Itt vagyTartalom / összefogás de másképpen

összefogás de másképpen


Beküldte Gódor András - Ekkor: 2016 June 04

Magyarországon a gazdaságszerkezet sajátos képet mutat. Ehhez a képhez tartozik egy jelenség, melyet munkanélküliségnek, álláskeresésnek,vagy hasonlónak neveznek.

Magyarországon volt egy olyan jelenség, amit szövetkezetnek neveztek és ezzel a szóval illették a mezőgazdasági nagyüzemi termelést is és ez szovjet mintára jött létre, először tszcs-nek mondtak. Volt másféle szövetkezet is ilyen volt a kereskedelemben, a pénzforgalmazás esetén a hitelszövetkezet, és ilyen volt az un Hangya szövetkezet is a két világháború közötti időben.
De szövetkezés volt "urambocsá" az is amikor a 60-as évektől kezdődően a családi házak építésére "kalákában" összefogtak a rokonok, jóbarátok egymás házát felépíteni. Milyen szép példája volt ez az összefogásnak a szövetkezésnek.

Mindez a felvezetés csak arra volt jó, hogy felhívjam a szíves figyelmet egy újfajta szövetkezésre az úgynevezett SZOCIÁLIS SZÖVETKEZET-re aminek létrejöttét törvényben szabályozzák és ma már a szociális szövetkezetet létrehozók országos hálózattá is szervezőttek. A szociális szövetkezet megalakítását és működését az állam támogatja.

Most jön a lényeg!!

Dányban is lehetne léttehozni szociális szövetkezetet.

Az olyan emberekből akik szociálisan nehéz helyzetbe kerültek, munkanélküliek vagy ennek környékére kényszerültek, vagy van egy jó ötletük amit meg akarnak valósítani de egyedül képtelenek ehhez, vagy már bele is kezdtek egy újfajta, eddig még nem gyakorolt tevékenységbe, mint pl állattartás /kecske pl/ az állományt gyarapítani szeretnék, a termékeket feldolgoznák vagy bármilyen ötlet szóba jöhet, akkor célszerű megismerkedni a szociális szövetkezet elveivel és gyakorlatával.

Most jön a kérdés, hogy jövök én ehhez, hogy szóba hozzam.

Nyilván én nem akarok szövetkezetet létrehozni amihez keresem a másik vállát, hogy azon felkapaszkodjam. Segíteni viszont szeretnénk.en

Mi, a dányi népfőiskola tervbe vettük ennek a lehetőségnek a propagálását, megismertetését, hátha vannak akiket ez érdekel.

Ha van érdeklődő, akkor jelentkezzen nálam. Telefonon vagy személyesen vagy üzenjen, hogy érdekli a dolog.

Kapcsolatba léptünk olyan emberrel, emberekkel, akik erről a témáról, mert csinálják tájékoztatást tudnak adni.

Nos tehát értesítsék azokat is akik nem olvassák a dányi krónikát, hogy van ilyen lehetőség.

Én várom a jelentkezőket, mgam is szólok néhány embernek akiket érdekelhet így pl "gazdálkodó" tanulókat -kettőt tudok- és másokat is.

30 2710931 a telefonszámom, az email pedig tudott.

Azt az időt éljük, amikor kézzelfogható valóság lett, "segíts magadon, az Isten is megsegít". Az Isten gondoskodó segítségében nem kételkedünk, de nekünk is aktívaknak kell lennünk.

Cimkék