Itt vagyTartalom / Nővéreknek énekelt a dalárda

Nővéreknek énekelt a dalárda


Beküldte buborék - Ekkor: 2015 February 03

Énekel a dalárdaÉnekel a dalárda

2015. január utolsó szombatján a Kókai Dalárda Kiss Fatime vezetésével a Budapest, XI. kerület Ménesi úti Szent Lujza Szeretetotthonba kapott meghívást. Az intézmény fenntartó szervezete a Szeretet Lányai Társulat.
A Szeretet Lányai Társulat tagjai a Vincés nővérek, vagy más néven Irgalmas nővérek.



Az otthon közönségeAz otthon közönsége

E közösség hivatása: tanítás-nevelés, betegápolás, Krisztus követése a szegények szolgálatában. 
A Páli Szent Vincéről nevezett Irgalmas Nővérek Rendjét 1633-ban alapította Szent Vince Párizsban a Franciaországot sújtó nyomor, a harmincéves háború és belviszályok idején, amikor árvák tömegei kóboroltak az utcákon.
Páli Szent Vince akkor érezte meg, hogy az ő küldetése ezeknek a szegényeknek az istápolása, pártfogolása. 
A munkára jelentkező egyszerű lányok nevelését, tanítását Szent Lujzára bízta, aki az első nővérközösséget a saját lakásán hozta létre.
Az 1909-ben épült Ménesi úti központi ház majd később szociális otthon róla kapta nevét. Az épület ma is a közösség központja.

Az irgalmas nővérek elsődleges hivatása az életszentségre való törekvés: Istent mindenek felett szeretni és őt a szegények személyében szolgálni. Az alapítók halála után a nővérközösségek elterjedtek az egész világban. Hazánkba Széchenyi Franciska hívta meg a nővéreket Grázból 1852-ben, s később a főurak és gazdag családok is követték példáját.

A szerzetesek 1950-es szétverése előtt az irgalmas nővérek 94 intézményben – iskolákban, kórházakban, árvaházakban, szeretet- otthonokban, fegyintézetben, valamint vakok, siketek, nyomorékok mellett – működtek.

A Ménesi úti egyházi otthon ápolást, gondozást nyújt közel 100 fős női lakójának, kiknek többsége volt nővér.

Remélhetőleg a dalárda műsora, majd a későbbi közös éneklés maradandó élményt nyújtott a szép korú közönségnek.
Külön köszönetünket szeretnénk kifejezni a dalárdát zongorán kísérő Papp Gyulának.

Buborék

Cimkék