Gondolatok a "civilekről"

Talán így kezdhetném: Civilnek lenni! Felkiáltó, felszólító mondattal. Megtapasztaltam ezt is, azt is. Most civilként élni, mint régen és hivatalt viselni, mint nem is olyan régen.
Egy kis előzmény után, össze fogom hasonlítani a két létmódot.

Legyen hát az előzmény, mintegy felvezetés képpen.

A legújabbkori demokráciában, vagyis napjainkban, amikor a képviseleti rendszer képezi az államhatalom alapjait, mert hát törvényhozó mandátuma van az országgyűlésnek /és a helyi képvislő-testületeknek/ és mindezek alapja vagy előzménye a pártok létejötte és szerepe, nem tudom megmondani, hogy csak magyar sajátosságként vagy általában is jellemzően, a pártok olyan politikai termékké lettek, hogy rájuk épül az államrend minden jogi aktusa, ezáltal a tásadalmi-gazdasági folyamatok is. A pártok legitimációs szerepe mindenek fölött primátust élvez.
Nem biztos, hogy jól van ez így.
Nyomasztóvá vált mára ez a primátusi szerep, ezért beszélnek pártokráciáról, vagyis a pártok egyeduralmáról. Pokol Béla neves jogász és politológus -ha jól idézem- jusztokráciáról beszél, ami a jognak olyan szerepet tulajdonít, hogy felülírhat minden józan emberi véleményt és törvényesítheti még azt is, amit az emberek józan többsége erkölcstelennek és társadalmi méretű igazságtalanságnak itél. Gondoljunk csak azokra a közel- vagy távoli múltban napvilágra került eseményekre amelyeket a társadalom széles rétege elítélt, korrupciónak, viszaélsnek tartott. Erre mondták cinikus, erkölcstelen, igazságtalan de jogszerű.

Az a jó társadalmi berendezkedés, amikor biztosítja a hatalom a legszélesebb társadalmi méretű, vagy a helyi jellegű intézményes beleszólási lehetőséget,
és ennek egyik legjobb, történelmileg kialakult formája a civil társadalom bevonása a helyi-országos méretű döntések kialakításában. Ezt követően a végrehajtásban.
A társadalmi egyensúly megteremtésében a civil társadalomnak nagy szerepe és felelőssége van. Ehhez "neki" mozgástérre van szüksége, amit a fennálló hatalomnak biztosítani kell.Erről mesél nekünk a két világháburú közötti időben megalakult és működő népfőiskolai mozgalom. Tessék csak utána nézni!

Nem a levegőben beszélek, hanem saját életem példájával hozakodom elő, amikor nagy örömmel tapasztaltam az Égisz név alatt, Szekere Pisti vezetésével létrejött helyi civil szervezetet. Nagy nyugtalanságot és a bizonytalanság keserű, sok álmatlan éjszakát okozó érzését jelentette nekem, hogy nem érzékeltem egy-egy fontos döntés felett vagy után azt a biztonságot, hogy helyes ez, mert kiállta az ellenvélemények próbáját, jöhetett volna ez testületen belül vagy azon kívül, mondjuk egy-egy civil szervezet részéről. Az is igaz, hogy megéltem ennek ellenkezőjét is, az örökös obstrukciót. Egyik sem jó a közösségnek, a falunak. Sem a kritikátlan egyetértés, sem az örökös, csak az ellenkezés önmagát éltető ellenvetése.
A kívánt helyzet a kettő között van. Úgy hívjuk ezt, hogy kostruktív együttműködés. Erre jó példát a legfőbb hatalmi szervünk, az országgyűlés sem mutat.Mármint a konstruktivitásra.
Szívesen emlékszem az Égiszre -ha már szóba hoztam mondok róla egy-két szót- és ennek létrejöttét megelőző olyan civil eredményre, mint Weisz doktor emléktáblája /önkormányzattal együtt/ vagy a temetőben kialakított kegyeleti park.
Ezt követően néhány vonással felvázolom azt, miért tarthatjuk fontosnak a Sebestyén népfőiskola létét. Legalábbis én miért tartom fontosnak ezt. Ha mondom, csak azért teszem, hogy párhuzamos példára adjon lehetőséget más, községünkben működő civil szervezet hasonló megitélését illetően.