Itt vagyTartalom / Szent Család járás Dányban

Szent Család járás Dányban


Beküldte buborék - Ekkor: 2015 December 29

Szent Család képSzent Család kép

Dány „telepi“ részén már régóta végzik a Szent Család járást. A csoport első vezetője Szekeres Ferencné (Dóczi Mária) volt. A csoport elhunyt alapító személyeit családtagok váltották fel. A jelenlegi csoport hét főből áll, ezért van olyan család, aki kétszer is befogadja a Szent Családot.

A karácsonyt megelőző kilenc egymást követő napon házról házra viszik a a Szent Családot ábrázoló képet. Az évek alatt kialakult sorrend szerint látogatják a befogadó családokat.
A soros családnál a családtagok már a házi oltárnál várják a szentképet, majd gyertyákat, mécseseket gyújtanak.
Előimádkozó vezetésével minden háznál énekelnek és imádkoznak a csoport tagjai.

Az új háznál beköszöntő éneket és imát mondanak:

Szállást keres a Szent Család,
de senki sincs, ki helyet ád,
nincsen, aki befogadja 
Őt,ki égnek s földnek az ura.

Az idő is későre jár,
a madár is fészkére száll.
Csak a Szent Szűz jár hiába
Betlehemnek városába.

Legalább ti jó emberek,
fogadjátok e Kisdedet!
Házatokra boldogság száll,
Ha betér az égi Király.

(A házbeliek éneklik:)

Ne sírj tovább Szűz Mária
ne menjetek ma máshova!
Szállásunkat mi megosztjuk,
kis Jézuskát befogadjuk.
]

A befogadó család elfogadó éneket, üdvözlő imát mond:

Isten hozott Szent Család ide ezen házba!
Ó foglaljatok szállást szívünk hajlékába.
Mi nem úgy mint egykor a betlehemiek,
Szállást egész városban nem adtak tinektek.

Jertek kedves vendégek: Jézus és Mária
Szent Józseffel szálljatok szívünk hajlékába.
Örömmel befogadunk ó boldog Szent Család.
Mennyországba minekünk nyerjetek koronát.

A továbbiakban a csoport tagjai felajánló imákat, áldásokat, rózsafüzéreket, litániákat, imákat mondanak, énekelnek. Az olvasókat kialakult szokás szerint más és más mondja.

Másnap a csoport eljön a Szent Család képért, áldást kérnek a befogadó családra, majd elbúcsúzó imát és éneket mondanak:

Miért hagysz itt ó Szent Család, hisz úgy szerettünk
Üdvösségünk útjait kijelölted nékünk.
Távozástok bár nehéz, vezessen az égi kéz,
Emléketek szíveinkből soha ki nem vész.

Ó Szent Család kérünk, mielőtt eltávoztok,
A mi házi-családunkra szálljon áldástok.
És ha bár fájós szívvel búcsút veszünk tőletek,
Köszönjük a jóságtokat, Isten veletek!

Szent Család kép a házi oltáronSzent Család kép a házi oltáron

Szent Család csoport telepi tagjaiSzent Család csoport telepi tagjai

Befogadás kérés 1Befogadás kérés 1

Befogadás kérés 2Befogadás kérés 2

Új helyen a Szent
CsaládÚj helyen a Szent
Család

Csoport tagokCsoport tagok

Összeállította:
Buborék

Utólag is köszönöm, hogy ott lehettem a családoknál.
Köszönöm a fényképezés lehetőségét.

Cimkék