Itt vagyTartalom / Most már tényleg itt a dugódíj

Most már tényleg itt a dugódíj


Beküldte detto - Ekkor: 2008 February 22

Üres benzinkutakra és üres polcokra is számíthatnak két hét múlva a budapestiek a védett övezetben, ha nem sikerül március elsejéig megállapodni a fuvarozó szervezeteknek a főváros vezetésével egyes zónák eltörléséről - tudta meg az [origo]. Az egyeztetések ugyan még hétfőn is folynak, de a zónákat jelölő új KRESZ-táblák felszerelését is megkezdik. Ha még történnek is kisebb finomítások, a zónarendszer március elsején életbe lép és a Parking Kft. a matricás rendszerhez hasonló elektromos rendszámleolvasóval szűri ki a nem fizetőket - mondta az [origo]-nak Burány Sándor, az MSZP a zónarendelet tervezetének beterjesztője.

Március elsején annak ellenére mindenképpen életbe lép az új budapesti behajtási rendszer, hogy számos kérdésről még folynak az egyeztetések - mondta az [origo]-nak Burány Sándor, az MSZP Budapesti Tanácsának elnöke, a fővárosi rendelettervezet beterjesztője.

A közgyűlés által december utolsó napjaiban elfogadott és januártól érvényes megemelt tarifákat március elsejétől "veszi komolyan" a főváros. A jövő hónap első napját követően tényleg csak az a teherjármű hajthat be egyes zónákba, amelyik megfelelő behajtási engedéllyel rendelkezik. Ahogy az [origo] korábban megírta, a főpolgármesteri kabinet hosszas szakmai egyeztetések után december 28-i közgyűlésén a fővárosi teherautóforgalmat szabályozó 74/2007. számú rendeletével januártól átlagosan tízszeresére emelte a behajtó teherautók után fizetendő havi tarifát.

A szállítmányozást végző cégek március 1-től minden egyes teherjármű után kötelesek díjat fizetni és behajtási engedélyt kérni a zónákra osztott Budapesten. Az új rendszer szerint az jár jól, aki kisebb autóval fuvaroz és többször fordul vagy a nagyobbat lényegesen jobban megrakja áruval.

A főváros ragaszkodik a zónákhoz

Az elmúlt 17 évben nem változott a teherjárművek után fizetett díj, csak az autóforgalom, ami mára elviselhetetlen lett, ezen próbál enyhíteni az új rendelet - magyarázta az [origo]-nak Burány Sándor, az MSZP Budapesti Tanácsának elnöke. A behajtási díjból befolyó várhatóan 1 milliárd forint körüli összegből P+R parkolókat, mélygarázsokat és parkolóházakat építene a főváros.

Elfogadhatatlan és a jelenleginél sokkal nagyobb káosszal jár az új zónarendszer - vélekedett az [origo]-nak a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkár-helyettese, Karmos Gábor. A védett övezetben van például 190 benzinkút, amelyeknél tavaly 638 millió liter üzemanyagot vásárolt a lakosság. Ekkora mennyiséget nem lehet kisteherautóban, kannákkal leszállítani, így ha maradnak az eredeti díjak és a zónák, úgy ellátási gondokra lehet két hét múlva számítani - mondta Karmos Gábor.

/origo/