai intézményes nagyrendszerei ezt nem látják. Vagy látják ugyan de nem segítik.

A szövetkezés, szövetkezet igazi üzenetét és valódi tartalmát már azzal elvették, elvetették, hogy szociális szövetkezetnek nevezték. Ezzel értelmét, lényegét megcsonkították, a társadalom egy szűk szegmensére szorították -ami ugyan létezik és segítségre szorul, mert egyre nagyobb a szegénység- szociális kérdést csináltak belőle, ezzel kirekesztették az igazi alkotó elméket és úgy tartja a közvélemény,hogy a szövetkezés a szociális problémák megoldását segíti, mégpedig az önkormányzat bevonásával, az önmormányzatoknak mintegy többlet feladatot kijelölve. Ez szűklátókörűségre vall.

A szövetkezés az alkotó elmék találkozása!

Fel kellene szakítani azt a gátat ami a magyar embereket távol tartja egymástól, a szövetkezés területén is.

A mi népfőiskolánk felismerte a szövetkezés igazi tartalmát, lényegét, jövőjét és jelentőségét.
Ezért szerveztük a pénteki összejövetelt.

Ha csak egy, egyetlenegy, szikra is kipattant pénteken az élesedő elmékből nagyon fogunk neki örülni, és lelkünk minden melegével élesztjük továbbra is a dányi emberek egymásra találását, szövetkezését.

Most tegyük fel a költői kérdést. Pénteken közelebb kerültünk-e a szövetkezet, szövetkezés térhódításához ebben a faluban?
Nem kerültünk közelebb!!

Keresnünk kell azokat a fóromokat, amelyek erre megtanítanának bennünket. A bálteremben is csak az tud táncolni, akit a tánctanár erre megtanított.

Ki tanítja meg a szövetkezés, a szövetkezet megalakításának lépéseit. Ki fogja kézen vezetni ehhez a vállalkozó szelleműeket?

Az, aki a korábban említett Hangya szövetkezetek létrehozását elősegítette. Ez pedig nem más mint a gazdaságpolitika ami az uralkodó politikai elitnek kezében van. A két világhábirú között ezt fontosnak tartották, tehát segítették.

Kevés azt mondani, hogy a kezünkben van a lehetőség mert a szbadság a lehetőségek hazája.

Úgy és akkor hódít a szövetkezeti mozgalom és terebélyesedik, terjeszkedik, át- meg átszövi a vidék életét, fejlesztést, fejlődést generálva, ha gazdaságpolitikai eszközökkel ezt a kormány segíti. Ha majd annak csak töredéke kerül a reklámok közé mozgósítva a vállalkozó szelleműeket, a szövetkezés szerelmeseit, ami most más esetben a reklámozásban tapasztalható, akkor lesz előre lépés ezen a területen is, párosulva azzal a támogatási rendszerrel ami ehhez szükségeltetik.

Igaza van Nyitray Ákosnak amikor azt mondta, hogy a község szó a közösség szóból eredeztethető, közösség, tehát község, és igaza van amikor azt mondta, hogy a közösségnek, az emberek sokaságának dolga az is, hogy a számukra kedvező döntéseket a hatalomban lévőktől kikényszerítsék.

Aki szövetkezik egyre, az szövetkezik másra is. Kérdés, mi jó a hatalomnak, mert hogy nekünk mi a jó, az nem kérdés.