Itt vagyTartalom / CSŐD: SZÁZEZREK MARADHATNAK ELLÁTÁS NÉLKÜL

CSŐD: SZÁZEZREK MARADHATNAK ELLÁTÁS NÉLKÜL


Beküldte buborék - Ekkor: 2015 April 23

xx

Április 9-én a környezetvédelmi főhatóság indítványára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) inkasszót vetett ki a Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. számláira. Ha az önkormányzati társulás nem tudja ellátni a feladatát, akkor Észak-kelet Pest és Nyugat-Nógrád megye 109 településén szűnhet meg a következő hetekben a hulladék elszállítása. Mindez körülbelül 300 ezer ember életét érintheti.

Az Alfahír birtokába jutott dr. Gémesi György, az Észak-Kelet Pest Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke által írt, Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levele, melyben a gödöllői polgármester arra figyelmeztet, hogy heteken belül súlyos zavarok lesznek a lakosság ellátásában.

A levélből kiderül, hogy a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. két éve éli fel a fejlesztési tartalékait, hogy a napi működését biztosítsa és most már nincs érdemi lehetőség a helyzet kezelésére.

A társulás honlapja szerint a Kft. a településeik nonprofit közszolgáltatója már 2010 óta. Nyereséget nem halmoz fel, osztalékot nem fizet, állításuk szerint minden bevételt a szolgáltatásokba forgat vissza.

Észak-kelet Pest és Nyugat-Nógrád megye 109 településének összefogásával alakították meg 2004-ben a Zöld Híd Programot felügyelő önkormányzati társulást, amely a teljes körű, hulladékgazdálkodási közszolgáltatást végző Kft. százszázalékos tulajdonosaként funkcionál.

A társulás felerészben Európai Uniós támogatásból valósult meg, és megalakulása óta nonprofit.

A lakossági hulladékelszállítás olyan jelentősebb településeken is megszűnhet, mint

Aszód, Balassagyarmat, Fót, Gödöllő, Kartal, Szada, Szigetmonostor vagy Isaszeg.
Mivel magyarázható a hatóságok által példás gazdasági működésűnek tartott vállalat inkasszója, ami egyébként 300 ember állásának megszűnését is eredményezheti?

Gémesi szerint az ellehetetlenülés a Program működésén kívüli okokra vezethető vissza, sőt olybá tűnik, hogy a magyar állam valamilyen oknál fogva veszni hagyta ezt a közfeladatot ellátó nonprofit vállalkozást.

Mint ismert, a 2011-es árszinten befagyasztott közszolgáltatási díjak mellett a Fidesz-kabinet – bár azt ígérte, hogy az adócsökkentés kormánya lesz – olyan új, részben adó-jellegű kötelezettségekkel sújtotta a hulladékgazdálkodási szektor szereplőit, mint az elvárt béremelés, a hulladék lerakási járulék, az energetikai felügyeleti díj, az e-útdíj, a banki tranzakciós díj, és még sorolhatnánk.

Ugyanakkor hasonlóan komoly problémát jelentett az úgynevezett rezsicsökkentés is, hiszen bár a Fidesz ezzel a politikai atombombájával képes volt választást nyerni, azonban rengeteg önkormányzati (közmű) szolgáltató csődbe jutott a piac torzítása miatt.

Gémesi György ezzel kapcsolatban arra figyelmezteti Orbán Viktort, hogy a díj megállapítás a társulástól függetlenné vált, miközben a termékdíj támogatási rendszer ma sem működik elvárható módon, a körülményesen megérkező támogatás a lerakási járulékból keletkező közterheket sem fedezi.

Nem valósult meg az ösztönző, támogató termékdíj rendszer sem, hiába is ígérték – állapította meg a polgármester, majd aláhúzta: a rezsicsökkentés hatását ilyen kényszerűen rossz szakmai, gazdasági környezetben lehetetlen kigazdálkodni – jogszabályokba és közigazgatási eljárásokba kódolták a csődhelyzetet.

Gémesi arról is tájékoztatta a miniszterelnököt, miszerint tudomása van arról, hogy a Zöld Híd Kft. jelenlegi helyzetéhez hasonló állapotba került társaságok, a célzott pályázati kereteken kívül, egyedi döntésekkel, támogatásokat kaptak az összeomlás elkerülése érdekében, azonban a 109 önkormányzat által életre hívott társulás pénzügyi kompenzációt egyetlen pályázatra sem kapott.

Az együttműködés teljes hiányát tapasztalta a Társulás elnöke;

javaslatainkat süket fülek, kéréseinket sötét fiókok, pályázatainkat elutasító határozatok, számláinkat adóhatósági inkasszók várják – fogalmazott. A települések polgármesterei és a közel 290 ezer lakos nevében azonnali, felelős intézkedést és tartós, fenntartható, a jövő iránt elkötelezett megoldást kér a miniszterelnöktől a Gémesi György.
Hogy mi okozhatta az állami diszkriminációt az egyelőre rejtély, hiszen Zöld Híd szolgáltatásával, illetve pénzügyi elszámolásával soha semmilyen probléma nem adódott, a társulás hatóságok felügyelő hatóságok folyamatos ellenőrzése mellett működik.

Lapunk természetesen megkereste a Kft-t is, kérdéseinkre választ péntekre ígértek. Amint újabb információhoz jutunk, tájékoztatjuk olvasóinkat.

Egyelőre annyi tanulságot szűrhetünk le, hogy a kormány által a magyar gazdaságra szabadított adóprés, valamint a támogatási rendszer nem megfelelő működése miatt majd 300 ezer magyar állampolgár hulladékának elszállítása került veszélybe, egyszersmind ezzel az alkotmányos joga is az egészséges élethez.

Forrás:
http://alfahir.hu/csod_szazezrek_maradhatnak_ellatas_nelkul

GÉMESI GYÖRGY: MÁJUSBAN MÁR AZ UTCÁN MARADHAT A SZEMÉT:
https://www.facebook.com/www.zoldhid.hu/posts/443754605777788:0

Fotó forrása:
http://godolloihirek.hu/

Cimkék