Nem az a pásztor aki......

Az alábbiakban Dr Kálmán Attiláról szeretnék néhány fontos dolgot írni. Talán egy folytatásos visszaemlékezést, melyet elküldött nekem halála előtt néhány héttel három részben. Az egyik címe Visszapillantás, a másiké A karakter fontosabb mint a karrier, a harmadik részben pedig megjelent publikációinak címét és könyveket, kiadványokat amelyeknek szerzője vagy társszezője volt.

Nekem, nekünk fontos Attila, mert tanított bennünket az általános iskolában és később, az első kormány idején a rendszerváltás után a parlament politikai államtikáa volt.

Nem csak nekem, nekünk fontos ő, hanem a magyar oktatásügynek is, mely ma talán nélkülözi a kálmánattilákat, az elkötelezett tanárokat, tanítókat, vagy talán nem is így igaz, hanem úgy, hogy nehezebb ma kibontakozni ezen a nehéz pályán, az oktatás ügyén mint akkor, amikor nehezebb idők jártak ránk. Kívülről így látom.

Aztán azért is fontos Ő, Attila, mert azt az embert testesíti meg,aki példakép lehet magyar érzelmei, állhatatossága, és keresztény hitvallása miatt.
A ma emberének példaképekre van szüksége!
Ma egy elsilányító világ a lehető legnagyobb materializmus szellemében élünk, és ezt nem választottuk, ezt ránk kényszerítik.

Kálmán Attila egy kamikaze kormány államtitkára volt. Ezt maga Antall miniszterelnök úr mondta és sajnos igaza lett. De nem csak az első kormány vol kamikáze, hanem -úgy látom- a rendszerváltás is az, rohanunk, rohanunk...hová is? Vagy zuhanunk de nem látjuk a mélységet.

Kálmán Attila tanár úr így fejezi be visszaemlékezésének egyik szakaszát: SOLI DEO GLORIA. Vagyis: EGYEDÜL ISTENÉ A DICSŐSÉG.

Nos ezért írok Kálmán Attila egykori tanárunkról és barátomról, mindannyiunk örök Attilájáról.

A DÁNYI ÉVEK

Nagyon kedvesen fogadtak.Illés Domokos igazgató, Kovács István igazgató helyettes Magó Julianna /Filoména nővér/ Kozár Gyula, plébános /néhai KALOT vezető/ és a többiek is.
A V alkói utcában, Sződi Albert gazdáéknál kaptuk Zsolt öcsémmel meg a "tiszta szobát" Köves út vagy járda alig volt, de mindenkinek köszönni kellett az utcán és mondani még valamit: "de megbeszélgetnek" vagy "de kiálltak" különben azt mondták, hogy az új tanító nagyon fennhordja az orrát, mert csak "odaköszönt".

A lakás olcsó volt, havi 50 forint, a nettó fizetésem 702, amiért akkor két hosszúujjú pamutinget adtak. A szoba földes volt, kémény vagy kályha nélkül, szekrény nélkül, s az asztal félig tele volt a háziak befőttes üvegeivel, savanyúsággal. Egy hatalmas szögletes kemence foglalta el a szoba negyedét, azt állítólag kívülről lehetett fűteni valamikor, de mi nem kisérleteztünk vele. A tetejét szekrénynek használtuk, a fogasokat pedig a mestergerendák közé felerősített rudakra akasztottuk.
Az ágyban a szalmazsákot mi tömtük meg, a százéves dívány rugóit mi próbáltuk hozzákötözött madzaghálóval megközelítően az eredeti helyükre kényszeríteni.
Fürdőszobáról, angol wc-ről szólni sem lehetett. A közös konyhában olykor rántottát készítettünk. Szerencsére a kútból elég jó vizet lehetett fölhúzni, s miután átvállaltam az egész ház villanyszámlájának fizetését beleegyeztek, hogy a 25 wattos körtét százasra cseréljem, sőt olykor kormozó petróleumfőző mellett villanyrezsót vagy táskarádiót is használhassunk.